Ahogy már a párom
leírta, a bölcsik meglátogatása is érdekes kalandokat eredményezett, de azért mint mindent ezt is lehet fokozni.
Nagy nehezen megszületett a döntés, hogy végülis melyik bölcsiben próbálunk szerencsét, így hát felkerekedtem és elindultam beiratkozni. Ennek előzményeként felhívtam a vezetőt, hogy nah, akkor idejönnénk mikor van ott - most ott van még kicsit - nah most jó ne mozogj, már ott is vagyok.
Mivel ez épp alvás időben volt, így pont volt idő adminisztrálni. Találkoztam a vezetővel (a látogatásnál ugyanis nem sikerült összefutni vele), és egy kis asztalhoz egy kis székre leültünk beszélgetni (ez egyébként mókás kicsit, tényleg olyan mint az icipici házikó az icipici ágyikóval - de ők váltig állítják, hogy felnőtteket is kibír - mondjuk egy felnőtt nem bír ki rajta sokat).
Elmondott egy két dolgot a bölcsiről, sok érdemlegesbe nem ment bele. Hozott egy anamnézis lapot, hogy majd töltsük ki otthon, hogy megismerjék ez alapján a kicsit. Ok. Aztán hozott, hát nem is tudom minek nevezzem - mondjuk az egyszerűség kedvéért legyen beiratkozási űrlap, ami valami némi jogi dumával színesített dolog akart lenni, amiben hosszan taglalták, hogy a beiratkozási díj 25.000 ft-ja miért nem jár vissza még akkor sem, ha 2012. december 21-én az aláhulló maja emberkék szétzúzzák a teljes magyar infrastruktúrát mielőtt mi januárban elkezdhetnénk a bölcsit. Erről eldiskuráltam vele egy kicsit, hogy egyébként hót hülyeségek vannak leírva, meg ellentmondásos is, de ne ezen múljon a boldogság, aláírjuk, bár jelen esetben valami fajta (szolgáltatási) szerződés értelmesebb lenne, főleg ha jogász is látná. De ugorjunk is. Megbeszéltük még, hogy oroszlán lesz a jele. Az egy érdekes adalék, hogy amikor megbátorkodtam kérdezni, hogy mégis mit kell hozni, akkor (mint az agresszív kismalac: Úgy hoztam!) megkaptam hogy ott van a honlapon. Ok, elvégre tudok olvasni, vagy ha nem, akkor keresek valakit, aki felolvassa. De azért némi támpont jó lett, volna, hogy miből milyet érdemes, mit szeretnek. De megoldjuk.
Aztán volt egy két szó a rugalmasságról meg a kajáról, meg ilyenek, kitérni sem nagyon érdemes rá. Talán annyi ami fontos lehet, hogy állítólag a napok számát nem veszik szigorúan, tehát ha valamiért úgy alakul az élet, hogy túl kell lépni, akkor az megoldható, ez mondjuk pozitív.
Még megtudtam, hogy pár hónap után jönnének családlátogatásra - persze csak ha akarjuk (még jó) - mert az milyen jó (kinek?). Mondtam, jöjjenek, szívesen látjuk őket. Úgyis folyton mindenki hozzánk akar családlátogatásra járni, hogy szegény sanyarú sorsú Zsebiről felmérjék, milyen szerencsétlen is az élete, hogy velünk kell lennie. De végülis a közigazgatási rendszerünk is elég bonyolult ahhoz, hogy páran még jöjjenek, de nem ettől kopik el a járólap, max, majd nyitunk egy Google naptárat ahol be lehet jelentkezni, hogy ne legyen torlódás.
A legizgalmasabb része a beszélgetésnek, azért mégis csak a beszoktatás része volt, már nem azért, mert ez magában szokatlan, hanem azért mert amikor eltrécseltünk róla, hogy én (továbbiakban egyszerű megnevezése(m): apa) jövök beszoktatni, akkor: 1. meglepődtek 2. felvésték a kartonomra: APÁSBESZOKTATÁS!! (remélem erkölcsi bizonyítványt is kérnek, meg vértesztet, mert a kórházba meg a rendőrségen jelölnek így kartont :) ) 3. a következő mókás kérdés: - és kötődik hozzád a gyerek? - nem természetesen nem kötődik, maximum a betonba, és oda is csak nyáron, ha meleg van, mert most maximum bele fagy. Egyébként meg utál, és azért viszem bölcsibe mert kölcsönös... Úgyhogy ezen felülkerekedve, mondtam nekik, hogy igen, én vagyok az apja.
