2011. április 30., szombat

Babakocsi - Brio Sing

Biztos van olyan, aki a netes tesztek és leírások alapján tud választani. Nekem nem ment. Próbálni fogdosni, simogatni, tologatni kell, hogy tudjam tényleg mit is szeretnék. Így kezdetnek végigjártuk az általunk ismert üzleteket és mindenhol kértünk segítséget. Több kevesebb lelkesedéssel mutattak is babakocsikat. A leglelkesebb a Kangoboo és az Elefáni csapata volt, a legbarátságtalanabb - már-már bunkó - a Brendon eladólánykája, semleges volt a Babaszafari, illetve a Babaexpon mindegyik kint lévő eladó. Végülis az Elefániban választottuk ki a kocsit, mert ez minden kritériumnak megfelelt és a kedvezménnyel még sikerült a lélektani árhatárba belepasszíroznunk. 


A döntésben tényleg nagy segítség volt Gergő az eladósrác, aki nem sajnálta ránk az időt...kétszer, mert hogy első körben odabent mentünk végig a kínálat több darabján (több olyanon is, amit már máshol is néztünk), második körben - ma - már csak a kiválasztottal tesztelgettek a fiúk, viszont most a kocsiba bepakolástól kezdve a szét- és összeszerelésen át mindent. 

Mózeskosárral
Amit leírásból tudni lehet:
- Könnyű vázszerkezet 
- Egyszerű kezelhetőség 
- Nagyméretű tároló 
- 5 pontos biztonsági öv 
- kihajtható napellenző 
- rugós lengéscsillapító 
- az összes kerék egy mozdulattal eltávolítható 
- állítható toló kar magasság 
- könnyen, de biztonságosan összecsukható 
- Tartozék: Mózeskosár + Autósülés-hordozó + IsoFix talp + Esővédő + Bevásárlóháló

Hordozóval
Amivel minket meggyőzött a kocsi, az az hogy a strapabíróbb kategóriában tényleg könnyű, hogy egy mozdulattal szét szerelhető/összecsukható (ez jól látszik a bemutató videón), hogy az autós hordozó ADAC tesztgyőztes lett, hogy adják hozzá alapból az isofix talpat.


Kezdetben, még a katalógusból egy bézs színt néztünk ki, de aztán ahogy megláttam ezt a szürkét elvesztem, úgy gondoltam ez elég semleges, és ha Zsebi után kislány érkezik neki is ideális lesz. 

Sportrész-szemből
A kocsi listaára 179.990 jó magyar forint....avagy ahogy Gergő fogalmazott egy használt opel árában van:P 12%-al sikerült olcsóbban hozzájutni:) Megrendeltük hozzá a napernyőt és a gyári szúnyoghálót....ezeknek még nem tudjuk az árát, sem azt, hogy pontosan mikor érkeznek. 

Sportrészt - háttal
Dobozokban kaptuk meg, szám szerint 4 db-ban (1. váz+sport rész, 2. mózeskosár, 3. autós hordozó, 4. isofix talp). Innen még nekünk kellett összeszerelni. Ami végülis kis ügyeskedés árán sikerült is...ahogy azt a képek is mutatják.

Az alábbi képen pedig látható, hogy itt is akadt segéd...egyetlen pillanatra került le a mózeskosár a földre, de Jade máris önként jelentkezett tesztalanynak...nem tudom mit szólt volna, ha felteszem a vázra és elkezdem tologatni is:P

Nagybevásárlás

Az úgy kezdődött, hogy utánanéztünk, kérdeztünk, hogy mink van (avagy mit öröklünk vagy kapunk kölcsön a családból és a barátoktól). Aztán szelektáltunk, hogy mi az amit ennek ellenére újként szeretnénk megvenni. Aztán nézelődtünk, listát gyártottunk. Időnként beszereztünk egy-egy apróságot - mint pl. ruhácskák - vagy nem annyira apróságot - mint babaszoba bútor. Aztán a lista árakkal kiegészítve végleges lett, ahogy az is, hogy megfelelő megegyezés esetén mindent az Elefániban fogunk megvenni (már eleve mikor még csak erősen nézelődtünk felajánlotta Gergő az eladó srác, hogy ha náluk vesszük a babakocsit, akkor kapunk egy az akciós készleten kívül mindenre kiterjedő 10%-os kedvezménykártyát, meg hogy a babakocsit is eleve 10%-al olcsóbban kapjuk). Tudtuk, hogy április közepére várják a babakocsi-szállítmányt a kinézett fajtából (amit a Babaexpon is megnéztünk...nulla kedvezménnyel adták volna el ott nekünk). 

A kispapa vásárlás közben is dolgozik:)
Aztán úgy alakult a mai nap, hogy éppen kint jártunk az IKEA-ban, s ha már így, gondoltunk beszaladunk az Elefániba is megbeszélni, hogy mikor van ott Gergő (naja, ha mi egy üzletben egy eladóval szimpatizálni kezdünk az reszkessen:P). Azt hittük, hogy szombat lévén tömeg lesz (mert eddig minden ottjártunkkor ezt tapasztaltuk), de több eladó is ráért, közöttük a keresett úriember is. Emlékezett minden ígéretére, szóval gyorsan neki is álltunk megnézni az új színeket a babakocsiból. A katalógusban kinézett bézsnek nevezett csoda nem érkezett meg, de ezt annyira nem bántam, mert mikor megláttam a kiállított szürkét már tudtam, hogy nem is kell a bézs:) Én mentem egy kört az üzletben, amíg KáeM elintézte a további üzleti feltételeket;) Aztán KáeM és Gergő kivonultak a kocsihoz a babakocsival és mindent jól kipróbáltak, bepróbáltak, megnéztek. Nekem közben osztottak egy kedves eladólányt, aki - ahogy a Micsoda Nőből emlékezhetünk rá - kellő felhajtással és ugrálással vett körül. Pillanatok alatt telepakoltunk egy bevásárló kocsit mindenféle a listán szereplő babakellékkel. Nagyon szimpatikus hozzáállás volt, hogy semmi olyanra nem próbált rábeszélni, ami nem volt a listán, sőt, kellő tapasztalattal és felkészültséggel elmondta, hogy melyik választás miért jó (egyetlen dologról beszélt le). Alapvetően nagyon felkészült kismamának minősített:) Két aprósággal egészítettük ki a listát...az egyiknek a létezéséről sem tudtam, a másikat meg elfelejtettem felírni. A végén azért végigmentünk még egyszer a szerintük szükséges dolgokon....ami nem a kosárban volt, az vagy már itthon pihent, vagy náluk nem beszerezhető. Illetve a babakocsihoz kiegészítésként még két dolgot meg kellett rendeljenek, mert nem voltak raktáron (napernyő...Katás-Zazis sétákon látom, hogy ez tényleg fontos kellék, illetve a szúnyogháló ami a saját kocsinkra készült, nem univerzális fajta), ezek érkezéséről telefonon tájékoztatnak. 

Nyilvánvalóan: a babaszoba felirata - bár rossz sorrendben fotózva:P:)
Összességében nagyon gyorsan és hatékonyan végeztünk. A tervezett árakhoz képest nagy totálban 12%-os kedvezménnyel sikerült olcsóbban beszerezni mindent. (A Brendonhoz képest inkább ki sem merem számolni a kedvezmény mértékét.) Alapjában véve most már mindenünk meg van Zsebi érkezésére, de azért még erősen rendezni kell a beszerzéseket, kellékeket, illetve még több dolognak ide kell érkeznie. (A babaszoba jelen állapotában a korábbi raktárállapotra emlékeztet, annyi különbséggel, hogy most babakellék raktárnak tűnik:P)

Felpakolás előtt
Természetesen a kocsiba pakolásban is kaptunk segítséget. Egyszóval én mindenkinek nagyon jó szívvel tudom ajánlani az Elefánit és felkészült kedves csapatát:)

A nappaliba halmozva...kicsomagolás előtt
Ígérem lesz majd kelengyelista is...nem csak általános, hanem konkrétan a miénk is, de ez majd egy kicsit később, most nem sorolnám fel, hogy a képen nyilvánvalóan felismerhető dolgok mellett még mik is vannak elrejtve.

