Szeptember 27-én megérkezett kicsi keresztlányunk Lili<3. Ma estére sikerült összehozni a babalátogatós találkozót :) Készültem…nem lehetett simán torta, mint a tesójának, elvégre egy hölgynek valami igazán csajos téma jár (A fenti linken még az első Reginának - aki nyilván szintén csaj, csak akkor még nem is gondoltam bele, hogy milyen csuda formákat lehet pelenkából alkotni:P- készült pelenka-torta látható leírással! ;). Első körben alkottam egy baba ruhácskát, vállfával (ha megtalálom a képet, majd felteszem), de néhány nap nézegetés után már nem tetszett annyira, így mégis inkább az alábbi videóban alapján egy pillangót alkottam. Belekerült egy jó adag pelenka (annyi, amennyit a videóban mondanak), az alsó szárny-rész borításához egy bambusz-pelenka, a felsőhöz felhasználtam a hímzett kis takaróját, illetve az egészhez még egy jó adag szalagot, a testét és a fejét egy macis szundi-kendő adta, a csápjai sima zsenília drótok. S persze névre szóló lett ez is, mint annak idején a bátyja tortája és persze takarója :)
2014. október 26., vasárnap
2014. október 20., hétfő
Szemészeti vizsgálat - Dr. Soproni Anna
Ilyen prevenciósra sikeredett a mai nap, mert Soproni doktornőhöz is mára sikerült időpontot kapni.
Az építkezések és lehetetlen útfelbontások ellenére pontosan érekztünk és szuper helyen találtunk parkolót is (a busszal ez azért eleve nem triviális). A rendelős ajtajában fogadott az első sokk a kiírásokkal (náthás gyerekre maszkot??? hát normális???), belépve a második-harmadik…a sok várakozó, illetve a kötelező lábzsák (mi ez a Bokay PIC vagy USI???). Túltettük magunkat a sokkhatásokon és bekuporodtunk a játszós sarokba várakozni.
Kiderült, hogy a kettővel előttünk lévő páciens sem ment még be, szóval kemény lesz a várakozás, főleg, hogy Bogyka mindössze 20 percet aludt a kocsiban, Zsebi semmit, és Mazsi csak ölben lehetett. A nagyon jól elvoltak a kitett játékokkal, Mazsi sem volt vészes, főleg mikor kapott egy kicsit enni. Aztán én kaptam töltögetni valót, segáz, hogy három páciens…írjam egy lapra. Megvolt ez. S a 50 perccel a tervezett után már be is jutottunk az előtérbe, az előzetes vizsgálatra, amit egy szakasszisztens végzett. Profi eszközök, felkészültség, és némi lekezelőség a szülő felé (aki éppen az apuka volt és aki éppen próbálja előadni Mazsi anamnéziést, amit ugye nem egyszerű). Sebaj, túljutottunk egymáson, a gyerekekhez nagyon kedves volt egyébként mindenki. Ezután ismét visszaültettek a váróba, amit a fiúk már fokozdó izgalommal (aka rendetlenkedéssel) fogadtak. Nagyjából 10 perc után jutottunk be a Doktornőhöz, aki nagyon bűbájos volt és persze vérprofi. Pikk-pakk lerendezte az egész családot:)
Mindenkinél minden rendben találtatott, Mazsit két éves korában látta érdemesnek visszavinni, a többieket csak panasz esetén, bár én Bogykát azért megnézetném egyszer, amikor már jobban ki tudja fejezni magát;) Kaptunk nagy családos kedvezményt, amiben azért nagyon reménykedtem is, mert a fejenként 13ezer forint azért nem gyenge (persze 4 embert és a rendelőt fenn kell tartani valamiből:P), a lényeg a lényeg 2 fizet hármat vizsgál akcióban részesültünk.
Ajánlották az otthoni vizsgálathoz, játékhoz a LÁT-LAK készletet is.
Összességében végüis a hosszúvárakozás ellenére nagyon pozitív tapasztalattal távoztunk. Örülök, hogy a doktornőt választottuk. Bárkinek csak ajánlani tudom.
