Első körben Vácrátót volt a cél, mert azt szeretjük. A pénztárig el is jutottunk, ott mondjuk KáeMnek eszébe jutott, hogy megkérdezzük, hogy bizony lehet-e pléddel piknikezni kicsit…nem kedvesen, sőt határozottan bunkón válaszolta a néni, hogy mégis mit képzelek, vannak padok, azokon lehet ücsörögni. Sarkonfordultam és távoztam…magammal vive a mögöttem sorban álló szintén kisbabával érkezőket. Naja ez Magyarország…olyan bababarát:P
Gyere Mami egyél te is egyet:)
Sebaj, gondoltuk akkor végre meglátógatjuk a helyi Duna-partot, mert milyen már, hogy lassan 3 éve itt lakunk és még nem jártunk ott. Ez tökéletes választásnak minősült. Találtunk egy remek árnyékos füves placcot, ahol le tudtunk telepedni:) Zsebi eljátszott, mászkált a takarón, figyelte a vizet, eszegetett és néha próbált segíteni a dolgozó apukájának. Aztán ebédhez közeledve már nem volt annyira klassz árnyékos a helyünk és kicsinyünk is kezdett kikattanni az álmosságtól, így úgy döntöttünk haza vesszük az irányt. Elsőre egy fél napos piknik is szép teljesítmény.
Apán sincs sapka;)
Az mindenesetre biztos, hogy a nyár folyamán többször fogjuk meglátogatni a partot:)
Annyira szoktak tetszeni neki a kecskék - birkák itt a lakóparkban, hogy gondoltuk tetszeni fog az állatkert is:) Tetszett is, ami az állatokat illeti…legalábbis a ketrecben lévőket, mert azok az állatok, akik embernek képzelik magukat és sétálgattak fel s alá, na azok nem annyira. Nem a megfelelő napot választottuk, mert iszonyatosan tömeg volt (apropó az előzetes sms-es jegyvásárlás nagy találmány;)).
Vombatles utáni pózolás:)
Sokan voltak egyébként pici babákkal, több Zsebinél kisebb is volt. Ő mondjuk most nincs egyszerű korban, mert hosszú távon már unalmas neki a babakocsiban ülni, kiszállni és totyogni még nem tud, mászni meg ugye nem lehet…mert nincs semmi letelepülési lehetőség (vagyis csak padok).
Hogyan kéne megsimogatni ezeket a nagy cicákat????
Az elején sikerült elaltatni - nem egyszerű ezt ekkora tömegben, annál is inkább, mert amint találtunk egy csendesebb zugot ott megjelent rögtön egy nagyobb tömeg. Már gyanakodtunk, hogy valami légypapírszerűséggel vonzzuk magunkhoz az embereket:S
A cicafiú tud élni azért:P
Amit lehetett megnéztünk, megmutattuk Zsebinek is. A fókashow az apukája nyakából nagy sláger volt:) Az oroszlánok tetszettek még neki látványosan. A többi állatnál nem nyilvánított kifejezett véleményt. Megebédeltettük, aztán bepróbálkoztunk a délutáni altatással, de nem sikerült rávenni, így viszonylag hamar feladtunk és valamivel 12 óra előtt haza jöttünk.
Mióta felállt, azóta úgy gondolja, hogy az ácsorgás a világon a legjobb móka. S ha már áll, hát gondolta el is kezd lépegetni a bútorok mellett. Na nem nagy lépéseket és nem is túl határozottakat, de azért már halad…főleg, ha megfelelően csábító a célpont:)
Mivel járunk rendszeresen játszótérre, meg a parkolóban is rodeózunk a kis járgányával, úgy gondoltam, jobb lenne, ha ezt cipőben tennénk, egyrészt, hogy szokja, másrészt, hogy ne a zoknik lyukadjanak nagy mennyiségben:P
Elvonultunk hát első cipőt keresni. Nem kutakodtam nagyon, megvoltak a kritériumok: rugalmas talp, tartsa a bokáját is, és könnyen rá tudjam adni, nem hátrány, ha bőr és ha nem kell egy fél havi fizetést rákölteni. Hogy ezutóbbi komoly is lehet, csak akkor értettem meg, amikor megláttam némelyik falatnyi lábbeli árát…mert hogy bevallom, már a 6-10 ezer forintot is horrorisztikusnak tartom egy ekkorka darabért, amit pláne kinő kb. két hónap alatt, de hogy 14-17 ezer körül is akadnak jócskán gyerekcipők, az azért már tényleg durva és ezek még nem a világmárkák:S
Végülis több darab felpróbálása után egy gyerekcipő szakboltba tévedtünk (Pólus Centerben van ilyen), ott pedig nagyon segítőkészek és barátságokat voltak a hölgyek. Egy tépőzáras csupabőr, kellően rugalmas talpú Richter márkájú szandált választottunk.
