2014. október 26., vasárnap

Pillangós pelenkatorta



A világ legtündéribb keresztlánya és a takaró...szétbontás után;)
Szeptember 27-én megérkezett kicsi keresztlányunk Lili<3. Ma estére sikerült összehozni a babalátogatós találkozót :) Készültem…nem lehetett simán torta, mint a tesójának, elvégre egy hölgynek valami igazán csajos téma jár (A fenti linken még az első Reginának - aki nyilván szintén csaj, csak akkor még nem is gondoltam bele, hogy milyen csuda formákat lehet pelenkából alkotni:P-  készült pelenka-torta látható leírással! ;). Első körben alkottam egy baba ruhácskát, vállfával (ha megtalálom a képet, majd felteszem), de néhány nap nézegetés után már nem tetszett annyira, így mégis inkább az alábbi videóban alapján egy pillangót alkottam. Belekerült egy jó adag pelenka (annyi, amennyit a videóban mondanak), az alsó szárny-rész borításához egy bambusz-pelenka, a felsőhöz felhasználtam a hímzett kis takaróját, illetve az egészhez még egy jó adag szalagot, a testét és a fejét egy macis szundi-kendő adta, a csápjai sima zsenília drótok. S persze névre szóló lett ez is, mint annak idején a bátyja tortája és persze takarója :)





2014. október 20., hétfő

Szemészeti vizsgálat - Dr. Soproni Anna

Ilyen prevenciósra sikeredett a mai nap, mert Soproni doktornőhöz is mára sikerült időpontot kapni. 


Az építkezések és lehetetlen útfelbontások ellenére pontosan érekztünk és szuper helyen találtunk parkolót is (a busszal ez azért eleve nem triviális). A rendelős ajtajában fogadott az első sokk a kiírásokkal (náthás gyerekre maszkot??? hát normális???), belépve a második-harmadik…a sok várakozó, illetve a kötelező lábzsák (mi ez a Bokay PIC vagy USI???). Túltettük magunkat a sokkhatásokon és bekuporodtunk a játszós sarokba várakozni. 


Kiderült, hogy a kettővel előttünk lévő páciens sem ment még be, szóval kemény lesz a várakozás, főleg, hogy Bogyka mindössze 20 percet aludt a kocsiban, Zsebi semmit, és Mazsi csak ölben lehetett. A nagyon jól elvoltak a kitett játékokkal, Mazsi sem volt vészes, főleg mikor kapott egy kicsit enni. Aztán én kaptam töltögetni valót, segáz, hogy három páciens…írjam egy lapra. Megvolt ez. S a 50 perccel a tervezett után már be is jutottunk az előtérbe, az előzetes vizsgálatra, amit egy szakasszisztens végzett. Profi eszközök, felkészültség, és némi lekezelőség a szülő felé (aki éppen az apuka volt és aki éppen próbálja előadni Mazsi anamnéziést, amit ugye nem egyszerű). Sebaj, túljutottunk egymáson, a gyerekekhez nagyon kedves volt egyébként mindenki. Ezután ismét visszaültettek a váróba, amit a fiúk már fokozdó izgalommal (aka rendetlenkedéssel) fogadtak. Nagyjából 10 perc után jutottunk be a Doktornőhöz, aki nagyon bűbájos volt és persze vérprofi. Pikk-pakk lerendezte az egész családot:)


Mindenkinél minden rendben találtatott, Mazsit két éves korában látta érdemesnek visszavinni, a többieket csak panasz esetén, bár én Bogykát azért megnézetném egyszer, amikor már jobban ki tudja fejezni magát;) Kaptunk nagy családos kedvezményt, amiben azért nagyon reménykedtem is, mert a fejenként 13ezer forint azért nem gyenge (persze 4 embert és a rendelőt fenn kell tartani valamiből:P), a lényeg a lényeg 2 fizet hármat vizsgál akcióban részesültünk. 


Ajánlották az otthoni vizsgálathoz, játékhoz a LÁT-LAK készletet is. 


Összességében végüis a hosszúvárakozás ellenére nagyon pozitív tapasztalattal távoztunk. Örülök, hogy a doktornőt választottuk. Bárkinek csak ajánlani tudom. 




A fiúk előtt meg külön le a kalappal, hogy a körülmények dacára ilyen ügyesek és kitartóak voltak:)

Első Lépések - Fejlődés pszichológiai vizsgálat Bogyka

Mazsika után úgy gondoltuk, hogy miért ne nézessük meg a két nagyobbat is, hogy a szakember is azt látja-e rajtuk, mint mi. Nos jelentem azt látja;)

Egyszerre kértem időpontot, telefonon kaptam is ígéretet októberi időpontokra, de a valóságban csak Bogyka került be októberre, Zsebi majd csak novemberben kerül sorra…megértem, nyilván a súlyosabb esetek elsőbbséget élveznek a prevencióval szemben. 

Ahogy már Mazsinál megszoktuk, a telefonos foglalás után e-mailben érkezett a konkrét időpont, illetve a kitöltendő anamnézis lap. (Ezt mondjuk szerencsésen el is felejtettem visszaküldeni)

Ezúttal csak Dórival találkoztunk (Zsebinél majd másként lesz már). Kissé hiányolta az anamnézis lapot, de csak kissé (már tudtuk, hogy nem olvassák el előre), így gyorsan átbeszéltük a dolgokat és már kezdődhetett is a játszós mókás vizsgálat. Bogyka az elején nagyon együttműködő, lelkes és ügyes volt…nyilván a végére már lankadt az érdeklődés, elvégre a vizsgálat közel másfél óra. Ami nyilván nem kevés egy ilyen törpének. 