A fiúk előtt meg külön le a kalappal, hogy a körülmények dacára ilyen ügyesek és kitartóak voltak:)
Első Lépések - Fejlődés pszichológiai vizsgálat Bogyka
Mazsika után úgy gondoltuk, hogy miért ne nézessük meg a két nagyobbat is, hogy a szakember is azt látja-e rajtuk, mint mi. Nos jelentem azt látja;)
Egyszerre kértem időpontot, telefonon kaptam is ígéretet októberi időpontokra, de a valóságban csak Bogyka került be októberre, Zsebi majd csak novemberben kerül sorra…megértem, nyilván a súlyosabb esetek elsőbbséget élveznek a prevencióval szemben.
Ahogy már Mazsinál megszoktuk, a telefonos foglalás után e-mailben érkezett a konkrét időpont, illetve a kitöltendő anamnézis lap. (Ezt mondjuk szerencsésen el is felejtettem visszaküldeni)
Ezúttal csak Dórival találkoztunk (Zsebinél majd másként lesz már). Kissé hiányolta az anamnézis lapot, de csak kissé (már tudtuk, hogy nem olvassák el előre), így gyorsan átbeszéltük a dolgokat és már kezdődhetett is a játszós mókás vizsgálat. Bogyka az elején nagyon együttműködő, lelkes és ügyes volt…nyilván a végére már lankadt az érdeklődés, elvégre a vizsgálat közel másfél óra. Ami nyilván nem kevés egy ilyen törpének.
2,5-3 éves korig a SEED teszttel vizsgálják a gyerekeket, így Bogykát is, ahogy anno Mazsit is. A 21 hónapos csemete mindenben hozta a 24 hónapos szintet, a legtöbb dologban inkább 30 hónapos, sőt akadt pár olyan téma is, amiben a 3 évesektől elvárt dologba is belekóstol. Dóri az éjszakai ébredések és a nappali hisztik (korai még a dackorszak felkiáltással) azt javasolta, hogy ha kritikusnak érezzük, akkor vegyük fel a kapcsolatot a helyi pszichológusokkal. Egyébként nyilván nem javasolt kontrollt. A papír alapú leletet majd később megkapjuk, ahogy ez már Mazsinál is volt. A vizsgálat 8.000 forint volt, ahogy Mazsinál is korábban.
2014. október 4., szombat
Mazsi - 8. hónap
Adatok: Ebben a hónapban nem hízott annyira markánsan, de ennek azért volt oka. 8,77kg és 71cm 44,5cm a buksija:) 80-as bodyk, 68-74es gatyók, rugdalózok. Pelenkából még mindig 3-as Pampers, marad amíg meg nem ugorjuk a 9 kilót.
Kimittud: Mászik, mint akit hajtanak. Aztán ma a kádban felállt kapaszkodva, mert az is vicces dolog. A finom motorikája lenyűgöző. A csipkedő mozdulataival a sírba visz. De szerencsére imádja a porszívót…ő is:)
Fog: Egy…aztán mára kettő :) Hurrá…egyenlőre látványosan furcsa neki, hogy evéskor koccan a kanál a szájában.
EÜ: Anyuka alias én, begyűjtött neki egy megfázást, mert nem sikerült megfelelően felöltöztetni (hamu a fejre, de előfordul na). Ezzel megjártuk a röntgent is, mert drnéni azt gondolta, hogy tűdőgyulladás, de szerencsére csak hörghurut….talán lassan végre kikeveredik belőle. Voltunk fejlődés pszichológiai kontrollon is…többet nem megyünk, mert semmi értelme kontrollálni egy ilyen gyors és jó fejlődésű gyereket (majd alkalmasint, ha egyszer lesz időm megírom ám ezekről a bejegyzést, de nem most).
