2011. január 31., hétfő

Zsebihal/Zsebi




A kollegáim a várandósságom bejentésekor kérdezték, hogy hogyan szólítjuk a babánkat…nem egészen értettem a kérdést akkor. Persze ők nem tudtak a múltról, s a bizonytalanságunkról, hogy a hetedik héten nem tudtunk még teljes önfeledt örömmel örülni neki. A 8. Heti Uh után jobb lett a helyzet és a 12. Heti után igazi megnyugvást várok (mához egy hétre). A 10. hét óta, már nem csak baba, már van beceneve a pocakomban lévő kis embernek: Zsebihal vagy rövidítve Zsebi:)

Az elnevezés (Zsebihal) Vyvian Fable egyik könyvében tűnt fel és ezek szerint eléggé megragadt;)


Hétről-hétre: 12. Hét




Baba
Ettől a héttől kezdve már valóban magzatról és nem embiróról beszélünk. CRL 5,4-5,5 cm, beleférne egy tojáshéjba. Időnként nagyokat ásít. Az ujjacskák végén körmök fejlődnek, a kis trónörökösnek már saját ujjlenyomata van.


Mama
Kellemetlenné válhat a felfúvodás, s jobbára kiszámíthatatlan, mi okozza, olyasmitől is kialakulhat, amitől korábban sosem. Fontos vizsgálat válik esedékesség ezen a héten: a szív, a koponya, a végtagok alapos vizsgálatán kívül a tarkóredő vastagságát és az orrcsont alakulását is megmérik, ebből következetetni lehet a Down kór megjelenesésének valószínűségére.

2011. január 28., péntek

Terheskönyv kispapáknak



"Manapság divatos dolog mindenhez és mindenről használati útmutatót írni - Frank Mungeam olyan területre bukkant, ami hatalmas fehér foltként terpeszkedett a lehetséges témák képzeletbeli térképén. Könyve közvetlen, de nem bizalmaskodó, érthető, de nem gügyögő és humoros, de nem felszínes módon beszél azokról a problémákról, melyek valóban próbára tehetnek egy kicsit is labilis kapcsolatot, de amelyeken egy egészséges lelki világú, önzetlenül egymásra figyelő, átlagos intelligenciájú pár - igaz, a saját kárán tanulva - nem zökkenőmentesen, de tartósan káros következmények nélkül egészen biztosan magától is túlteszi magát. A hangoskönyv a mindenkori és a leendő kispapák nagy számának köszönheti a létjogosultságát: közülük bizonyára sokakat érdekel a téma és ha nem is aha-élményként, hanem természetes hozzáállásuk megerősítő visszaigazolásaként szívesen olvassák majd a benne található ötleteket és jó tanácsokat. Tartalom: I. rész - Kezdődik! Öt fejezetben körüljárjuk a gyerekkészítés örömeit és nehézségeit, az Apa leszek! élményt és a nyomban a hír után felmerülő kérdéseket, aggályokat, a terhesség okozta változásokat, a terhességgel kapcsolatos új kifejezéseket és hogy a legtöbben miért nem tudják átrágni magukat a terhességről szóló több száz oldalas szakkönyveken. II. rész - A tünetek Három fejezet foglalja össze a terhesség fizikai, pszichikai és hangulati tüneteit, valamint a kispapák egy részénél jelentkező együttérzési fájdalmak jelenségét. III. rész - Külső és közérzet Négy fejezet foglalkozik a nő külsejében végbemenő változásokkal és azok buktatóival, a súlygyarapodással járó ruhatár-bővüléssel, a nő mellét érintő változásokkal és a szexszel. IV. rész - Egy kis orvostan Öt fejezet, melyekből megtudhatjuk, hol lehet és hol érdemes szülni, mire készüljön, aki kontrollvizsgálatra megy, milyen érzés először meghallani a baba szívverését, hogyan oldható fel a kispapák alkoholfogyasztással kapcsolatos dilemmája ( Legyek-e szolidáris?) és hogy miért nem szabad nyaggatni a partnert, ha olyasmit tesz, ami a kispapa szerint árt a babának. V. rész - Jól megvagyunk Hat fejezetben körüljárjuk, hogyan lehet átvészelni az új helyzetet: mit is akarnak ilyenkor valójában a nők, hogyan segíthet a kispapa (talán életében először) a házimunkában, miért lesznek minden korábbinál mozgalmasabbak az imádott nővel töltött éjszakák, kaphat-e kimaradást a kispapa, hogyan oldható meg az anyóskérdés és miként kezeljük az örök dilemmát: Jó apa leszek? VI. rész - Készülődés Négy fejezet a következő témákkal: Kész van-e a gyerekszoba? Névválasztás; Hogyan reagáljunk a barátaink ajándékaira? Amiről még soha nem hallottunk, de most nagy szükségünk lesz rá - a babakelengye és egyéb kellékek. VII. rész - A célegyenes Öt fejezet az utolsó szakasz fontos témáival: a szülési tanfolyam; fájdalomcsillapítás pro és kontra, rettegés a komplikációktól; néhány dolog, amit jobb előre megbeszélni; érdemes-e a kispapáknak személyi hívót maguknál hordani? VIII. rész - A nagy nap Öt fejezet foglalja össze, hogy mit vigyünk magunkkal a szülésre, kell-e félni az ájulástól, mit kell tudni a szülés közbeni fotózásról és videózásról, hogyan zajlik maga a szülés és milyen ajándékkal készüljön a kispapa a nagy alkalomra. IX. rész - Otthon a család Három fejezet, három fontos téma: hogyan telik az első hét, mi a helyzet a szülés utáni szexszel és a hamarosan felmerülő nagy kérdés: mikor jöjjön a következő?"