2,5-3 éves korig a SEED teszttel vizsgálják a gyerekeket, így Bogykát is, ahogy anno Mazsit is. A 21 hónapos csemete mindenben hozta a 24 hónapos szintet, a legtöbb dologban inkább 30 hónapos, sőt akadt pár olyan téma is, amiben a 3 évesektől elvárt dologba is belekóstol. Dóri az éjszakai ébredések és a nappali hisztik (korai még a dackorszak felkiáltással) azt javasolta, hogy ha kritikusnak érezzük, akkor vegyük fel a kapcsolatot a helyi pszichológusokkal. Egyébként nyilván nem javasolt kontrollt. A papír alapú leletet majd később megkapjuk, ahogy ez már Mazsinál is volt. A vizsgálat 8.000 forint volt, ahogy Mazsinál is korábban.

2014. október 4., szombat

Mazsi - 8. hónap


Adatok: Ebben a hónapban nem hízott annyira markánsan, de ennek azért volt oka. 8,77kg és 71cm 44,5cm a buksija:) 80-as bodyk, 68-74es gatyók, rugdalózok. Pelenkából még mindig 3-as Pampers, marad amíg meg nem ugorjuk a 9 kilót. 

 Alvás, evés…alias napirendetlenség: Csekély a változás. Továbbra is 5:30-6:30 között érkezik el számára a reggel, még mindig eldumálgat magában a kiságyban, esetleg kiharcol egy kis iPados mesenézést magának;) Pelukacsere, reggeli tejci aztán elszállítmányozzuk a tesókat a célintézményekben. Utána hazafelé vagy elalszik vagy nem. Ha nem akkor játszik itthon, kisebbet vagy nagyobbat, majd eszik 200 gramm körüli valamit és bealszik. Attól függően, hogy ez mikor és milyen terjedelmben történik lehet elég változatos a délután. Ha későn alszik el és hosszan tud aludni, akkor letudja egyben az alvást és ébredés után már csak a játék, ügyeskedés van hátra. Ha nem, akkor délután is alszik még egyszer. Ha a tesói itthon vannak, akkor szinte biztosra vehető az egy alvás, elvégre a nagyon is csak egyszer alszanak, ő sem akar lemaradni semmiről:P Az evészet messze nem annyira fontos számára, mint a testvéreinek volt, vagy, mint azt az előélete alapján várnánk. Nagyon sokszor csak 4 óránként kér enni, s akkor sem biztos, hogy betolja a teljes adagot azonnal, vagy egyáltalán. (erre mondjuk számítottunk, hogy a ő többször kevesebbet típus lesz). Ha egy alvásos napja van, akkor fél6 körül van egy holtpontja, itt fél órát általában csak ölben van el, de aztán még simán nyomatja 7ig. Ilyenkor van a pancsi, ő kezd, majd mikor kilubickolta magát csatlakoznak hozzá a tesói, hogy még együtt is menjen kicsit a móka. Aztán öltözés (döbbenetesen fázós….rugdalózó van a vastag hálózsák alatt…nem is tudom mi lesz télen:P), esti tejci és alvás. Éjfél körül szokott kérni még egy tejcit, aztán szunya ébredésig. (Egyre ritkább a két keléses éjszaka….vele, mert azért Bogyka tesz róla, hogy ne aludjunk annyira nyugodtan)


Kimittud: Mászik, mint akit hajtanak. Aztán ma a kádban felállt kapaszkodva, mert az is vicces dolog. A finom motorikája lenyűgöző. A csipkedő mozdulataival a sírba visz. De szerencsére imádja a porszívót…ő is:) 


Fog: Egy…aztán mára kettő :) Hurrá…egyenlőre látványosan furcsa neki, hogy evéskor koccan a kanál a szájában.


EÜ: Anyuka alias én, begyűjtött neki egy megfázást, mert nem sikerült megfelelően felöltöztetni (hamu a fejre, de előfordul na). Ezzel megjártuk a röntgent is, mert drnéni azt gondolta, hogy tűdőgyulladás, de szerencsére csak hörghurut….talán lassan végre kikeveredik belőle. Voltunk fejlődés pszichológiai kontrollon is…többet nem megyünk, mert semmi értelme kontrollálni egy ilyen gyors és jó fejlődésű gyereket (majd alkalmasint, ha egyszer lesz időm megírom ám ezekről a bejegyzést, de nem most). 


Aktuális becenevek: Mazsi, Mizsmazs, Mazsola, Tündérbaba, Csodababa


Tesók: Mindig mindig csodálattal nézem őket többnyire. Néha meg szétcsapunk közöttük, mert azt is kell. Imádja a nagytesókat, azok meg őt. Mindenben követni és utánozni akarja őket, nyilván ebben nincs mindig sikerélménye, de nagyon igyekszik, hogy ne sokáig maradjon ki a mókákból;)

Jade vs. Mazsi: Volt egy körmös pofon, mert nem voltam elég gyors és hát a macska farka egyszerre volt a markában és a szájában. Nem sírt igazán, csak megszeppent. Cic meg sértődöttsége feladása után persze ment hízelegni neki. Édesek együtt, de Mazsi nem Bogyka a cicával, inkább Zsebi. Bogyka sosem vadászott rá, ment utána, de nem kergette (Bogyka és az állatok…egy külön könyvet érdemelne, de ennek megírására valószínűleg nem én leszek az alkalmas jelölt), Zsebi kergette…Mazsi is kergeti. Ellenben a Jade hergeli, lóbálja neki a farkát, meg oda is vonul közelébe….résen kell lenni már. A másik oldalon pedig még mindig nem múlt el az a különleges hízelgés, amit a két nagyobb irányába nem csinál a macska, csak a Mazsinak jár.