Aktuális becenevek: Mazsi, Mizsmazs, Mazsola, Tündérbaba, Csodababa
Tesók: Mindig mindig csodálattal nézem őket többnyire. Néha meg szétcsapunk közöttük, mert azt is kell. Imádja a nagytesókat, azok meg őt. Mindenben követni és utánozni akarja őket, nyilván ebben nincs mindig sikerélménye, de nagyon igyekszik, hogy ne sokáig maradjon ki a mókákból;)
Jade vs. Mazsi: Volt egy körmös pofon, mert nem voltam elég gyors és hát a macska farka egyszerre volt a markában és a szájában. Nem sírt igazán, csak megszeppent. Cic meg sértődöttsége feladása után persze ment hízelegni neki. Édesek együtt, de Mazsi nem Bogyka a cicával, inkább Zsebi. Bogyka sosem vadászott rá, ment utána, de nem kergette (Bogyka és az állatok…egy külön könyvet érdemelne, de ennek megírására valószínűleg nem én leszek az alkalmas jelölt), Zsebi kergette…Mazsi is kergeti. Ellenben a Jade hergeli, lóbálja neki a farkát, meg oda is vonul közelébe….résen kell lenni már. A másik oldalon pedig még mindig nem múlt el az a különleges hízelgés, amit a két nagyobb irányába nem csinál a macska, csak a Mazsinak jár.
2014. szeptember 24., szerda
Logopédia Zsebi
Gondolom nem újdonság, hogy prevenció-pártiak vagyunk, avagy ne akkor kelljen tekerni, amikor már nagy a baj, hanem próbáljuk megelőzni. Nem aggódtunk komolyan Zsebi beszédfejlődésén, mert nem nagyon volt min, időben kezdett beszélni, szépen halad és elég tisztán is dumál…néha túl tisztán:P
Ellenben még a Gekkoból ismertük Évit, és nem lehetett kihagyni, hogy ő végülis logopédus, felhívtam, hogy tudna-e beszélgetni kicsit Zsebivel, és ezzel megnézni, hogy van-e valami extra tennivaló a beszédével kapcsolatosan. Nagyon aranyos volt, találtunk is megfelelő időpontot és helyszínt.
Mazsi is velünk tartott, így robogtunk el Gödre. Zsebi azonnal feloldódott, bár állítása szerint nem emlékezett Évire, de nagyon hamar megtalálták a közös hangot. A vizsgálat maga nyilván egy játékos móka, ami arra megy ki, hogy minél többet beszéltesse a gyereket, hangsúlyozottan a tipikus hibákat kiszűrendő.
Zsebi játszott, beszélt…nem szívesen rajzolt (itthon sem szeret, igazán nem érdekli). Évi jegyzetelt, majd a végén átbeszéltük. Minden hiba életkori, semmi extra gond nincs vele. A finommotorika fejlesztésével (ha rajzolni nincs kedve, akkor fűzzön gyöngyöt, válogasson babot-lencsét…stb.) segíthető a beszéd fejlődése is. Illetve nyilván beszéljünk előtte és vele szépen és helyesen. Nem látott problémát igazán, abban maradtunk, hogy egy év múlva találkozunk, akkor már Bogykát is meghallgatja.
Utána még Zsebi jót játszott, mi meg átbeszéltük az elmúlt 3 év történéseit. Aztán elbúcsúztunk…vagyis Zsebi nem, így visszaszaladt még puszit adni Évinek :)
Nem fizettünk semmit, mert a régi ismeretségre tekintettel vállalt csak el minket Évi, különben nem vállal magánban pácienseket, mert - mint mondta - bőven sok a melója. De aki a környéken ilyen irányú vizsgálatot, fejlesztést keresgél, annak jó szívvel tudja ajánlani az Első Lépéseket. (Vicces, hogy mindenhol beléjük akadunk….mondtam is neki, hogy voltunk már a picivel és megyünk nemsokára a két naggyal is)
2014. szeptember 22., hétfő
Első Lépések fejlődéspszichológia kontroll Mazsi
A Madarászban átélt borzalmak után, nem is volt kérdéses már, hogy hová is megyünk kontrollra.
Ezúttal Dórinál kellett bejelentkezni, ami így sokkal flottabbul is ment. Hamar kaptunk időpontot és nagyjából egy óra alatt meg is volt az egész vizsgálat. Odáig és vissza volt Mazsitól, hogy milyen ügyes-okos…stb. Teljesen elégedett volt a fejlettségével.