2011. április 29., péntek

Örök igazságok

E-mailben kaptam és nagyon jól indult tőle a mai napom:) Megpróbálok majd Zsebi születése után is visszatérni rá...esetlegesen egyetértve, vagy megcáfolva az alábbi sorokat;)


Az első 6 hónap
- az a hatalmas méretű fej, amit szülés után egyfolytában nézel, hát az tényleg átfért azon a kis lukon, amibe addig azt a pirinyó tampont dugdostad.
- a lefejt tej becsesebb, mint egy 200 éves bor.
- úgy tűnik, az egész nap egy végtelen szoptatás.
- napi 4-5 óra alvással is lehet élni.
- ha választhatsz a szex és az alvás közt, az utóbbira fogsz szavazni.
- egy kisbabából valamelyik nyíláson mindig folyik valami.
- a séta csak neked séta, ő ebből semmit nem vesz észre.
- elindulni otthonról egy 2 órás procedúra.
- ha eddig nem kötötted be a biztonsági öved, ezen túl befogod.
- kurva nehéz a babahordozót cipelni, gyerekkel együtt.
- minden babazokninak szűk a szára és bevág.
- a legszebb ruha is csak 1x kerül sorra, azután kinövi.
- aki a fürdetőkrémet kitalálta, azt lapáttal vernéd agyon.
- az egész terhesség alatt azt várod, hogy végre megint hason alhass. Szülés után a 2 irgalmatlan méretű cicid miatt továbbra is csak ábránd marad...
- már nem szereted a vendégeket.
- sírsz, ha az alvó gyereked nézed.
- sírsz, ha valaki hangosabban szól hozzád vagy ingerültebb veled.
- sárkány leszel, mindenért baszogatod a férjed.
- egész nap várod, hogy este legyen és a gyerek aludjon, reggel meg azt várod, hogy mikor kel fel végre.
- ha elszabadulsz otthonról pár órára, amit addig alig vártál, akkor egész távolléted alatt otthon jár az eszed.
- a férjed túl csinos, túl szexi és minden nő biztos őt akarja.
- akik eddig hívogattak a szülés előtt, hogy "egyben vagy még?", na azok mostantól nem fognak. A napok múlásával, már senki nem fog hívni, csak a család.
- a nagyszülők azt hiszik, nekik szülted a gyereket.
- kiderül, hogy mindenki tehéntejet ivott 2 hónaposan régebben. - kiderül, hogy anyád nem tud semmit a babákról (már).
- anyósod még annyit sem.
- fél óra bohóckodás és cigánykerekezés után egy 2 mp-es mosoly teljesen reális egy babától.
- a digitális mérleg egy szar, csak arra találták ki, hogy idegesítsen.
- amelyik ruha lábközt nem patentos, az a gyerek emelésekor a nyakában gyűlik össze.
- a híg fos a legjobb pelenkában is utat vág a hátközépig.
- van 70 dekás teli pelenka!!
- a zenélő forgó a kiságy felett nagyon kevés ideig forog 1 felhúzással sajnos.
- a mélyhűtőben már csak a fagyasztott anyatejnek van hely, kajának nincs.
- egész nap otthon vagy, még sincs este meleg vacsora és kupi is van pluszban. És még fáradt is vagy.
- a melltartóidat sárkányeregetésre is használhatod.
- zuhanyzáskor meg kell emelned a melleid, hogy alatta is megmosd.
- a hátközépig fosás mindig akkor jön el, amikor sorra kerülsz a dokinál és le kell vetkőztetned a vizsgálathoz.
- a babagondozással kapcsolatban nincs egyetlen téma sem, amiről ne adna teljesen eltérő tanácsokat a védőnő, az orvos és az anyád.


6-12 hónap között
- ha a gyerek elalszik végre, akkor a kurva postás csenget. De 2x!!
- a törlőkendő pont akkor fogy ki, amikor a babád nyakig kakis,és a vízszolgáltatás előreláthatólag!!! 14 óráig szünetel.
- bármit próbálsz hozzátáplálás címszóval, az öklendezve jön ki belőle.
- a főzelék SEMMIVEL nem jön ki a ruhából és textilpelenkából.
- 3 kanál lenyelt kaja után képes fél üvegnyit visszahányni, és még 3x lebukni magát napközben.
- napi 4x átöltöztetni nem is sok.
- az egész szobát betakaró játszószőnyeg is kicsi.
- a hányás mindig a kimenőbe felöltöztetés és az autós hordozóba betevés UTÁN következik!
- 1 óra cipelés után egy 6 kilós baba is 20 kilósnak tűnik.
- a legjobb játék a pillepalack. Minden más pénzkidobás.
- az is befér egy baba szájába, amiről azt hiszed, egy reklámszatyorba sem férne be.
- mindenen a bevarró címke a legérdekesebb.
- minden fájdalom és baj emelés hatására múlik.
- ha eddig nem volt kutyád, most van. 2 méternél nem távolodik el jobban és még a WC-re is követ négykézláb.
- amíg a gyerek iszik a cumisüvegből, már lila fejjel és lélegzet visszatartva nézve őt rá kell döbbenned, hogy ő tovább bírja 1 levegővel, mint te.
- térd magasságig minden kéznyomatos és nyálas a lakásban.
- 1 fog arra elég, hogy piercinget lukasszon a mellbimbódba, és átharapja a nyaki ütőered.
- ha valamit 1 órán át pepecselsz, főzöl, minden edény koszos, turmixgép úszik, na akkor nem fogja megenni.
- a baba nem nyeli le a szájában lévő falatot, mielőtt veled szemben ülve eltüsszenti magát.
- a baba nem ismeri a türelem szót! (sem)
- amikor leülsz mellé a földre, ő ügyesen feláll beléd kapaszkodva, de tuti a mellbimbód a fogódzó.
- a körömvágást altatásban kéne végezni!! Olyan, mint futó vadra lőni..
- a tépőzáras cipő 3 mp-ig van a lábán.
- miközben eteted, mindenki rajtad röhög, aki lát, mert te is nyitod és csukod a szádat, néha le is nyalod körbe a nem létező maszatot.
- a baba leszarja, hogy hétvége van, akkor sem alszik tovább.
- fel sem tűnik, ha kicsit hányásos a pólód.
- van, hogy 4 napig ki sem bontod a lófarokból a hajad. Kelsz és fekszel vele.
- rájössz, hogy a mikróba tett babakajás üvegből 40mp után kirobban az egész főzelék és mindent beterít.
- az etetőtálcára csöppent főzelék sorsa a tenyérrel szétcsapkodás. Ha nem vagy elég gyors a papírtörlővel.
- elnyúlni egy nagy kád habos vízben, arcpakolással, gyertyákkal körbe véve, egy pohár itallal.na ez innentől csak ábránd marad.
- ha 1 szál hajad kilóg a copfból, akkor azt megtalálja és szép lassan kitépi.
- ha megvetted a méregdrága játszószőnyeget lelógó cuccokkal, az elektromos hintát, a bébikompot, a babataxit, a félsátor áll a nappaliban, a felfújt kismedence is teli játékkal a szoba közepén, a járóka felállítva, a babakocsi a folyosón, és éjjel minimum 1 labdán átesel a 7-ből. . . akkor rájössz, hogy kiszorítottak a kecódból.
- ha eddig fújoltál egy nyálzó kutya láttán, akkor még nem tudod, milyen, ha megpuszil a csorgó nyálú gyereked.
- bármilyen földre ejtett morzsa vagy kajamaradék a szájában köt ki.
- többé nem kell mosni a papucsod talpát, van, aki tisztára nyalja.
- nem csak a saját lábujját tudja és fogja a szájába venni.
- a nagyszülőkhöz érkezve te már a kocsiban láthatatlanná válsz számukra.
- lehet égnek álló seggel aludni!!!
- vendégségben is képes pólón és melltartón át bekapni a bimbódat.
- nem csak anya haját jó szálanként húzgálni, ott van apa mellkas szőre is.
- igenis meg lehet enni egy 3 fogásos vacsorát 4, 5 perc alatt.
- csak addig néz a fényképezőbe, amíg nem nyúlsz az exponálás gombhoz. 32 képből 1 sikeres.
- vetkőzni öröm, öltözni kín.
- a köldökpiercing képes 5 centit nyúlni. . .
- a " de én ezt így csináltam " mondat egy idő után kiváltja belőled a nagyigyilkos indulatokat
- ha bevásárlás után cipekedsz az emeletre, karodon gyerek, töködön is csomag lóg, akkor leejti a cumiját.
- a spejz úgy néz ki, mint egy bébiétel depó.