A kóstolási teszten átment, majd a tépőzárraljáték teszten is és a lábán is elég jó arányban viseli:) (Egyenlőre nincs folyamatosan rajta)
Még nem kopogtat a gólya ketteskével, de azért vannak gondolatok, kettős gondolatok. Mert egyik részről nagyon szeretnénk még gyereket (gyerekeket), mert jó megélni ezt a csodát, ami a várandósság és ami a baba maga. Másik részről viszont olyan jó, hogy egyedül van, hogy ő tud lenni a világ közepe, hogy senkivel nem kell osztoznia semmin.
A Mami - alias én - a bátyuskájával sacc 30 évvel ezelőtt:P
Persze a testvér nagyon klassz dolog, de könnyen mondom ezt én, akinek 12 évvel idősebb a bátyuskája és akik így kvázi két egykeként tudtak felnőni, nem kellett igazán osztozni semmin…vagyis, amikor már kellett, akkor már mind a ketten elég komolyak és érettek voltunk ahhoz, hogy ez ne okozzon komoly problémát. Sajnos - mondom ezt a mostani eszemmel - nem kezdtük elég korán a babatémát ahhoz, hogy a biológiai órám (óránk? - naja a pasik könnyen vannak, elvégre Picasso még 90 évesen is csinált gyereket) engedélyezne ekkora korkülönbséget.
A mi huncut csillagszemű kisfiúnk:)
A döntés egyébként jelen helyzetben a természeté, mármint, hogy lesz-e következő baba és mikor…mi nem teszünk ellene semmit, de nem is erőltetjük a dolgot. Azt beszéltük, hogy ha esetleg a természet úgy dönt, hogy mi egy gyerekes szülők vagyunk, akkor is minden jó és minden úgy tökéletes ahogy van, mert Ő már itt van velünk, nekünk.
Nos említés szinten már előkerült két helyenis, hogy volt egy megfázásos kalandunk. Igazából egyszer korábban már volt picit megfázva, de az korántsem volt ennyire komoly, mint a mostani.
Vizsgálódik a doktornéni
Sokan, sok helyen megírták már előttem, hogy micsoda para a szülőknek a gyerek első betegsége, még akkor is, ha az csak egy pici megfázás. Hát para az nem igazán volt, de az tény, hogy a szívűnk szakadt meg, amikor köhögött és nem tudtunk rajta segíteni. De egyébként viselkedése semmit nem változott a betegség alatt, igaz nem is volt lázas, tehát, a napi program annyiban volt más, hogy bekerült az orrszívás is a programba…ezt egyébként finoman szólva cseppet sem bánta (teljesen rá van kattanva a porszívóra - naponta átlag kétszer porszívózunk, ami mondjuk a macska miatt nem is hátrány a lakásnak), illetve a kajálások lettek kicsit - néha sokkal - macerásabbak, mert hogy volt olyan nap, amikor minden étkezésnél hányt is…mert ugye, ha köhögött, akkor természetesen kijött minden, ami addig belement, s teljesen mindegy volt, hogy milyen pózban, milyen kajával etetjük. Azért drasztikusan nem fogyott le, de meglátszott a hízási görbéjén (mit görbe, inkább ív).
Az orrszívás nagymestere: Zsebi
A tapasztalat mindenképpen hasznos lehet későbbre és akár másnak is. Szóval az orrszívó istenkirály találmány..bár a takarítása nem - még spéci eszközökkel sem - egyszerű. A köptetőkre az vagyon írva, hogy két éves kor alatt nem adható…s a gyógyszertáros nem is mondta el, hogy ettől nem kell beijedni, csak új szabályozás, előtte 3 hónapos kor volt ráírva és nem változott semmi. Azért másik gyógyszertárban szerencsére elmondták, meg a gyerekorvos is megerősítette. Mondjuk az ijesztő volt, hogy mennyire felerősítette a köhögését, persze értem én, hogy ez a feladata, csak akkor is rosszul esik. Fájdalom (és persze láz) csillapításra is jó, de az adagolója mindenképpen verhetetlen a Nurofen szirupnak (ezt is a gyógyszerész árulta el, aki igazán segítőkész volt). Babáknak is van Nasivin orrspray, de állat, aki a spray változatot választja, mert nem lehet látni, hogy tényleg sikerült-e bejuttatni a nóziba, legközelebb nem hallgatunk a gyógyszerészre és maradunk a cseppentősnél (naja nem minden gyógyszerész jó). Jó szolgálatot tesz a Babyloof balzsam. S egy párásító (ultrahangos) is hasznos a szobában (ja kérem, mi akik egész télen párátlanítottunk, most nyomattuk a párát, vicces) Összességében nem dráma a betegség, ha az ember fel van rá készülve, hogy ez is benne van a pakliban. Na meg persze jó, ha a gyerekorvos is normális és nem nézi hülyének a szülőt. A miénk nagyon jól állt ehhez a dologhoz, s dicsérte a mi hozzáállásunkat is, ami persze legyezgette a hiúságunkat rendesen.