Mivel előítéletet nem építünk (vagy mégis, de kitérdekel) talán a rossz tapasztalat miatt félig pénzmániás a csapat. Mert a 25-öt megpróbálták legombolni helyben rólam, nem volt szerencséjük, mert az egyetlen gombolható a gatyám volt, de azért haza kísért az igi néni (mivel láttam, hogy fontos neki, ezt én ajánlottam fel) és itthonról vittem le neki. Viszont visszaadni meg nem tudott, így csak 20 lett a 25ből, ezért mondom, hogy csak félig. De másnap kisdobos becsület szavamra beadtam a maradék 5-öt is. (aztán ma meg lett a másik fele is, mert azért ma is viszonylag hamar előkerült, hogy ugye nálunk van a havi pénz maradék része)
Még ugye annyi bonyolultsága volt az ügyünknek, hogy a sűrű élet szakasz miatt, nekünk fontos volt, hogy már 2-án tudjunk kezdeni, elég 3 nap is a beszoktatásra az 5 helyett. De ezzel nem volt gondjuk igazán. (volt ahol 2 hetet mondtak, az szerintem sok is, amúgyis, de erről később)
Nah telt-múlt az idő, karácsony meg ünnepek. És ilyenkor mit csinálnak a babák, hogy a szülők jól szórakozzanak, és pihenjenek az ünnepek alatt? hát full betegek lesznek :) (aztán utána át ragasztják ránk, hogy mi se maradjunk ki a jóból). És ez most olyan jól sikerült Zsebnek (aki egy tündér egyébként), hogy nem sikerült meggyógyulnia 2.áig, tehát rögtön ugrott is a kezdés. (ami egyébként mindegy is lett volna, mert mivel mi is dögrováson voltunk, így max négykézláb tudtuk volna elvinni).
Sebaj, telefon a bölcsinek, hogy fucking van, mert beteg a gyerek. -Másik oldalon nagy tanakodás, húha mi legyen, - mondom a képlet egyszerű, nem megy a gyerek. - Megint tanakodás. Akkor mi lesz? - há' mondom meggyógyul aztán megy. Mikor? - %!+%!/!... remélhetőleg jövő héten. - húha, hát az nem biztos, hogy jó, de majd a főnökasszonnyal beszélnek, és akkor visszahívnak alvásidőben.
Hát mondom erre nyomok egy smiley-t. Roppant bonyolult kérdés. OK. Aztán törpöltem kicsit, mondom ezek már akkor sem voltak a helyzet magaslatán, inkább beszélek iginénivel.
Felhívom, mondja, hogy ő is ott van, hallotta a gondot, dehát jövő héten 2 új lány is van akik már hónapok óta bejelentkeztek, így nem tudják mi legyen. Majd hívnak alvásidőben. Vége és vétel. Ok.
Már épp elkezdtem gondolkodni, hogy vajon a probléma megoldásának, és áttárgyalásának része e a Pi újabb számjeggyel való kibővítése és azért ilyen roppant bonyolult a kérdés, de ezen eszmefuttatás végére szerencsére dél után is lett, így hívott az igi, hogy remek hírei vannak, mert jövőhéten bármelyik nap mehetünk. Remek. Mégis működik a piacgazdaság. - mert - újságolja, megbeszélte a másik két családdal, hogy ők majd máskor viszik a gyerekeiket.