1 év után
- még mindig túl jóképű a férjed, túl jó szaga van az új parfümjétől, és biztos mindenki csak őt akarja. Pár féltékenységi jelenet, és totál hülyét csinálsz magadból. És ez még nem a vég, csak 1 éve vagy otthon. Lesz ez még rosszabb is.
- már nem zavar a kupi a lakásban, képes vagy nyugodtan ülni a szarkupac tetején, lábad alatt egy halom mosott és beszedett ruha, amit a gyerek elért az ágyon, és leszórt a földre. Oldalt egy pár üres flakon, amit kiszedett a kukából és odavitt neked a nappaliba. A konyhát beborítják a műanyag edények és fakanalak, amiket a szekrénybe beülve kihajigált. Esély nincs visszatenni, minek arra az 5 percre.
- a gyereked már 12 hós, csodásan feléri az asztalt. Igaz, nem látja mit ér el, de érzi, hogy valami húzhatót talált. Így szabadulsz meg az anyóstól kapott törékeny, de "csodálatos" lakásdíszektől, vázáktól, tálaktól, kaspóktól.
- eljött a fosztásidő. Minden, ami olyan anyagból van, ami kitartó munkával kikezdhető, és a szöszöket húzkodva kitéphető, az elkezd szétjönni. Ilyen pl. a padlószőnyeg, tapéta, a kutya bundája. (Ez utóbbi elég sokat nyüszít közben).
-eljött a nagy zajok ideje is. A földhöz csapkodás hangja már lószar ahhoz képest, amit a fakanál kiad, ha a konvektoron húzkodja végig. Mindezt fülig érő szájjal
- az etetőszék kitűnően tolható a kövön, még a 20. kör után is érdekes elfoglaltság. Már akinek....
- nem hitted volna, hogy áhítattal fogod várni a napot, amikor először nézel meg egy teljes filmet. Az, hogy moziba is lehet menni, a vágyak netovábbja.
- eseményszámba megy, ha a fodrászig eljutsz és levágatod a hajadat...
- megtanulsz nyitott ajtóval szarni úgy, hogy közben valaki áll veled szemben és mereven néz téged.
- az ujjbecsípés 10. alkalom után sem riasztja vissza a fiókhúzogatástól.
- a kutyát megtaníthatod, hogy ne nyúljon a gyerek játékaihoz, de a gyerek a kutya jutalomfalatját fogja a legjobb ízűen rágcsálni.
- az idő múlásával egyre nagyobbak a lakásban a káresemények.
- mindenhonnan csak le- és kipakolni izgalmas.
- a homokozó lapáttal igenis ki lehet ütni egy ember szemét.
- a Hull a pelyhes szép dal, de 200-adik alkalommal már a Mikulás k. anyját. Még jó, hogy kivehető az elem a játékból.
- rájössz, hogy finom a pötidanon
- a melegítőnaci a leggyakrabban használt ruhadarabod.
- úgy érzed, évek óta papucsban jársz.
- ha alszik, nem tudsz csörömpölni a mosogatógéppel, ha fent van, akkor meg tőle nem tudsz belepakolni.
- a lakás növényállományát tekintve úgy érzed, a gyereked sosem lesz természetbarát.
- a nagyszülők gyakran ismételt mondata: "Én adnék neked, de az anyád nem engedi."
- ha hosszú levelet írsz, a modem zsinórja lesz a legérdekesebb húzható játék.
- nyaraláskor csak a hátad barnul le, ahogy derékszögben futkosol a parton a gyerek után.
- a gyereket nem érdekli, hogy 9600 forintot adtál ki egy 18-as cipőért.
- mire 1 éves lesz, jobb bicepszed van, mint aki évek óta gyúr rá.
- a legjobb haverjaid dobot, trombitát, szintetizátort és gitárt vesznek neki az első szülinapjára. Esetleg géppuskát. Persze nekik még nincs gyerekük.......
- mindennek jó hangja van, ha elég magasról ejtik le.
-a leejtett játékot mindig visszaadja a földről egy hülye.
- a kutyának a legérdekesebb része a lihegő nyelv. Pláne akkor érdekes, ha elkezdi húzni és a kutya fura hangot ad ki.
- ahová a feje befér egy gyereknek, oda be fog jutni.
- minden általunk használt bevásárlókocsi lánca és tolókarja tiszta a vásárlás végére.

A későbbiek folyamán
- a tapadókorongos puskával legjobb a tv-re és apa homlokára lőni.
Mindkét helyen ott marad.
- ha maszatos a gyerek szája, és nyúlnál felé a tömött buszmegállóban, az a kezeit a feje fölé rántva jajveszékel, hogy anya ne üss meg. . . mindezt úgy, hogy soha egy taslit sem kapott.
- csak akkor hagyd abba a telefonálást, ha a gyerek esését látva a vér is folyik.
- le lehet dobni a csillárt egy párnával.
- a legjobb móka a sütőbe bemászni.
- márpedig a pókember jelmezben kell bölcsibe menni 3 napon át. És fürödni is abban kell!!
- egyedül menni 2 gyerekkel a közértbe: mindkettő a bevásárlókocsi ülésében akar utazni.
- a parkolóban, amíg az egyiket kiveszed és átmész a másik oldalra, hogy kiszedjed a másikat is a gyerekülésből, a már szabad gyerek eltűnik az autók közt.
- mielőtt a kasszához mész, pakold ki a kotongumikat, a konzervnyitót, a műanyag vájlingot, az Action Man babát, a kisautókat egy félreeső helyen, meg mindazt, amit nem te tettél a kosárba.
- 2 gyerek a kosárban olyan, mint 2 polip. Amit a karjuk elér, azt megragadják.
- eddig nem hitted volna, hogy egyszer valaki a szemedbe nézve fog, tág orrcimpákkal, nagyokat nyögve szarni, fátyolos tekintettel. Mindezt szégyenérzet nélkül.
- nem tudod megmondani, mikor volt utoljára leengedve a hajad.
- 2 év után azon gondolkodsz, hol az emberi türelem határa.

2011. április 28., csütörtök

Vicces szülők

Tényleg úgy gondolom, hogy a kisbabák szórakoztatására kitalált tárgyak, játékok jó része kezdetben erősen a szülőt szórakoztatja, nincs ez másként a ruháknál sem. Sőt különösen ott nincs. Már a babaexpo előtt szert tettünk az első vicces darabra, aminek a plusz története az, hogy amikor KáeMmel összejöttünk, akkor unokaöcsém 4 éves körül volt és tényleg duracellel ment, szóval nyugodtan elfért volna rajta egy az alábbi bodyból (vagy ennek pólóverziójából:P):


A fenti darabbal egyébként Brigicééket is annyira meggyőztem, hogy nekik is kellett vadásznunk egyet, persze megfelelő méretben;) A kiállításon sikerült, pedig ott ahol mi vettük is lepakoltattam az egész polcot az eladólányokkal, hogy találjunk megfelelő méretet, de nem volt. Sebaj, végülis csak meglett:)


A második darabot a kiállításon láttuk meg...tanakodtuk, hogy Jade cicának kéne keresni méretben (elvégre nálunk - egyenlőre legalábbis - ő a főnök), de aztán maradtunk a babaruhánál:)

A babaexpo egyébként tele volt ilyen-olyan vicces feliratokkal rendelkező ruhákkal, ebből arra kell következtetnem, hogy a szülök többségét nem is nehéz meggyőzni/szórakoztatni:)

2011. április 25., hétfő

Hétről-hétre: 24. Hét



Baba
Már eléri a 32 cm-t és a 560 grammot. Az UH képeken egyre gömbölyűbbek, babásabbak a vonalai. Szaporán kortyolgatja a magzatvizet, amelynek hasznos összetevőit, főleg a cukrokat már képes hasznosítani a szervezete. Emésztőrendszere megkezdte a kiválasztást is, bele-belepisil a magzatvízbe.


Mama
Már egészen biztos, hogy le kell cserélni a régi ruhatárad bővebb darabjait is. Szerencsére divat a testhez simuló kismama-viselet. Lehet, hogy a lábad is megnőtt egy számmal.

2011. április 22., péntek

A dáthás kismama

Mert akármennyire vigyáztam is, immár másodszor sikerült egy jó kis náthát begyűjteni a várandósság alatt. Viszont így vannak tapasztalatok, amik talán másnak is hasznosak lehetnek:


1. Még nem találták fel azt a zsebkendőt, ami nem dörzsöli ki az orromat, de a Medela tiszta lanolin bimbóvédő kenőcse a nózin is csodákra képes
2. A porszívós orrszívó - amitől eddig úgy tartottam, mint amaz ördög a tömjén füsttől - valójában felnőtteknek is remek találmány
3. A sűrűn kétségbe vont homeopátiás szerek között vannak jó minőségű, hatásos szerek is (nagyon, nagyon szkeptikus voltam): Oscillococcinum, Homéogéne9 és a Sinupret együtt többet ér, mint a Neocitrán és társai
4. Az Egyiptomi nászútról magunkkal hozott menta olaj zseniális találmány (mint régen a Wick Vaporup...csak még jobb...apropó ez a régi jó termék miért is tűnt el a polcokról????)

A fent említett dolgok együttes használatával na és persze rengeteg tea és némi fagyi elfogyasztásával egy átlagos esetben 5-7 napos takonykórt sikerült 3-4 nap alatt teljes mértékben legyőzni. (És még a szokásos herpeszek sem jöttek ki az orromon és a számon a sok zsebkendőzéstől:))

2011. április 21., csütörtök

Egy kényeztető nap...

avagy életem első jóga órája és a kismama masszázs. Nem kispályáztam, ha már jógázni kezdek hát mikor máskor, mint pocakosan. A lakóparki levelező listán istenítettek egy jógaoktató hölgyet, nevezetesen Szlifka Tündét. Nosza rá is cuppantam google barátra, hogy meséljen nekem a hölgyről. Kiderült, hogy akár házhoz is jön. Írtam is neki gyorsan e-mailt, kaptam is nagyon kedves választ. Jött a gyors telefonos időpont egyeztetés, aztán ma el is jött a napja, hogy érkezett hozzám. Elég komoly méretű batyut hozott, benne a kezdetben kínzóeszköznek látszó masszázsszékkel, meg egy csomó takaróval és párnával a jógához.