Reményeim szerint a könyvet tényleg végighallgató kispapa - alias KáeM - is ihletet kap majd véleménye megírásáshoz, addig is az enyém, pár részlet meghallgatása alapján. A könyv borzalmas. Köze nincs a valósághoz és a magyar viszonyokhoz. Értelmes dolog alig lelhető fel benne, Szakácsi Sándor előadásmódja viszont sok mindenért kárpótolja a hallgatót;) A könyvből hallott részleteken azóta is jól elhumorizálunk, s a talán egyetlen hasznos tippet KáeM a múlt hétvégén meg is valósította, nevezetesen ABC rendbe rakosgatta a fűszereimet;)


2011. január 26., szerda

Hogyan bőgessük meg a kismamát...

a pelenka reklámok állítólag legendásan könnyekig meghatóan hatnak a kismamákra. Nos nálunk nincs bekötve a tv. Így megkíméljük magunkat a reklámoktól. Viszont nem tudtuk tesztelni az elméletet sem...KáeM azért keresett a neten pár reklámot - nem sokat talált, teljesen érthetetlen, hogy miért nincsenek fent - és valóban meghatóak, főleg az újabbak. De azért messze nem könnyeztem meg annyira, mint Szabó Eszter alábbi dalát...bár ezen a dalon (és egyébként az Édes kisfiamon is) azóta tudok könnyezni, amióta babát szeretnénk....szóval nem csak a várandóssági hormonok;) Részemről amúgy is egész életemben érzékeny lelkű voltam, kicsinek képes voltam elsírni magam, ha csúnyán néztek rám....aztán ez persze javult, de meghatódni azóta is könnyen tudok, most legalább nem kell rejtegetni a romantikus filmek végén, vagy egy-egy dal elhangzása után lecsurranó könnycseppet;)
És igen, ismerem Palya Bea Születés dalát is.