Rendes. ( azt már tényleg csak zárójleben jegyezném meg, hogy mivel ismét nincsenek előítéleteim, nekem ez a sztori kicsit sántikált, mivel ha valaki hónapok óta bejelentkezik, az nem hiszem, hogy más kedvéért átszervezné az életét, hiszen valószínűleg fontos és sűrgős neki, de csodák mindig vannak, szóval rendesek)
Végre elérkezett a nagy nap. Mivel már 2.-ára számoltunk a cucca (ami ugyebár fent van a honlapon:) ) össze volt készítve szép kis szatyorba, egy részére a jele is rá volt vasalva. Természetesen pont ma jött rá a sokáig aludhatnék, úgyhogy mivel nem szeretünk elkésni, ezért közel fél kilenckor bátorkodtunk felkelteni. Összecsomagoltuk, aztán elindultunk a hosszú ( majd 100 m-es ) útra. (kocsival :) )
Hát a megérkezésünk - hogy finoman is fogalmazzak - nem mozdította ki az univerzumot a kvantum mechanika törvényei alapján nem létező nyugalmából. Magyarul pont lexarta mindenki.
Persze lehet ez is az én hibán, mert én csak egy apa vagyok, hogy nem tudom kapásból egy full idegen helyen mit is kéne csinálni a gyerekkel. Nagy fiúsan megoldva a folyosón levetkőztettem, kapott benti cipőt és vittem a csoporthoz. A cuccunk - jobb híjján - a folyosón a földön maradt. (elvégre mi csak 1 hónapja jelentkeztünk be - és mint később kiderült - ennyi idő nem elegendő ahhoz, hogy egy kis dobozt felcimkézzenek a jelével, és a felkészültség halvány szikrája megjelenjen - melytől a sokezret kiperkáló szülő szemében is megjelenne valami tompa ragyogás)
Közben érkezett egy másik apuka a gyereket beadni, aki rögtön szólt is, hogy bizony Zseb micimackóját ugyan tegyem már el, mert az ő fia mániás, és minden micimackót lenyúl. Mivel nem akartam vitatkozni az első nap, hogy már láttuk kétszer a gyerekét működés közben és Zseb látásra megeszi, úgyhogy nem féltem én a maciját, meg a gyereket sem, így inkább letakartam.
Aztán itt megint nem történik semmi, a gyereket nem veszik el tőlem (mondjuk Zsebi nem szorul pátyolgatásra, dehát mégis legalább valami marketing alapon próbáljunk kicsit az új gyerekhez közeledni vagy mi), ezért elküldöm Zsebet játszani, a többi gyerek a bölcsinéni körbefonva nyüglődik. Én félrevonulok az ajtóba, elvégre azért van ott a gyerek, hogy szokja a helyet, meg a bölcsinénit, és viszont. Hát ekkor távolságokból mondjuk maximum a tömegből eredő mágneses mezők tudtak egymásra hatni, mert egész ottlétünk alatt nem biztos hogy 2-3 szónál több kontaktus volt a gyerek és köztük.
Itt következett a reggeli, elmentek kezet mosni, a fürdőbe nem mehettünk be, de élve jött ki a gyerek, és mivel itthon is szereti, gondolom megoldották. Azért - bár kérni nem kérte a kutya se - a törölközőjét beadtam, ha már volt.
Az etetés elég érdekes volt, Zseb és egy másik gyerek kapott egy-egy etetőszéket, a többiek körbe ülték a kisasztalt. Valami vajas szalámis kenyeret próbáltak etetni a gyerekekkel, de sehol nem láttam nagy fogyást. Mivel Zsebnek nem az evés a fő fejlődési irányvonala, és nem is ilyet szokott reggelizni, kb. semennyire nem izgatta fel, meg sem turkálta. Kapott még pár almát, abból mondjuk evett két falatot, de jobb a békesség alapon, akkor mondták, hogy adjam neki amim van, úgyhogy kanalaztam neki reggelis bébiételt. Ezen eléggé rosszalóan jelezték, hogy hú hát az ő korukban így már ez nem jó, dehát majd alakul. Ok. Ti bajotok. Semmi sem lehet tökéletes. Nekünk sem tetszik, de még egy gyerek sem evett pépes kaját az érettségién, tehát majd megoldódik.