Jógával kezdtünk (ehhez tőlem előzetesen mindössze egy polifoamot kért, amit be is szereztem szorgalmas tanítvány lévén), másfél órás "edzést" tartottunk, ráhangoló légző gyakorlatokkal, bemelegítéssel, minden féle izmot átmozgató mozdulatokkal, intim tornával, majd záró relaxációval. Közben kellemes zene szólt, na és Tündi agykontrollosokat is megszégyenítő hangja:) Persze beszélgettünk is azért, s hát Jade cica sem maradhatott ki a jóból, többször ellenőrizte, hogy minden gyakorlatot rendesen elvégzünk-e. ;) Tekintettel arra, hogy a relaxációban maga is részt vett, úgy gondolom elégedett volt a teljesítményünkkel. :D


A jóga után rövid technikai szünet következett, majd felsőtest ruhátlanítás után rávetettem magam a masszázsszékre...ahhoz képest, hogy életemben először láttam ilyet egész kevés szerencsétlenkedéssel sikerült megtalálni a helyes és nagyon kényelmes pózt. Tündi az előzetesen felmelegített masszázsolajjal egy órán keresztül gyúrta a hátamat. A kismama masszázst nem egy átlagos masszázsnak kell elképzelni. Sokkal finomabbak, simogatóbbak a mozdulatok, persze a kötöttebb izmokat itt is erősebben gyúrta át Tündi, de mondjuk egyszer sem láttam csillagokat, mint mondjuk a normál svéd masszázsnál oly gyakran:P 


A teljes szeánszért 9000 pénzt fizettem (6000 a 90 perces jóga és kedvezményesen 3000 a masszázs, amúgy 4000 lenne csak a masszázs), s talán az mutatja legjobban, hogy mennyire esett jól, hogy már le is fixáltuk a következő alkalmat:) Mindenesetre itt is nagyon szépen köszönöm:) Namasté!

2011. április 20., szerda

Szülésfelkészítő 2.0 - Róbert Klinika módra

Erősen kérdéses volt, hogy megyünk-e a múltkori után. Aztán kiderült, hogy Herczegh doktor tartja a szeánszot a "Vajúdás, szülés, császármetszés, családközpontú szülészet. Együttszülés" témakörben. Aztán a nátha - erről majd később - meg KáeM elfoglaltságai miatt ismét veszélybe került az eljutásunk. Végülis kis késéssel el tudunk indulni, akkor meg belefutottunk egy balesetbe, így csak az előadás végére értünk oda. Akkor éppen a szüléssel kapcsolatos érzéstelenítési eljárásokról beszélt a doktor úr (megjegyzem sokkal jobban és érthetőbben, mint a múlt héten a szakorvos), illetve utána maradtak a kérdések. Nem kérdeztünk nagy plénum előtt, de érdekes volt, hogy több kispapa (!) is tett fel kérdést, szóval úgy gondolom, hogy a doktor úr másnak a szimpátiáját is elnyerte, hiszen múlt héten nem igen voltak kérdések sem. Ezután a csapat levonult a szülőszobát megnézni (volt aki újrázott), mi helyette inkább a doktor úrral beszélgettünk egyet:) Nagyon közvetlen és kedves volt ismét, minden kérdésre válaszolt, ránk szánta az időt (közben természetesen a csapat többi tagját egy szülésznő végigvezette a szülőszobán). 


Szóval annak ellenére, hogy az előadás nagy részéről lemaradtunk jelentősen jobbnak ítéltük meg ezt az előadást, mint a korábbit (egyébként sokkal többen is voltak). Az elvihető/olvasgatható tájékoztatóra vonatkozó véleményem mondjuk nem változott, még mindig hasznosnak tartanám, ha lenne. 

A 4 féle előadásból, ezek után még egy maradt, amire érdemesnek látjuk elmenni, majd meglátjuk mikor sikerül.

Védőnő 3.0...meg az általánosságok

Sok újat nem tudok elmesélni a ma reggeli védőnős látogatásról. KáeM ezúttal nem tudodd velem jönni, kedves barátunk Attila szállítmányozott a célhelyre (Itt is nagyon szépen köszönöm neki!), haza felé pedig a komótos, kényelmes sétát választottam (nem volt vészes 35 perc alatt sikerült abszolválni a távot, úgy hogy tényleg nagyon nem siettem, sőt ráérősen kopasztgattam az utamba kerülő orgonabokrokat is;)) 


Na de vissza az elejére. Kicsit előbb érkeztem, de Éva már várt rám, mert az előttem lévő kismama lemondta. Nagyon gyorsan végeztünk a szokásos kört futottuk: vizeletteszt (persze negatív), leletek kiskönyvbe vezetése, vérnyomásmérés, súly feljegyzése (nagyon örült neki, hogy nem ott a mázsálós verziós mérlegen kell szerencsétlenkedni, hanem megmértem magam reggel itthon), szívhang hallgatás, új időpont egyeztetés, majd búcsú. Összesen nem voltam bent 10 percet. Vagyis részemről még mindig nem sok értelmét látom, annál is inkább, mert ezeket akár itt nálunk is meg tudná mind csinálni, arról nem is beszélve, hogy elég gyakran jár a házban - Zaziéknál - de még egyszer nem jutott eszébe, hogy feljöjjön, pedig már az első alkalommal mondtam neki, hogy itthon vagyok (szóval a családlátogatások kihagyására semmiképpen nem jó nálunk, a szokásos indok, miszerint dolgozik a kismama). Sebaj, most megint megbeszéltük, hogy ha legközelebb jön, akkor hozzánk is benéz. 


És akkor az általánosságok, hogy elvileg mit is takar ez az egész védőnői rendszer a kismama szempontjából - a sok-sok felesleges adminisztráción kívül:

A területi védőnő munkája: A családokkal való kapcsolatfelvétel a várandós gondozásba vételével kezdődik. Ez után rendszeresen találkozik a kismama a védőnővel. A találkozások során a védőnő súly, vérnyomás, vizelet és magzati szívhang vizsgálatot végez, tájékozódik a baba fekvéséről, has körfogatot mér, valamint felkészíti a kismamát gyermeke fogadására. Közreműködik a várandós nő egészségi állapotát ellenőrző alapvető vizsgálatok elvégzésében, figyelemmel kíséri a kismama szociális, családi és munkahelyi körülményeit, egészségi és pszichés állapotát, és tájékoztatja az őt megillető jogosultságokról. A védőnő a várandósság 9 hónapja alatt többször is ellátogat a kismama otthonába, és igény szerinti tanácsadással segíti a felkészülésben.

Az újszülöttel való hazatérés után a védőnő 48 órán belül felkeresi a családot, tanácsokkal látja el a szülőket, gondozza a gyermekágyas kismamát, szorgalmazza az anyatejes táplálást, segít annak helyes kivitelezésében és igyekszik mindent megtenni a harmonikus szülő gyerek kapcsolat kialakításáért.

Feladatukhoz tartozik még a gyermekek testi – szellemi fejlődésének nyomon követése, a helyes szokások kialakítása, a szakmai irányelveket követő táplálási tanácsadás, a szakszerű betegápolás, életkorhoz kötött kötelező védőoltások szervezése, a csecsemők és kisgyermekek szűrővizsgálata. Ilyen szűrővizsgálat például a testi fejlettség, súly, hossz, fej körfogat mérése, érzékszervi szűrővizsgálatok, BCG oltás eredményességének ellenőrzése, golyvaszűrés, vérnyomásmérés, és a mozgásszervek vizsgálata (lúdtalp, gerinc elváltozásai).

A gyakorlatban elméletileg a védőnői gondozási terv az alábbiak szerint épül fel:

A várandós gondozási terv, röviden tartalmazza a várandósság idejére vonatkozó orvosi és védőnői gondozás lépéseit. Általában minden kismama az első védőnői találkozás alkalmával megkapja ezt a tájékoztatót.

Ajánlott vizsgálatok a várandósság ideje alatt:
· Terhesség megállapítása nőgyógyászati vizsgálattal, kenet vétel, úgynevezett cytológiai vizsgálat.
· 12. héten ultrahang vizsgálat (nyakredő mérése) és genetikai vérvétel.
· 16. héten vérvétel – AFP (gerinc és koponya fejlődési rendellenesség szűrésére), vércsoport meghatározás, ellenanyag vizsgálat, Wassermann (vérbaj) és a fertőző májgyulladás szűrése, általános vérkép és vizeletvizsgálat. A laborbeutalókat minden esetben az orvosod adja.
· 18. héten genetikai ultrahang vizsgálat.
· A belgyógyászati és fogászati vizsgálatot a 20 hétig célszerű lebonyolítani (de lehet előbb is!).
· 24 - 27. hét között újra labor vizsgálat következik, ami vérkép, ellenanyag, terheléses vércukor és vizeletvizsgálatból áll. (Terheléskor éhgyomorra, majd 2 óra múlva a terhelésre vizsgálják a vért).
· 31. héten újabb ultrahang vizsgálat.
· 36. héten ultrahang, és laborvizsgálat (vérkép, ellenanyag, süllyedés, vizelet).
· 37. héttől NST (magzati szívhang vizsgálat a magzatmozgás függvényében) és ultrahang vizsgálat, hetente illetve szükség szerint.
· A 38 - 40. héttől hetente POSE (magzati szívhang vizsgálat Oxytocinnal keltett fájások hatására).
· A szülés várható időpontja után egy héttel általában kórházi felvétel történik.
· Nőgyógyászati belső vizsgálat a gondozó orvossal egyeztetett időpontokban (4-5 hetente).