2011. január 24., hétfő

Hétről-hétre: 11. Hét





Baba
A CRL 4,1 cm. A magzatvíz mennyisége pedig körülbelül 70 gramm. Már képes fogni és elengedni, fejét előre hátra mozgatni, száját nyitni-zárni. Nagyokat kortyol a magzatvízből és légzőmozgást is végez. A hangszálak is fejlődni kezdenek. Gyakorlatilag minden szerve megvan, persze, nem teljesen készen.


Mama
Szorossá válhat a nadrág, a harisnya és a bugyi. A has alsó része érzékeny lehet. Pedig többnyire bőven beleférünk még a régi ruhadarabokba, valahogy mégis több helyet követel magának a pocak. A szoknya és a ruha a legkényelmesebb viselet.


Vérvétel Róbert Károly Magánklinika 2.0




Múlt pénteken hívtak telefonon, hogy ellenanyagot találtak a véremben, ezt pedig alaposabban szeretnék kivizsgálni. Kicsit morcos voltam, mert előre szólunk, hogy ellenanyag pozitív vagyok, szóval a második szúrást megúszhattam volna. Sebaj...mit nekem még egy lyuk:P

A menetrend ugyanaz volt: recepció-védőlány-vérvétel. Csak most gyorsabban végeztünk, mert már elő volt készítve a beutalóm. 5 ampulla véremet vették és fél 8kor már útban voltunk hazafelé.

A pénteki telefon után felhívtam Herczegh dokit, hogy meg kell-e ijednem, vagy ez az, amikről eddig is tudtunk. Megnyugtatott, hogy ez ugyanaz, csak a baba miatt pontosabb kivizsgálás szükséges. Illetve tájékoztatott, hogy a májfunkciós értékeim nem a legjobbak és ezt is érdemes lenne a várandósság alatt megnézetni. Javasolta, hogy keressek egy hepatológust. Mondtam neki, hogy tudok a rossz értékekről, és igyekszem dokit keresni. Azt mondta, hogy ha nem találok majd ajánl ő. 


2011. január 17., hétfő

Hétről-hétre: 10. Hét





Baba
A megtermékenyítéstől számított 56. Naptól kezdve a magzat fejlődése elsősorban növekedést jelent. Szervei nagyjából kialakultak, és végleges helyükön vannak – kész kis ember. Testhossza 2,3-3 centiméter a feje búbjától a popsiáig. Súlya másfél gramm. Az agy tömege a magzat tömegének felét teszi ki. Mozgása egyre intenzívebb, elkezdi felfedezni a környezetét, kezét a szájához, méhfalhoz, a köldökzsinorhoz érinti.


Mama
Bár a magzat továbbra is rendkívül aktív, még néhány hétig nem érzékelhető ebből semi. A belső átrendeződés tovább folytatódik, s ez sokszor olyan érzés, mintha buborékok szállnának fel a hasunkból.


2011. január 16., vasárnap

Barátnőim a terhességről




Elolvastuk...mind a ketten. A kispapa végzett vele előbb...hihetetlen jókat nevetett olvasás közben. Én is később. Nagyon jó könyv, annak ellenére is, hogy azért bőven akad benne olyan rész, ami a magyar viszonyokra nagyon nem értelmezhető. De azért a várandósság, szülés, gyermekágy ilyen aspektusból való megközelítése nagyon jó és nagyon szükséges. Ettől a könyvtől nem rohan az ember rettegve az orvoshoz és azt hiszem - a sok nevettető megfogalmazás mellett - ez a nagy érdeme.

A fülszöveg - amit nem olvastam el előre:
"Vicki Iovine, a szüloszoba négyszeres "veteránja" amolyan legjobb barátnoként, csevegve és őszintén kalauzolja olvasóit az ominózus kilenc hónap alatt gomolygó riasztó, kaotikus és szentimentális érzések között. Feleleveníti, milyen félelmekkel kellett neki és barátnőinek megküzdeni a terhesség során. Ez az időszak ugyanis nemcsak az öröm és a bizakodás ideje, hanem a tétovaságé és az önmarcangolásé is."