Régen tervben van a film, aztán Szomszédasszony ismét felhívta rá a figyelmemet, végre sikerült is megszerezni. Na meg megnézni, mert feliratos filmmel eleve nem egyszerű, hát még egy örökmozgó nyolc hónapos mellett;)
Előzetesen (naná, hogy nem olvastam el és bevallom a fenti videót sem néztem meg (simán a címe miatt akartam megnézni), és naná, hogy a képek is a portról jöttek):
"Barbara (Louise Bourgoin) és Nicolas (Pio Marmai) egy csendes téli estén találkoznak először, a fiú munkahelyén egy párizsi videotékában. Kapcsolatuk nagyon hamar szárba szökken olyannyira, hogy megfékezhetetlen szerelmük, összeköltözésük után rövid idővel meghozza gyümölcsét, a legszebb dolgot egy pár életében.
A kilenc hónap alatt Nicolas új munkát keres, babaszobát fest, és gyerekbútorokat szerel. Ugyanakkor Barbara minden erejével készül az anyaságra és régi álmához hűen elkezdi írni élete első könyvét. Gyermekük megérkezése után mindkettejükben komoly kérdések vetődnek fel: Vajon lehet e, ugyanolyan hévvel folytatni egy kapcsolatot, miközben gyereket nevelnek? Vajon várnak e minket még a barátok a péntek esti buliban? Vajon lehet e, az álmaink után menni, miközben egy csecsemő várja, hogy tisztába tegyék? Vagy egy egészen új életet kell kezdeni?"
Most, hogy elolvastam a fenti sorokat, azt hiszem még egyszer meg kell néznem a filmet, mert nem tudnám pontosan felidézni a leírtakat. Amúgy a film… mondjuk érdekes. Hozza a sztereotípiákat (rosszullétek, szexes téma, szülés alatti pasigyalázás, szülés után időszak, bezártságérzet…stb.), de azért mutat újat is, vicces újakat is. A gruppenes-vibrátoros történet például kimondottan szórakoztató:) Tetszett, hogy a csaj próbálta másként megélni a terhességet, nem beállni a sorba és a tömegekkel tartani. A szülési jelenetet mondjuk szerintem eltúlozták, nem is kicsit….bár fogalmam sincs milyen egy magyar átlag kórházban hüvelyi úton szülni, de azt gondolom, azért a legtöbb helyen nem alázzák ennyire a kismamákat. A pár nevetettető jelenet ellenére nagyon elgondolkodtató a film. Valóban ennyire igazak lennének-e a sztereotípiák, ennyire ilyenek lennének az egy (első) gyerekes párok? Mert bevallom kevés helyen sikerült magunkra ismerni. S a környezetemben sem nagyon tudok ennyire durván befordult kismamáról, na meg ennyire kritikán aluli viselkedésű apukáról (aki egyébként maga előrtette a gyerektémát). A gondolkodás után már a bosszankodás jött, hogy ezzel sok mindent elértek - mármint a gyerek téma filmbéli megjelenítésével - csak éppen azt nem, hogy az embernek kedve legyen gyereket vállalni. Értem én, hogy van ennek árnyoldala is (magam is tapasztalom:P), na de vannak azért szép pillanatok, s ha az ember megfelelően áll hozzá, akkor ezek vannak többségben (elismerem, hogy ehhez megfelelő partner is kell, aki - mint már említettem - a filmben nem igazán áll rendelkezésre). A vége nem kicsit döbbentette meg hollywoodi happyendhez szokott lelkemet…de azt hiszem nem árulom el, hogy miért, aki kíváncsi hamar megöregszik nézze meg a filmet;)
Kiskutya;)
Biztos vagyok benne, hogy még párszor átrágjuk magunkat a filmen a fent emlegetett Szomszédasszonnyal is…a rágásokon keletkező - és írási lehetőségig bennem maradó - friss gondolatokat még majd idebiggyesztem, ha nem felejtem el:P
Nem lesz olyan szép és színes-szagos-linkes, mint azeredeti, csak olyan, mint az első verzió, de benne vannak az újabb tapasztalatok is, ami talán fontosabb és másnak is hasznos lehet esetleg. Persze a dolgok, igények és főleg a babák elég egyediek;) Amúgy meg némelyik részről írtam/írtunk részletesen is külön bejegyzést, illetve van fül is a nagyon tuti dolgoknak...ott talán még részletezek majd ezt-azt, de ilyen, mint a korábbi és ez, ígérem több nem lesz:) (Kattintásra mindegyik nagyobb lesz)
Bővülő fülek…a régiekre is kerül ez+az időnként, de most alkottam egy újabb fület:) Naná, hogy megint bővülős, ez most a házi poénjainknak, legalábbis azoknak, amiket sikerül idejében feljegyezni:)