Védőnői tanácsadások rendje
1. találkozás (gondozásba vétel) a várandósság 12. hetéig.
Ekkor történik (orvosi igazolás alapján) a Várandós gondozási kiskönyv kiállítása. Felvesszük az anamnézist, ami körülbelül fél órát, de gyakran több időt is igénybe vesz. A személyi adatok és az előzmények felvétele után megbeszéljük a gondozás menetét, majd elvégezzük a kötelező rutin vizsgálatokat (testtömeg-, testmagasság-, vérnyomásmérés, pulzusszámolás, emlők szemre vételezése, vizelet - fehérje, genny, cukor- vizsgálata). Megbeszéljük az esetlegesen fennálló panaszokat, a szedett, vagy orvos által javasolt gyógyszereket, vitaminokat, valamint az aktuális vizsgálatokat, valamint azt is, hogy mi a védőnő szerepe az életedben, és a családod életében ezen túl. Szükség szerint elidőzünk az áldott állapot alatti anatómiai, élettani, és pszichés változásokon, a baba szükségletein, a káros hatások magzati ártalmain (szenvedélyek, táplálkozás, külső tényezők, és egyebek)
Kötelezően tájékoztatunk a nitrátos víz fogyasztásának veszélyeiről, a téged megillető jogosultságokról, az anyagi juttatások köréről, azok feltételeiről, a munkavállalással és munkavégzéssel kapcsolatos jogszabályokról. A tanácsadáson való részvétel legalább havi egy alkalommal, illetve szükség szerint történik.

2. találkozás a 13 - 16 héten esedékes. Megbeszéljük mi történt az elmúlt időszakban veled, milyen vizsgálatokat végeztek, azoknak mi lett az eredménye. Kitérünk arra, hogyan érzed magad, milyen változásokat hozott a magad és párod, illetve családod számára a várandóság. Tudsz-e dolgozni, és mikortól adsz „pihenőt” magatoknak. Kommunikáltok-e a babáddal? Olvastál-e a várandóságról szóló könyvet? Sorolhatnám, hiszen számos kérdés, megbeszélni való adódik ezen alkalommal is. Természetesen kitérünk a téged foglalkoztató dolgokra, az esetleges aggodalmaidra, panaszaidra is. Elvégezzük a kötelező rutinvizsgálatokat (lásd előbb) és rögzítjük az esetleges korábbi vizsgálatok eredményeit is. Megbeszéljük a következő találkozásig esedékes vizsgálatokat, teendőket, valamint azt is, hogy mi az a magzatmozgás, amit hamarosan érezni fogsz.

3. találkozás a 17-20. héten történik. Immár félidős lettél, és jól ismered a védőnődet is. Remélhetőleg bizalommal fordulsz felé minden felmerülő kérdéseddel. A babád már mozog, tehát rögzítjük a mozdulás időpontját is. Tájékoztatást kapsz a várandósság alatti testi, lelki, szellemi változásokról, a baba fejlődéséről, igényeiről és a további eseményekről (vizsgálat, ultrahang, labor). Igény szerint megbeszéljük a kismama tornán, vagy szülésfelkészítő tanfolyamon való részvételedet.
Elvégezzük a kötelező rutinvizsgálatokat, ami immár kiegészül magzati szívhanghallgatással, a 20. héttől pedig a symphysis-fundus távolság mérésével, esetleg haskörfogat mérésével. Természetesen a vizsgálati eredményeket rögzítjük is.

4. találkozás a 21-24. héten esedékes. Az egyre növekvő pocakkal számos kérdés, probléma merülhet fel benned, amit jó, ha szakemberrel beszélsz meg. A védőnői kötelező vizsgálatok (lásd feljebb) mellett mindenképpen kitérünk a téged foglalkoztató dolgokra, az aktuális panaszaidra, problémáidra, és a benned zajló mindenféle (testi, lelki, szellemi) változásokra. Ekkor is rögzítjük jelenlegi (és az esetleg eddig be nem írt) vizsgálati eredményeidet.

5. találkozás a 25-28. héten történik. Most már tudod, mire számíthatsz, ha ellátogatsz a védőnődhöz. Ismered a vizsgálatokat, és bátran beszélsz meg vele akár intim dolgokat is.

6. találkozás a 29 – 31. héten esedékes. Szintén tájékoztatást kapsz az ezen időszak alatti, és a következő egy hónap alatti változásokról, és megbeszéljük az esetleges kérdéseidet, problémáidat. A védőnői vizsgálatok (lásd fenn) eredményét rögzítjük. Ekkor már a baba érkezésére, fogadására is kitérünk. Beszélünk /természetesen az igényeid szerint/ a kelengyéről, a szülésről, a gyermekágyas időszakról, az anyatejes táplálásról és a szoptatásról is.

7. találkozás a 32-36. héten. Az eddigiek fényében történik a találkozás (vizsgálatok, adminisztráció, tanácsadás a felmerülő kérdésekre, problémákra). Ekkor már részletesen megbeszéljük a szülést, az arra való felkészülést (milyen a kórház, mit vigyél az intézetbe, szülés megindulásának jelei, fájdalomcsillapítás, légzéstechnika, NST vizsgálatok, rooming-in ellátás, szociális juttatások, gyermekorvos választás, stb.)

8. találkozás a 37. héten. Vélhetően az utolsó találkozás várandósan a tanácsadóban. Megnézzük, mint eddig a vizeletet, vérnyomást, a súlyodat, pulzusod, a baba szívhangjait, haskörfogatot, symphysis – fundus távolságot, lejegyezzük az eredményeket, és megbeszéljük a felmerülő kérdéseidet, problémáidat.

A védőnői látogatások rendje
A látogatások rendje szerint legalább 5 alkalommal találkozik a védőnő és a várandós a kismama otthonában is. Ettől egyénileg el lehet térni, de azt a védőnőnek minden esetben kötelezően rögzíteni kell. Az első látogatás az első találkozás után két héten belül esedékes, majd a 36. hétig három alkalommal, a 36-40 hét között pedig 1-2 alkalommal esedékes.

1. látogatás a jelentkezés után 1-2 héttel. Megbeszéljük a védőnői gondozási tervet, a felmerült aggodalmaidat, problémáidat, panaszaidat, ha vannak. Tájékoztatást kapsz az aktuális vizsgálatokról, szakirodalomról, a szülői szerepre felkészítő tanfolyamokról, kismama tornáról és az egyéb mozgás lehetőségekről, a különféle programok elérhetőségéről. Természetesen támogatást kapsz várandóságod aktuális szakaszát illetően, és legtöbbünktől különféle ismereteket hallhatsz az élettani változásokról, a helyes életvitelről - táplálkozásról, a személyi higiénéről, a harmonikus párkapcsolatról, a magzat fejlődéséről, szükségleteiről, és igény szerint rengeteg más dologról is. Ha szükséges módisítjuk a gondozási tervet.

2. látogatás a várandóságod 21-30. hete között. A gondozási tervet újra felülvizsgáljuk, szükség esetén módosítjuk. Az aktuális vizsgálatokat és a felmerülő problémákat, panaszokat megbeszéljük. További ismereteket kaphatsz a várandóság alatti anatómiai, élettani, pszichés és lelki változásokról, a bőröd ápolásáról, a baba igényeiről, a családi élet változásáról, a szülői szerepekről, és az esetleges koraszülés veszélyeiről, és még sok másról is az igényeid szerint. Ekkor már szóba kerül az újszülött környezetének kialakítása, a babakelengye összeállítása, valamint az újszülött ellátása is.

3. találkozás a 31-38. hét között. Rengeteg megbeszélni valónk van, hiszen a babád hamarosan megérkezik. Az előző alkalmakkor említetteken túl újabb ismereteket kaphatsz például a következőkről: a benned zajló változásokról, a szülővé válásról, a szülőszobai látogatás lehetőségéről. Beszélünk a szülés szakaszairól, a helyes légzéstechnikáról, a szülés alatti fájdalomcsillapítás lehetőségeiről, alternatív szülési módokról, együttszülésről. Szóba kerülnek a szülés megindulásának jelei, a jósló fájdalmak, az úgynevezett utipakk, a kelengye, az újszülött ellátása, az anyatejes táplálás, szoptatási pozíciók, de akár a magzatmozgás jellegének megváltozása is. Beszélünk az esetleges túlhordásról, a gyermekágyas időszakról, az anyakönyvezési eljárásról, szociális juttatásokról, gyermekorvos választásról és még sok más téged érintő, érdeklő dologról. Mindenképpen szót ejtünk a hazaadás utáni első látogatás menetéről is.