Gyorsan meg is adta az elbocsátó szépüzenetet, miszerint szakmai véleménye szerint nincs szükség a csemete további vizsgálatára, tökéletesen és nagyon gyorsan fejlődik.
Fizettünk (4.000…ha jól emlékszem), megnéztük, hogy ő sem látja még beírva a nagyokat, mert hogy nekik is kértünk időpontot hozzá;)
2014. szeptember 15., hétfő
Humorban a tréfa...
Facebookon jött szembe...megosztom, mert aranyos, de nem vitatnám el a dolgozó apukák érdemét sem, legalábbis azokét, akik a munka után még innen-onnan összeszedik a gyerekeiket és játszanak/tanulnak/foglalkoznak velük ;) Maradjunk annyiban, hogy egyik munka sem könnyű...sem az unatkozókismamáé, sem a családfenntartóé :)
NYÍLT LEVÉL EGY GYESEN LÉVŐ APUKÁTÓL
Minden nőnek bocsánatkéréssel tartozom. Különösen a gyesen lévő nőknek.Sok férfihoz hasonlóan azt gondoltam a gyesen lévő anyukákról, hogy vagy csak úgy matatnak összevissza a lakásban, vagy egész nap ülnek a tévé előtt. Pár éve gyakran felhúztam magam, amikor arra mentem haza a munkából, hogy a feleségem nem végzett el valamit napközben. Többször is abba a bűnbe estem, hogy arra gondoltam: klassz lehet egész nap a tévét bámulni.
Mekkora tévedésben voltam? Hát marha nagyban.
Azóta eltelt pár év. Ma már a feleségem dolgozik naphosszat egy irodában, és én vagyok gyesen. Először azt hittem, úgy fog menni minden, mint a karikacsapás, és sokkal hatákonyabban intézem majd a dolgokat a ház körül, mint az asszony tette korábban. Gyesen lévő apukaként első dolgom volt, hogy katonás rendet raktam a hűtőben. Mindent szépen sorba raktam, címkék kifelé, csoportosítás kajatípusok szerint. A végén állati büszke voltam magamra.
Ma úgy néz ki a hűtő, mintha tornádó pusztított volna benne.
Elég jól kezdtem az új életformámat, és úgy terveztem, hogy naponta kitakarítok, kimosok, és mire a feleségem hazaér, ott gőzölög a vacsora az asztalon. Hát, ez nagyjából egy hétig sikerült így, és ma már azon csodálkozom, hogy egyáltalán ilyen hosszú ideig bírtam szusszal.
Ugyanis el sem bírtam képzelni, milyen akadályok tornyosulhatnak az ember elé, ha három kisgyerekkel van otthon egész nap. Szépen ide is írom egy napomat, hogy mindenki okulhasson belőle.
6.00 Felkelek, főzök a feleségemnek egy kávét, berakom a fiamat a zuhany alá, aztán összepakoltatom az iskolatáskáját, ellenőrzöm a leckéjét meg hogy megmosta-e a fogát.
6.45 Elkísérem a fiamat a buszmegállóba.
7.01 Hazaérek, és hallom, hogy a hároméves lányom bömböl, mert palacsintát és narancslét szeretne. Ágyban szeret reggelizni, miközben tévét néz.
7.02 Megkapja, amit akart. Ilyenkor meg szokta köszönni, de nem mindig.
7.15 Rám férne egy zuhany. De nem lehet.
7.30 A feleségem elindul munkába.
7.30-9.00 Ez az időszak a szabadfoglalkozásé, bizonyos mértékben tőlem függ, mit csinálok. Néha odafekszem a lányok mellé az ágyba, de ha nem, akkor fölkelnek 7.30-kor, és kezdetét veszi az általános felfordulás. Este éjfélig szoktam dolgozni, ezért napközben rámférne egy kis szunya, de ez képtelenség, ha az ember fején folyamatosan ugrálnak, hasbarúgják és negyedóránként cumit követelnek.