Az hozzátartozik, hogy a könyvet író hölgynek - az én véleményem szerint - iszonyatosan rossz a véleménye a férfiakról. (Vagy én vagyok nagyon szerencsés;)) Mert nem hiszem el, hogy minden férfi/apajelölt/férj hisztis szörnyetegnek látja a várandós párját. Arról nem is beszélve, hogy nem minden várandós nő kergül meg.

KáeM elzárkózott a véleménye megírásától, remélem azért sikerült átadni az övét is. E-bookként olvastuk, szóval köszönet a készítőnek és feltöltőnek.

2011. január 15., szombat

Kismamának áll a világ




KáeM talált rá a filmre, teljesen véletlenül. Nem néztük meg azonnal. Pedig nagyon jól szórakoztunk. Akár a tegnap emlegetett könyv készüléséről is szólhatna, de nem dokumentum film. Egy aranyos szórakoztató vígjáték.


"Thea Clayhill elvesztené az állását menő cégénél, ha ki nem találna valamit: azt hazudja, hogy terhes, így a törvény szerint nem rúghatják ki. Barátnőjével, Lisával együtt próbálják kitalálni, hogy mikor hogy viselkedne egy terhes nő. Az illúzió érdekében párnával tömi ki a ruháját, majd egyre inkább belegabalyodik az egészbe. Végül már egy terhes nőknek készülő könyv borítóképe is róla készülne..."


Remek mulatság, ahogy a kismama szimuláns egyre jobban belelovalja magát várandósságába. Persze van azért tanulság is...örök igazság formájában: hazudni nem éri meg, bár ha belegondolunk, hogy a végkifejlethez (na meg a szórakoztató cselekményhez) sosem jutottunk volna el a hazugság nélkül, akkor azért mégis meggondolandó. A magyar cím szerintem jelentősen találóbb, mint az eredeti (Labour Pains), mert hát a film végére be is bizonyítják, hogy tényleg kismamának áll a világ:D


2011. január 14., péntek

Vérvétel Róbert Károly Magánklinika




A doktorúr hétfői kérésének megfelelőn bejelentkeztem az első vérvételemre a klinikára. Reggel 8-ra kaptam időpontot és a dugó miatt kicsit elkéstünk, de ez nem okozott problémát.

Első körben a recepción kell bejelentkezni, onnan elirányítanak a megfelelő emeletre. Nekem most a Védőlányhoz kellett mennem, aki felvett a rendszerbe, kiállította a zöld könyvecskét, megmérte a vérnyomásomat és elkészítette a vérvételi beutalómat (esetelmben kettőt is, mert a Major dokrotnőnek szükséges vérvételt is elintéztem egy füst alatt). Ezután mentünk fel a vérvételhez. Ott tudtam fizetni…természetesen csak a pluszban kért vizsgálatokért kellett fizetnem. A doki által elrendelt és ilyenkor szokásosakért nem.

A vérvétel nagyon gyorsan és professzionálisan megvolt. Közben bejött hozzám Herczegh doki is, ami nagyon jól esett:) Ismét megerősítette, hogy nem kell bemennem a leletekért, majd nála megkapom a 12 hetes vizsgálatnál.

Azért annyira nem végeztünk gyorsan, mint a Bálint Analitikán, de itt komolyabb adatfelvétel is volt. 30 perc alatt így is készen lettünk.


2011. január 12., szerda

Magyar gyerekdalok rulez...




...avagy a nyelvtudás hihetetlen előnye mellett miért gondolkodom még rajta, hogy nem tőlem fog a gyerek magyarul tanulni:

"Egy család kiköltözik az USA-ba, a kisgyereket beadják az oviba. Az első szülői értekezleten az óvónő mondja az anyukának:

- Vigyék el pszichológushoz a gyereket, megmagyarázhatatlan kegyetlenség, agresszivitás látszik rajta.