Gyermekágyas gondozási terv
A védőnői gondozásunk célja a gyermekágyas időszakban segítségnyújtás és tanácsadás az egészségi állapottal, az életmóddal, szoptatással, valamint a családtervezéssel kapcsolatban. A gondozás formája a családlátogatás, ami az intézetből való hazajövetel után – munkaszüneti nap kivételével – 48 órán belül, majd az első 6 hétben hetente ill. szükség szerint történik.



Csecsemő gondozási terv
A csecsemők gondozása komplex tevékenység, mely a gyermekgyógyász szakorvos, a háziorvos, a védőnő és a gyermeket gondozó család együttműködésén alapul.
A védőnői gondozás célja:
· 0-1 éves korú gyermekek gondozása
· anyatejes táplálás előnyeinek megismertetése, fokozott figyelemmel kísérése
· szoptatás támogatása, szorgalmazása különösen az első 6 hónapban, az ehhez szükséges segítség nyújtása
· hozzátáplálással kapcsolatos tanácsok adása
· a kötelező védőoltások fontosságáról való tájékoztatás, azok megtörténtének ellenőrzése, dokumentálása
· az újszülöttek, a koraszülöttek, a kis súllyal születettek, a veszélyeztetett csecsemők pszichoszomatikus fejlődésének fokozott figyelemmel kísérése és segítése
· a család felkészítése a beteg csecsemő otthoni ápolására
· a harmonikus szülő-gyermek kapcsolat kialakulásának elősegítése
· a gyermek nevelésének és a szocializációjának segítése
· a gyermek fejlődéséhez igazodóan az egészséges életmódhoz szükséges ismeretek átadása
· a veszélyeztetettség és a különböző szövődmények megelőzése, korai felismerése és szükség esetén a megfelelő szakemberhez való irányítás

A fentieket több védőnői oldalról gyűjtöttem ide. Sajnálatos - szerintem legalábbis nagyon - hogy nincs a kismamák számára hasznos védőnői gyűjtő oldal, ahol meg lehetne találni az összes védőnőt, elérhetőségét miegymást, meg mellette a hasznos információkat is. Mert lássuk be a 30. hét környékén kelengyéről beszélgetni általában már erősen felesleges (még babonás kismamák is eljutnak ekkora már oda, hogy tudják mit szeretnének megvenni és hol, ha megérkezett a pici), meg amúgy is jobb ezt összefoglalva írásban látni, ahogy az ilyen-olyan állami/jogi tudnivalókat is.

2011. április 18., hétfő

Hétről-hétre: 23. Hét


Baba
Kisbabád szervei egyre jobban teszik a dolgukat. A szőrtüszők és a mirigyek működésbe lendülnek, a tüdő pedig alkalmassá válik a légzésre, legalábbis a szerkezete. De valójában még sokat kell várni arra, hogy megbízható legyen a légzés. Ki kell alakulni egy olyan anyagnak, ami megóvja a léghólyagokat az összetapadástól. Ez csak a 34. Héttől termelődik megfelelő mennyiségben. Jelenleg 30,5 cm hosszúságú és 500 gramm súlyú a baba.


Mama
Ahogy nő a hasad és a testsúlyod, egyre nagyobb teher nehezedik a gátra. Kezdd el a gátizomtornát, más néven intim női tornát. Edzett gátizmokkal megelőzhető a vízeletcsepegés, enyhítheted az aranyeres és visszeres tüneteket. Ha ura vagy ennek a területnek a szülés is könnyebb lesz majd, nem is szólva a szülés utáni gyógyulásról. Ja, és az intimtorna tanfolyamon új barátnőkre is szert tehetsz. És megtudhatod, hogy létezik férfi intimtorna is.

2011. április 16., szombat

Babaexpo

Szomszédasszony (még mindig fura leírni ezt a szót..biztos azért, mert magamat is fura asszonynak tekinteni:P) mesélte, hogy jártak bababörzén és milyen jó volt. Nos amin ők voltak, az novemberben van, szóval mire arra eljutnánk Zsebi már bőven kint lesz. Viszont a legjobbkor kutattam utána a témának, mert így eljutottunk a mai rendezvényre


Nem voltak túl nagy elvárások és nagy vásárlási tervek. A bútor már megvan, a többi dologgal kapcsolatosan meg már kinéztük a beszerzési helyet, de azért mégis kíváncsiak voltunk, milyen is egy ilyen rendezvény. S a belépőt 1000 HUF/fő sem ítéltük annyira katasztrofálisnak, hogy ne férhetett volna bele a családi költségvetésbe.

8-kor nyitott a kiállítás, mi valamivel 9 után értünk oda. A fent említett belépő előtt még kicsengettünk 800 forintot a parkolásért, aztán szinte nulla sorbanállással kaptuk meg a belépőket....bár itt rögtön ért egy kis csalódás. Elméletben volt két kassza, ami elfogad bankkártyát is, gyakorlatilag csak készpénzzel lehetett fizetni. Sebaj, fel voltunk készülve erre is. A belépés után rögtön töltögettünk, hátha nyerünk a belépővel alapon, aztán tekertünk is befelé....a kifelé érkező jól felpakolt családokat kerülgetve.

A rendezvény nem kicsi, de számunkra kicsit csalódás volt. Valójában inkább kiállítást vártunk, kevésbé börzét, ez pedig inkább volt börze és kevésbé kiállítás. Belépéskor rögtön kaptunk egy csomó szóróanyagot, meg ilyen-olyan minta terméket (kevesebbet, mint egy átlag kiállításon). Aztán viszonylag hamar végig futottuk a számunkra érdekes - kiállítós jellegű - standokat. Kezdetnek mindjárt Brio-ékat lestük meg, hogy mégis milyen áron adnák a kiállításra tekintettel a kinézett babakocsit...nos drágábban, mint amennyiért kinéztük. Aztán Avent került sorra, mert tőlük van még tervben viszonylag sok termék...ők sem győztek meg a fene nagy kedvezménnyel (10% volt), hiszen áraik eleve többnyire magasabbak voltak, mint a megcélzott bababoltnak. Ezt is elvetettük. A börzés rész minket - egyenlőre - nem igazán érintett. Az egyéb új babaruhákat árusító standokból azért kettőnél elcsábultunk, bár egyiknél nem a magunk részére. Kitöltöttünk egy teljesen értelmetlen kérdőívet, hogy mégis hogyan képzeljük el gyerekünk jövőjét és ezt milyen módon szeretnénk lehetővé tenni. (Ebből a kérdőívből több bank/biztosító is szeretett volna kitöltetni velünk egy-egy példányt, s ezzel megszerezni félve őrzött személyi adatainkat.)

Összességében viszonylag hamar végeztünk az érdekes részeken, s csalódottan tapasztaltuk, hogy túl kevés a várandósságot érintő téma, inkább a már megszületés utánra mentek rá a kiállítók is. Nagyon hiányoltuk a 4d UH-s rendelőknek legalább a hirdetését, kedvezményes jelentkezési lehetőséget. Személy szerint a kismama ruházatot is keveselltem (1 stand normál felső ruházat és 1 fehérnemű volt). S hát az elrendezéstől sem voltunk elájulva. A kiállítós jellegű standok és a börzéző családok eléggé ömlesztve sikerültek. Láttam, hogy mi akart lenni a koncepció (körben és középen a kiállítok, közöttük a börzézős asztalok, a gyerekprogramok és a színpad), csakhogy a megvalósítás már nem igazán sikerült. Azért jó, hogy ezt is láttuk, lehet, hogy később - amikor Zsebi már kint lesz - még ellátogatunk majd ilyen jellegű rendezvényre, most fél 12-re már a kocsiban voltunk, mindössze egy body-val, egy adag szórólappal/újsággal és egy ajándék ruhácskával "felpakolva".

2011. április 15., péntek

Szülésfelkészítés szerintem II. - Érzéstelenítés a szülés alatt

Rengeteg nő gondolja úgy, hogy mindenképpen természetes módon akar szülni, amíg el nem kezdődik a folyamat és rá nem jön, hogy pontosan milyen fájdalmas dolog is a szülés. Amikor egy nő teherbe esik, elkezd gondolkozni azon, hogy igénybe vegyen-e érzéstelenítést, majd a szülés során. Fontos, hogy minden lehetéges opciót végiggondoljunk, ha érzéstelenítésre kerül sor. Vannak biztonságos és hatásos módszerek a fájdalomcsillapításra, amik a nyomásra terelik a figyelmet, nem a baba mozgására a szülőcsatornában.

Az érzéstelenítés fajtái, amiket manapság a szülésnél alkalmaznak:

· gyógyszerek,
· helyi érzéstelenítés,
· spinális anesztézia, és
· epidurállal való érzéstelenítés.