9.00 Befut egy rendelés (a lányok azt hiszik, hogy én vagyok a főpincér Apuci Kávézójából) a háromévestől, hogy csibefalatokat és narancslét szeretne. Mondom, hogy ehhez még korán korán, mire bedobja az ötperces hisztit, ami üvöltéssel és kis testének a ritmikus földhöz verésével jár. Megkapja a csibafelatokat, a borravaló elmarad.
9.05 A kanapéra ülök a laptoppal, hogy kicsit dolgozzak.
9.06 A másfél éves a nyakamban ülve csibefalatokat fogyaszt.
9.16 Kifésülöm a hajamból a csibefalatok morzsáit, a kanapét is lesöpröm. Még mindig jobb, mintha müzliszeletet evett volna.
9.17 Pelenkacsere.
9.20 Visszaülök a kanapéra.
9.21 Újabb rendelés: a lányok követelik, hogy rakjam be a Spongyabobot, méghozzá azt az epizódot, amelyben szálka megy SB hüvelykujjába. (Imádom, hogy már adott epizódokat követelnek.)
10.30 A másfél éves elaludt, a hároméves játszik, tévét néz és húsz másodpercenként kérdez valamit.
10.35 Végre lezuhanyozom.
10.45 Pelenkacsere. (A büdösebbik változat.)
11.00-12.00 Sikerül egy kicsit nyugodtan ülnöm és dolgoznom.
Figyelem: már dél van, és még semmilyen házimunkát nem sikerült elvégezni.
12-12.30 A lányok megebédelnek (tessék kapaszkodni: csirkét), miközben a magam visszafogott móddján próbálok rendet tenni a konyhában.
12.30-2.00 Sikerül befejezni a konyhát, intézni egy kis mosást, és ha szerencsém van, össze tudom szedni a nappaliban szanaszét heverő 19 000 + játékot és építőkockát. Ha még nagyob szerencsém van, nem lépek rá egyik extrém éles játékra sem, amikről a gyártók azt gondolják, hogy biztonságosak.
2.00-2.30 Felöltöztetem a lányokat, hogy kimehessünk a buszmegállóba. IGEN, MÉG MINDIG PIZSAMÁBAN VANNAK!
2.30-3.00 A lányok játszanak a buszmegállóban, amíg a bátyjukra várnak.
3.00-4.00 A lányok alszanak, a fiam addig katasztrófa sújtotta övezetté változtatja a konyhát, mert eszik és a kredencekben kutakodik. Ilyenkor néha sikerül egy kicsit dolgoznom, de nem mindig.
4.00-5.00 Megpróbálom békíteni a fiamat és a nagyobbik lányomat, akik különféle értelmetlen dolgokon vitatkoznak, például hogy ki hova mehet a házban és a kinek a mijéhez nyúlhat hozzá.
5.00-6.00 Segítek a fiamnak a leckeírásban, takarítok, vacsorát csinálok.
6.00 Hazaér a feleségem és megvacsorázik. Ilyenkor már általában annyira fáradt vagyok, hogy nincs kedvem elmesélni, mi történt napközben, néha pedig annyira frusztrált, hogy inkább a tornácon vacsorázom egyedül.
Figyelem: ez még egy jó nap volt.Most egyik gyerek sem volt beteg, nem borultam ki, nem kellett várat építeni építőkockákból, nem ömlött ki másfél liter öblítő, a rovarirtót nem öntötték a kutya vizestányérjába, a kisebbik lány nem tépte le magáról a pelenkát és pisilt a konyha közepére, nem kellett visszatenni a függönyt, amit a gyerekek leszaggattak, és így tovább.
Szóval ezúton szeretnék bocsánatot kérni minden pikírt megjegyzésért, amivel valaha is gyesen lévő anyukákat illettem. Ez nem könnyű szakma. Sőt, igazából a legnehezebb, amelyet valaha is alkalmam volt kipróbálni.
Maradok tisztelettel:
egy gyesen lévő apuka
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)