Egyébként úgy általában nem aratott sikert a reggeli. Utána megint játék követezett. Zsebinek mutattam, hogy menjen játszani, úgyhogy ő ennek megfelelően ezt is tette. A csapat összetétele egyébként elég érdekes. Egy kisfiú lógott ki nagyon a sorból, ő mindenkivel elég durva volt, Zsebet is fellökte egyszer fejjel neki a radiátornak, de a bölcsinéniket ez sem izgatta fel (az már csak tényleg margóra, hogy azt az időt, amikor épp nem a csoporttársait piszkálta, akkor az én lábamon csüngött, ráncigált, stb. - amivel egyébként én tudok mit kezdeni, de azért a bölcsinénik észre vehették volna, hogy mi a dolguk.) Azt szintén hozzátenném, hogy volt egy másik új baba is, anyukával, és ővele is pont hasonló foglalkozás volt mint Zsebbel, tehát nem szerény személyünknek szólt a "kiemelt" figyelem.
És ha már a figyelemnél tartunk. Kicsit érdekes dolog, hogy 11-en voltunk a csoportba, és még ugye korábbról tudjuk hogy kettőt várnak. Ami ugye 13. Na most emlékeim szerint a kifüggesztett engedélyek szerint 4x8 fős csoportra van engedély - de ezt még holnap megnézem mégegyszer. Ami 4 gyerekenként 1 bölcsinénit jelent. De akár hogy is van, az tisztán látszott, hogy a jelenlegi létszám bőven több volt, mint amit kezelni tudnak. Úgyhogy erről holnap még meetingelek is egyet az igi-vel, hogy mi a meglátása.
Aztán volt megint kézmosás, tízórai - gyümölcs - és utána megint játék, kicsit fejlesztés címén gyurmázás, de egyik oldalról sem volt kiemelt lelkesedés. No de mégis mindenkinek hétfő volt ma, úgyhogy fátylat rá. 11 körül aztán neki készültek az udvarozásnak, minket meg iginéni "finoman" és határozottan fel"kért" a távozásra, hogy mára ennyi volt Miki mókatára, és arra az ajtó. Holnap ugyanitt ugyanekkor. Ok. Felöltöztünk hazajöttünk.
Összességében nekem továbbra is felemás véleményem van a helyről (ahogy már a látogatáskor is volt). Van itt valami, akarnak is valamit csinálni, meg van a szándék is, meg a jószándék is, csak a professzionalizmus, a menedzsment szemlélet, meg a szervezettség hiányzik, de az nagyon, ami például a BBB-ről messziről, meg közelebbről is látszódik.
A bölcsinéni, meg az igi is aranyosak kedvesek, meg mégis olyan furcsák, hidegek, távolságtartók. Az, hogy velem, na bumm, de a gyerekkel miért? (és megint jelezném, hogy nem csak velem, a másik anyukával, és gyerekkel is).
És ha már itt tartunk, szerintem ez a beszoktatás is teljesen logikátlan így. Ma ott vagyunk !együtt! 3 órát ,azátn !együtt! 5 órát, aztán !együtt! x-et. És akkor mi van? A gyerek szokja meg, hogy néha a lakáson kívül is vagyunk !együtt!? Megszokta. Szokott ilyen lenni. Hogy a lakáson kívül vagyunk !együtt! gyerekekkel? hát ilyen is szokott lenni, nem is ritkán.
Szerintem ennek kb úgy van értelme, hogy ma 2 órát van ott !egyedül!, holnap meg 3-at aztán 3+x-et. Mert elvégre azt kell megszokni, hogy egyedül van ott, és hogy érte megyünk, mindig, mindenáron. És erre számíthat. Mert ha ott vagyunk, akkor nincs mit megszokni. Persze, van olyan gyerek, akinek ez is szokatlan, de azért ez a ritkább.
Na mindegy, kíváncsian várom a holnapi napot. Kalandra fel. Lehet, hogy viszek sütit az iginéninek, meg a bölcsinéniknek, meg széles mosoly nagypuszival üdvözlöm őket, hátha oldódik a hangulat. Vagy ha ez sem segít, akkor megint bőrnaciba megyek (mert hogy a látogatásunkkor épp abba voltam, és ez mély nyomot hagyott bennük, hiányolták is) és lejtek egy icipici sztriptízt az icipici asztalon az icipici bölcsiben.