Gyógyszereket általában nyugtatás céljából adnak az anyukáknak és hogy enyhítsenek azon a fájdamon, ami a baba anyaméhből való kinyomásával jár. Ezek ellenére, a gyógyszerek rossz hatással lehetnek a babára és a mamára egyaránt. A fájdamoncsillapító és nyugtató gyógyszerek általában álmossá teszik a mamát, így a babát is. A szülés során az anyuka nem lesz képes annyira erősen nyomni, ha álmos, a baba pedig lehet, hogy nem fog rendesen szopni a születés után. 

A helyi érzéstelenítést szülés alatt általában ugyanolyan gyógyszerekkel végzik, mint a fogászati beavatkozásokat. A test alsó felének elzsibbadása vagy a helyi zsibbadás, attól függően, hogy hova adják a helyi érzéstelenítést, enyhíti a szülés fájdalmait. 

A spinális anesztézia egy blokkoló fájdalomcsillapító, amit gyakran használnak császármetszésnél. A spinális anesztézia elzsibbasztja a test teljes alsó felét és akár nyakig is képes zsibbasztani egyes esetekben. A test alsó fele nem érez semmit, így a mama nem érzi, hogy mikor kell nyomnia, ha vaginálisan ad életet gyermekének. A spinális anesztéziát egyenesen a gerincvelőbe adják és minden fájdalmat egyből elmulaszt. A spinális egy egyszeri fájdalomcsillapító. Teljes erejével, csupán egy óráig hat, mielőtt elkezd veszíteni hatásából. 

Az epidurállal (EDA) való érzéstelenítés a leggyakrabban használt érzéstelenítési módszer, szülés során. Az érzéstelenítés során egy kisebb katétert helyeznek a gerincvelőbe. A fájdalomcsillapítókat be lehet adni és szabályozni a kicsi katéter segítségével. Az epidurálnak kell egy kis idő, amíg hatni kezd, de megadja a lehetőséget az orvosoknak, hogy növeljék a gyógyszerek mennyiségét, ha szükséges, vagy csökkentsék, ha a mamának problémái vannak a nyomással. Általánosan tudnivaló tény az EDA-val kapcsolatosan, hogy a fájdalom érzetet csökkenti, miközben a méh tevékenysége zavartalanul folyik tovább. (Avagy érezi a vajúdó nő a fájást, de nem fáj:P)

Epidurális és spinális anesztézia

Kicsit részletesebben általánosságban az utolsó kettőről: A szubarachnoidális (spinális, gerincvelői, lumbalis) anesztézia a regionális érzéstelenítési - hatását a szervezet meghatározott részén-területén kifejtő - eljárások közé tartozik. Alkalmazásakor a gerincvelőből kilépő érző-, mozgató- és vegetatív ideggyökök működését a gerincvelőt körülvevő agy-gerincvelői folyadékba (liquor cerebrospinalis) bejuttatott helyi érzéstelenítővel átmenetileg felfüggesztik, így az érintett ideggyökök beidegzési területén érzéstelenség (anesztézia) áll elő. A bőr alapos fertőtlenítése után a megfelelő helyen speciális, hosszú, vékony tűvel áthatolnak a hát bőrén, az ágyéki csigolyák ívei közötti résen továbbhaladva áthatolnak a csigolyaíveket összetartó ínszalagon (ligamentum flavum), majd a gerincvelőt borító kemény agyhártyán (dura mater). Ekkor a kemény agyburkon belül található gerincvelői folyadék a tűn keresztül kifolyva megjelenik annak külső végén, jelezve a tű megfelelő helyzetét. Ekkor adják be a helyi érzéstelenítő szert, ezt követően a tűt kihúzzák. A helyesen kivitelezett szubarachnoidális anesztézia alkalmazásakor a gerincvelő sérülése kizárt, mivel az a gerinccsatornában jóval a szúrás magassága fölött, az 1.-2. ágyékcsigolya szintjében végződik. A szúrás magasságában az ideggyökök szabadon lebegnek a gerincfolyadékban, ezért az esetleg közelükbe kerülő tű elől elmozdulhatnak, így (bizonyos nagyon ritka eseteket leszámítva) szintén nem sérülhetnek. szubarachnoidális anesztézia hatása az alkalmazott érzéstelenítő fajtájától függően 2-10 perc alatt áll be, és 60-150 percig tart. Leggyorsabban a vegetatív idegrostok működése áll le, emiatt a beidegzett erek kitágulnak, ezért először melegérzet lép fel az érzéstelenített területen. Ezt követi az érzőidegrostok működésének leállása, amely a hideg-, a meleg-, a fájdalom-, majd végül a tapitás- és nyomásérzet megszűnését okozza. Az esetek túlnyomó többségében a mozgató idegrostok működése is felfüggesztődik, ezért az érintett területen az izomtevékenység is kiesik. Az anesztézia megszűnésekor az egyes idegrostok működése ennek megfelelően fordított sorrendben áll helyre. A leggyakrabban alkalmazott érzéstelenítő a bupivacain, ritkábban egyéb szereket (articain, lidocain, prilocain) is használnak. A szubarachnoidális anesztézia szükség esetén kiegészíthetőnyugtatók adásával, aminek folytán a beteg a műtét alatt szendereg (azaz nem zavarják a műtétet kísérő hang- és egyéb hatások).

Én most nem térnék ki részletesen a fájdalomcsillapítás természetes módjaira, ahogy a homeopátiás lehetőségekre sem. De azt mindenképpen fontosnak tartom elmondani, hogy minden esetben szakemberrel konzultáljunk, mert ami a szomszédnak/kollégának/barátnőnek bevált, vagy az interneten található egyáltalán nem biztos, hogy ránk és babánkra nem pont az ellenkező hatást fogja gyakorolni.

2011. április 14., csütörtök

Szülésfelkészítés szerintem I. - Vajúdás, szülés, császármetszés

Akkor részletesen, amit én találtam róluk itt-ott és amit fontosnak tartottam megosztani. 

Hüvelyi szülés

Vajúdás és szülés: Három szakaszát különböztetjük meg. Az első - véleményem szerint - konkrétan a vajúdás, amikor a méh eddig is tapasztalt összehúzódásai rendszeressé válnak. Az összehúzódások zárt állapotából mintegy 10 cm-nyire nyitják meg a méhnyakat. A második szakasz, - ha szigorúan vesszük már a szülés része - ez konkrétan a kitolási szakasz, amikor a baba megszületik. A harmadik szakasz a lepényi szakasz ekkor válik le a méhlepény (avagy, hogy senkinek ne legyen illúziói: a placentát/méhlepényt is meg kell szülni, ugyan már csak pár tolással). Hogy összességében mennyi időt vesz igénybe egy szülés, ezt nagyon nehéz megmondani, mert nagyban függ az egyéni adottságoktól, a körülményektől, illetve akár attól is, hogy hányadik gyerekét szüli éppen a várandós. Hozzávetőlegesen azért jó, ha lelkileg felkészülünk az alábbiakra: a rendszeres, vagyis a méhszáj tágulását okozó fájásoktól számolva első gyermek esetén 8-12 óra, második vagy többedik gyermek esetén 4-6 óra egy normál lefolyású szülés. De természetesen nem ritka az ennél sokkal rövidebb és sokkal hosszabb vajúdás és szülés sem. Az mindenesetre kijelenthető, hogy az első szakasz a leghosszabb. És akkor örök kérdés a hüvelyi szülésnél a gátmetszés...manapság a legtöbb kórházban már lehetőség van gátvédelemmel szülni. De ha esetleg nem jön össze, akkor vághatják, amit azt jelenti, hogy a gáton, vagyis a hüvelybemenet és a végbélnyílás közötti területen egy olló segítségével ejtenek vágást a kitolási szakasz folyamán, közvetlenül a baba fejének kibújása előtt. A medence izmainak tornáztatása csakúgy, mint annak masszírozása, segíthet elkerülni a gátmetszést. (Részletes leírás a gátmetszés elkerüléséről.)


Császármetszés

A császármetszés: a magzatot a természetes szülőutak megkerülésével, a hasfal és a méh megnyitásával műtéti úton segítik a világra. Élőkészítésként vénás infúziót és gyógyszereket adnak egyrészt folyadékpótlás, másrészt gyomorsavcsökkentés miatt, illetve a fertőzés megelőzése céljából antibiotikumra is szükség van. Alapvetően a gerincközeli érzéstelenítésben végzik a műtétet, mert ennek számos előnye van az altatáshoz képest (pl.: az anyuka megéli gyermeke születését). Maga a műtét fél-egy órán át tart. A bőrmetszés keresztben, az úgynevezett bikonivonalban történik, hogy lehetőleg esztétikailag kevésbé legyen látható. Ha korábban is végeztek a várandósnál császármetszést, akkor ugyanazon vonalban történik a beavatkozás. A hasizmokat sohasem vágják át, ezért a műtét után 6 héttel már akár a tornát is el lehet kezdeni. (Ez azért a gyakorlatban nem teljesen igaz, mert ha nagyon kell sietni a császármetszéssel - vagyis a anyag/baba élete veszélyben van - akkor simán átvágják!) A hasi sebet az első napokban nem szükséges kezelgetni, a kötést is csak akkor kell cserélni, ha teljesen átázik vagy esetleg átvérezik. Varratszedés általában hét-tíz nap után esedékes.

