Első felvonás
Vasárnap kezdtük a Családi Mókavárban…nos hát érdekes volt. Ismerve a helyet, nem számítottunk ekkora tömegre, s mivel kedveljük az üzelmetető lányokat, hát gondoltuk miért ne vigyük el Zsebit. Bizton állíthatom, hogy egy amolyan háromszor alkalom volt: először-utoljára-soha többet. Biztos vagyok benne, hogy a lányok jól akarták csinálni, de nem számítottak ekkora tömegre, így ebben formában borzalmas és élvezhetetlen volt. Mozdulni nem lehetett, hallani nem lehetett. Zsebi mondjuk jól bírta, mi kevésbé, hogy ölben kellett tartani szinte végig. No mindegy, a lényeg, hogy itt is találkozott egyet a piros ruhás muksóval. A ráhangoló műsor aranyos volt, jó kis dalokkal, mondókákkal, csak hát ez is élvezhetetlen a tömeg miatt, meg hát maga a manó - vagy nem is tudom mi akart lenni a hölgy farmerban és manó sapkában - nem volt éppen lelkesítő.
Második felvonás
Csak egy kis közjáték, hogy 6.án reggelre a kis cipőkbe kerül némi csoki és egy játék:) Tetszett neki mind a kettő, ami nem meglepő, mert a játékot Zazinál már számtalanszor tesztelte, a csokit mondjuk azonnal kiosztotta nekem, aztán a macskának. A játékkal játszott egy csomót, aztán rávetette magát a mandarinra…nos igen, van a gyereknek egy enyhe gyümölcsmániája (csak maradjon is így;)).
Harmadik felvonás
A már tavaly is nagy sikert aratott céges miku volt porondon csütörtökön estére. Idén viszont bérelt mikulás volt, nem volt vállalkozó szellemű kolléga, s így nem voltak a csini krampuszlányok sem. Volt viszont tél-tündér, aki szépen énekelt és ügyesen vezette fel a piros ruhást. Utóbbi mondjuk több mondata alapján is a pszichopata besorolást nyerte el többünktől. Zsebi mondjuk nem ijedt meg tőle, szépen odaállt, elvette a csokit, adott pacsit a Mikunak, majd mint, aki jól végezte dolgát a távozás mezejére lépett (volna - mert a tél-tündérrel azért rábeszéltük az ajándékra is…ezúttal ezt osztotta ki azonnal nekem és boldogan elvolt a csokival.) Három falatot evett a csokiból, ivott egy csomó narancslét és nagyon tetszettek neki a gyerekek, a nagyobbakat ámulattal figyelte (nyilván főleg a csajokat), a kicsiket finoman simogatta, s persze megint csajozott…kiválasztott két szőke copfos lányt is (gondolom mondanom sem kell, hogy mind a kettő idősebb volt nála). Kis mikulásunkkal éppen a Mikulást követve távoztunk, mert kezdte unni a felkínált táplálékokat és valami tartalmasabbat követelt. :P Zsebi nyitottsága, bátorsága egyébként mindenkit lenyűgöz, mi meg büszke szülőkként csak bólogatunk és persze hízik a májunk. Az elmúlt évek Mikulás bulijaihoz képest egyébként az idei kicsit kevésbé sikerült meghittre (pedig én idén is vittem sütiket, ahogy eddig minden évben;) - no nem mintha azt gondolnám, hogy én konyhából kerül a meghittség a buliba), persze folyamatosan nőtt a gyereklétszám is, de nem hinném, hogy ez lett volna a gond. Hiányzott a krampusz kollégáim játékossága, s kicsit valahol hiányoltam a szervezésből a lelkesedést….nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy ezt miből is éreztem. Mindenesetre köszönjük szépen itt is a lehetőséget, az ajándékot.