- Miért, miből látszott? - kérdezi anyuka

- Égő csigát rajzolt. - mondja az óvónő.

- Égő csigát? De hát ez igen egyszerű. A magyar gyerekek a csigát így hívogatják ki a házukból:
"Csiga-biga gyere ki, ég a házad ideki.". Talán volt más is? - kérdezi anyuka

- Hát például a múltkor egy vak madarat rajzolt - mondja az óvónő

- Ja, igen. Ön nem hallotta azt a kedves magyar mondókát, hogy "Csip, csip, csóka, vak varjúcska.?" - kérdezi
anyuka

- Na, jó. De a csonka tehén mégiscsak durva.- mondja az óvónő

- Ja, igen. Egy nagyon helyes kis dalocskánk van: "Boci, boci tarka, se füle, se farka" - feleli anyuka.

- Kedves anyuka! Semmi vidám, kedves dalocskát nem énekelnek a magyar gyerekek? - kérdezi az óvónő

- Dehogynem. Ott van például a "Süss fel nap, fényes nap,.kertek alatt a ludaim megfagynak" - nyugtatja anyuka."

A fenti csodát körlevélben kaptam és végülis remekül szórakoztam rajta, de ugyanakkor el is keseredtem, mert ebben fényében nem is annyira meglepő, hogy ilyen depressziós nemzet vagyunk mi magyarok. Egyébként zenei tehetségem a nullával egyenlő, szóval várható a gyerektől párom családjában már ismert klasszikus: "Énekelsz még, vagy hagysz aludni végre" (by Sógornőm to Anyósom) Pedig Anyósomnak még hangja is....amit szerencsére a párom örökölt is, szóval ő lesz a dal felelős. Én majd a gyerekkel is azt csinálom, mint anno ifjú koromban: eltáncolom, mert az emberek a port jobban bírják:P

Egyébként az elhatározás komoly, mármint az, hogy németül fogok csevegni születendő gyermekünkkel, ami azért nyilván nem lesz könnyű, hiszen - annak ellenére, hogy eléggé képben vagyok német gyerek mondokákban és dalokban - én mégis a magyar változatokon nőttem fel, lévén az én szüleim nem beszéltek nyelveket. De mivel óvodás korom óta tanulom, merem állítani, hogy sikerült második anyanyelvként elsajátítani a német nyelvet, s ugyan ez nem olyan szinten világnyelv mint az angol, de azért nem gondolnám, hogy ártok vele a gyereknek, ha már eleve két nyelvvel indul az élete...elvégre olvastam egy tanulmányban (nem, nem brit tudósok készítették), hogy a két nyelvű gyerekeknek komolyabb érzéke lesz később a matematikához, illetve természetesen más nyelvekhez is. (Ez utóbbit magam is meg tudom erősíteni, hiszen elég hamar kezdtem nyelvet tanulni és szerintem ez is hozzájárul, hogy elég könnyen tanulok nyelvet)

Ahogy kicsit utána kutattam a témának, vannak más "elvetemültek" is:


2011. január 11., kedd

Vagy mégis kívános lennék????

Szombaton kedves barátokkal ebédeltünk, akik képben vannak a pocakom kapcsán. Cs. megkérdezte, hogy kívános vagyok-e, kapásból rávágtam, hogy nem, sőt inkább anti kívános, amennyiben nem kicsit hagyott alább a szokásos savanyú (citrom és minden ami savanyú) mániám.