Hogy milyen szülés után mennyi időt kell az Őrzőben tölteni, az kórházanként eléggé eltérő. A Róbert Klinikát hüvelyi szülésnél 2 órát mondtak, császárnál pedig 4-et, de hallottam már ennél sokkal hosszabb időszakokról, és sokkal rövidebbekről is. Magát a kórházat hüvelyi szülés esetén általában 3-4 nap után lehet elhagyni (miután volt széklete a kismamának és a baba is tökéletesen jól van), császár után pedig 3-5 nap (miután volt széklete a kismamának és a baba is jól van).

Mind a két esetben (hüvelyi szülésnél és császármetszésnél is) van egy bizonyos előkészítési protokoll...amin vagy átesünk, vagy nem. Nyilván ez is sok mindentől függ. Alapvetően az alábbiakra érdemes számítani (bár tisztában vagyok vele, hogy az egyre természetesebb szüléséért vívott harc eredményeként az alábbiak egy része már nem általánosan bevett szokás, de azért jó tudni, hogy létezik, s nem ott és akkor szembesülni vele):
• Beöntés
• Fanszőrzet borotválás
• Intravénás infúzió alkalmazása a vajúdás és a szülés alatt
• Intravénás kanül behelyezése megelőzésként.

Szülésfelkészítés szerintem 0. - Általánosságok

Nos mivel nem voltam elégedett azzal amit kaptunk, hát gondoltam jöjjön a csináld magad módszer. Jöjjenek akkor szépen sorban az okosságok, amiket itt-ott találtam a szülésfelkészítés témáival kapcsolatosan. KáeM keresett több részhez oktató videót.



Ha szigorúan vesszük az alábbi témák érintettek általában a szülésfelkészítés keretein belül:
  • A várandósság (változások, életmód, vizsgálatok)
  • Vajúdás, szülés, császármetszés
  • Szülészeti érzéstelenítési eljárások
  • Gyermekágy
  • Újszülött ellátás és szoptatás
  • Kórházi és otthoni kelengye
  • Terhesség és szülés jogi háttere
Nos nem feltétlenül értek egyet már a témákkal sem....a szülésfelkészítő tanfolyamnak szerintem már kevéssé kell érintenie a várandósságot, hiszen mire ezekre a tanfolyamokra elmennek a párok, addigra a várandósságnak általában már több, mint a felén túl vannak. A többi téma, ha megfelelően kerül prezentálásra jó lehet. Nos ezen véleményem fényében jöjjön akkor szülésfelkészítés alá mi:)

Találtam online tanfolyamokat - bevallom nem néztem végig az őket:

2011. április 13., szerda

Szülésfelkészítő tanfolyam

Ma úgy alakult a délután program, hogy el tudtunk menni az első ilyen előadásra. A mai téma és előadók az alábbiak voltak:


április 13: Gyermekágy (dr. Tsehai Nega) / Szülési és műtéti érzéstelenítés (dr. Vasvári Barbara, dr. Góga Ildikó)

Valójában egyébként Tsehai Nega doktornő és Góga Ildikó doktornő tartották az előadást, amit nem is neveznék igazán előadásnak. Részünkről legalábbis ez egy komoly csalódás volt a Róbert klinikán. Nem egészen ezt vártuk. Bevallom nekem az előadás, az valamiféle színes-szagos prezentációt jelent, - vizuális típus lévén - lehetőleg képekkel illusztrálva (Mert Robert Langdon is megmondta a DaVinci kódban: "A kép kifejezőbb a szónál"), de legalábbis felkészült és összeszedett előadást/beszélgetést. Nos itt nem érzetem sem a fene nagy felkészültséget, sem az összeszedettséget. Már előzetesen az odaúton beszélgettük KáeMmel, hogy itt is valószínűleg úgy fogunk járni, mint általában, kevés újat fognak tudni mondani, na de azért arra nem számítottunk, hogy lényegében semmi újat, sőt helyenként olyan dolgok hangzottak el, amik a mi ismereteink szerint nem kicsit félrevezetőek, pontatlanok voltak. (És akkor finoman fogalmaztam) Az én orvosi tárgyi tudásom nem kiemelkedő, erősen átlagosnak mondanám, de KáeMre ez nem igaz, őt érdekli a téma és komoly tudással is rendelkezik, sokat is mozog orvosi körökben, szóval az ő fülének még bántóbbak voltak bizonyos kinyilatkozások.


Alapvetően egyébként a Klinika tárgyalójában voltunk, viszonylag sokan (15-20 fő). Az előadás maga kiegészítve a néhány feltett kérdéssel úgy egy órát tartott, utána pedig kollektív szülőszobai és osztály látogatás volt. Nos az nagyon jó, hogy volt már alkalmunk megnézni a szülőszobát, mert most nem sokat tudtunk volna meg róla, hiszen ahhoz kicsit sokat voltunk. Az osztályon sem lettünk sok infóval gazdagabbak, de láttunk egy normál kétágyas szobát, a közös fürdőszobát és ami nekünk a legfontosabb volt az egyik családi szobát is (kettő van egyébként összesen). Teljesen kulturáltak a körülmények, szóval ezzel nem lesz gond.

Az összefoglaló vélemény az, hogy egy ilyen kaliberű magánklinika esetében azért hasznos lenne, ha a csoportos előadásokhoz lenne esetleg valami brosúra is...amit lehet lapozgatni, otthon emészteni, szóval kicsit nagyobb professzionalizmussal történne az egész. Vagy esetleg - akár külön térítés ellenében - lehetne választani egyéni szülésfelkészítést, ahol a saját nőgyógyász, egy aneszteziológus, egy csecsemős és esetleg egy védőnő nagyjából két óra alatt elmondana minden hasznos és fontos tudnivalót és fel lehetne tenni az egyéni kérdéseket. De hát úgy látszik azért még a magánklinikának is van hová fejlődnie;) Minden esetre még tanakodjunk, hogy legyen-e következő alkalom, vagy intézzük el egyénileg amire kíváncsiak vagyunk.

A kéretlen tanács

Mert hát vékony a határvonal a beszélgetünk adott témáról, és az okosságokkal bombázzuk a célszemélyt között....igen és akkor ott van még a direkt tanács, amit aztán végképp senki sem kért. Biztos nekem sem sikerül mindig megfelelően hozzáállni bizonyos témákhoz;) A kértetlen tanácsokat azonban, általában sikerül ügyesen kezelnem. 

De bármennyire ügyes és tapintatos az ember, megúszhatatlan, hogy záporozzanak rá a "jó" tanácsok, okosságok és a majd meglátod/majd ilyen-olyan leszel típusú jóslatok. A magam részéről igyekszem ezeket kedvesen hárítani...nem vagyok egy konfliktus kereső ember, inkább kerülöm, így az elmúlt időszakban több kedvenc mondatom is lett: Messze van az még. /Meglátjuk majd hogyan alakul. /Nem minden gyerek/szülő egyforma. 


Ennél a témánál kimondottan idegesítő - mert annak ellenére, hogy nem konfrontálódom, még magamban remekül tudok bosszankodni rajta:P - hogy ha a kedves tanácsadó magából indul ki. Főként, ha magunknak is megvan a véleménye a gyereknevelési szokásairól. Tipikus példa ez az Armageddonban elhangzó okosságra: "Én nem fogadnék el attól tanácsot, aki kettes volt asztrofizikából." Szóval, akik a leendő szülők nézetei (elvei, elképzelései) szerint megbukott gyereknevelésből, rosszabb esetben nincs is gyereke, attól azért nehéz elfogadni a tanácsot. Még rosszabb azt hallgatni, hogy szerinte mi magunk is olyanná fogunk válni, mint ők. Részemről elég jól viselem a várandósságot, kevés negatív tünettel, az őrületnek csak gyengébb jeleivel, erre azt is megkaptam, hogy majd később fogok megbolondulni, mert hát azt emberlánya nem úszhatja meg, hiszen az okosságot közlő hölgynek sem sikerült:P

A kedvenc mondatom egyébként továbbra is a több gyerekes anyukától elhangzott - tényleg - okosság: "Az első születésénél még elveim voltak...most már, hogy a harmadikat is kipottyantottam csak a sötétben tapogatózom."

Avagy nem állítom, hogy adott tanácsadónak/látnoknak/jósnak nem lehet igaza, de -már bocsánat a kifejezésért - a fenének van kedve ezt hallgatni. A gyereknevelés tipikusan olyan, mint az élet is általában, hogy az ember szeret a saját hibáiból tanulni. Egyébként meg - állítom és szeretném hinni, hogy így is van, hogy - csak elképzeléseink, vágyaink, véleményeink vannak, kőbevésett elveink nincsenek. S amúgy is igyekszem az okos a más kárán tanul a buta a sajátján elvet követni;)

Disclaimer
"Ha e fikció olvastán valaki vagy valami magára vagy másra ismer, az merő véletlen, rosszabb esetben színtiszta paranoia." /Vavyan Fable/