Aztán ma délután mikor beúszott lelki szemeim elé, hogy nekem fahéjas csigát kell uzsonnáznom, rájöttem, hogy elhamarkodott és nem végiggondolt választ adtam. Hiszem két hete szinte minden délután megálmodok valami kelt tésztát. Nem zabálok fel egy egész tepsivel, nem is lennék képes rá, de odáig vagyok az illatáért és egy-két szelet/darab azért lecsúszik...bár tényleg jó uzsonna, szó se róla;)

A szomszéd lánynak egyébként első pillanattól mondtam, hogy kisfia lesz, mert hogy nem volt annyi citromos joghurt és citromfagyi amivel be tudott telni az első időszakban (tényleg fiúk születik februárban)....nos, ha tényleg ilyenek a fiúk, akkor talán én tényleg reménykedhetek a lányban????? Az első megérzés lány, de majd meglátjuk, mi lesz az igazság:)

2011. január 10., hétfő

Hétről-hétre: 9. Hét




Baba
A folyamatos mozgolódás fontos az apróságnak. Ha 3D UH vizsgálatot végeznek, mindez jól látszik a képernyőn. Ahogy nő, agya és központi idegrendszer a korábbinál jóval kisebb részt tesz majd ki az egész testhez képest. A baba akkora, mint egy áfonya, szemét szemhély fedi, pici fülei alakulóban vannak.


Mama
A legtöbben mindent elsöprő álmosságot, fáradtságot éreznek. Így gondoskodik a természet arról, hogy a kismama minél többet pihenjen, minél kevesebb veszélyes dolgot művelhessen. Aki sokat alszik, kevesebet szenved a hányinger miatt. Éhszaka viszont még mindig gyakran fel kell kelni pisilni.


8. hetes kontroll

Ma reggel Herczegh doktornál kezdtünk (ő is velünk indította a rendelését). Megmutatta nekünk a babánkat, aki immár 16,28 mm. Az uh számításai szerint ez pont 8 hetesnek felel meg:) Ha szigorúan számolunk 8 hetes és 1 napos vagyok ma:)



Természetesen izgalommal vártuk a mai napot, hiszen az elöző második UH nem sikerült éppen jól. De most semmi gond nem volt. Átbeszéltük a tennivalókat, mennem kell vérvételre is, amiért külön nem kell fizetnünk a klinikán, illetve eseteben némileg azért mégis, mert egyúttal elintézzük az endokrinológus által kért hormon vizsgálatokat is...hogy ne szúrjanak kétszer (itt sem drágább elvileg, mint Bálint Analitikán). Ezügyben majd ma délután telefonálok a klinikára. Rákérdeztünk az "ÜGY"-re is - ahogy a doktor úr fogalmazott. Korrektül és őszintén válaszolt, ahogy azt vártuk is. Ezzel tovább erősítette bennünk a döntést, hogy ő lesz az akinél maradunk, aki figyelni fog ránk a várandósság alatt és aki világra segíti a kisbabánkat. 

A vérvételt leszámítva - aminek a leletéért nem kell bemenni, mert a doktor úr elhozza és majd átadja a következő találkozásnál - négy hét múlva, vagyis 12 hetesen találkozunk. Akkor megcsinálja az első genetikai UH-t. Addig marad a 3x1 utrogestan (na és a többi gyógyszerem...kész gyógyszertár:P) és a kímélő életmód (aka táppénz).

Egyébként sok és vad tünetem nincs. Gyakrabban járok pisilni, esténként rám jön a hányinger és némi émelygés, na meg a mellem brutálisan feszül és érzékeny, de ennyi...egyenlőre.

2011. január 3., hétfő

Hétről-hétre: 8. Hét



Baba
Kialakulnak a felső majd alsó végtagok, a kézfej, majd a hét végére a lábfej is. Ultrahanggal láthatóvá válik a másfél centis embrió szívműködése, de aktív mozgása még nincs.


Mama
Egyre határozottabban átrendeződik minden az anyai testben, pedig még egészen pici az emberpalánta. A fokzott haspuffadás és a bélmorzgások azonban arra utalnak, hogy hatalmas átalakulások várhatóak! Az átrendezőséddel járó kellemetlenségek csökkentésére remekül beválik egy híg gyógyteakeverék, amelynek fő alkotóeleme az édeskömény és az ánizs.