Miután az első napot követően láttam, hogy ahhoz, hogy az ember csemetéje bölcsis legyen, kiemelkedő kompetenciák és képességek kellenek, különös érdeklődéssel indultam neki a második napnak.
Aránylag jó esélyekkel indultunk, mivel második nap is beengedtek. És fejlődés is volt, ugyanis lett Zsebnek kosara, meg akasztója is, és tényleg oroszlán lett rajta.
Azért alakulnak itt a dolgok gondoltam, úgyhogy be is viszem a gyereket a bölcsis részbe. Ekkor újabb kellemes meglepetés ért, mert az egyik bölcsinéni már pépesítette a reggelit Zsebnek, mondta is neki, hogy itt csinálja neki a reggelit. (azért kissé negatív felhangot ad a dolognak, hogy azt már csak a korábban érkező másik anyukától hallottam, hogy az igi néni szólt rájuk, hogy akkor bíz pépesíteni kell, ha mást nem eszik, de ne legyünk ilyen szőrszál hasogatóak - dübörög a gazdaság, no!)
Sok instrukciót ma sem kaptunk, de a tegnapi taktikához hasonlóan letettük a gyerekeket, és visszahúzódtunk az ajtóba, majd tanakodtuk, hogy ezzel megint nem jutunk semmire. Ekkor berobogott igi néni is, aki mondta, hogy csináljuk azt, hogy maradjunk az ajtóba, távolabb a gyerekektől, és hagyjuk őket. Nah erre mondtuk neki, hogy épp nem tábortüzet rakunk amúgy sem, és már tegnap is ez volt, de mi lenne esetleg ha átvonulnánk a másik szobába, és akkor talán lenne mit szokni, és csak akkor jövünk ha gond van.
Végülis választ nem kaptunk, de ennyiben maradtunk, úgyhogy átmentünk romantikázni a másik anyukával a gyerekek hálótermébe. Azért ennek egy mesefigurás terembe van egy fajta "1001 éjszaka feelingje". Egyébként a másik anyukával nagyon jót beszélgettünk. Innentől már kicsit nehezebb megítélni mi is történt bent, meg is beszéltük, hogy jó lenne, ha valamilyen módon lehetne őket látni mit csinálnak, de ez itt sajnos nem megoldott.
Azért a bölcsi nénik időről időre bejöttek jelenteni, hogy minden ok, úgyhogy ennyiben maradtunk.
Egyébként nagyon szép színű lehetett a karmánk, mert kb. fél óra múlva megjelent igi néni egy nagy plüss katicával meg egy szivacsmatraccal, hogy inkább erre üljünk. (a háló teremnek nincs berendezése, úgyhogy jobbhíjján a földön ücsörögtünk). Én mondjuk csak a szivacsra voltam jó, de a másik anyukának személyreszóló plüss katica jutott. Sőt, a dupla VIP jegyében még egy zacskó kekszet is kaptunk, hogy ne éhezzünk, és megkérdezték, hogy iszunk-e valamit. Ez utóbbival nem éltünk.
Szó ami szó, óriási a fejlődés az első naphoz képest, kár hogy alacsonyról indultunk. Dehát ezért döglik éhen a pannon puma.
Egyszer ítéltük úgy meg, hogy elég nagy a sírás ahhoz, hogy benézzünk (elvégre mégis csak a második nap), rögtön meg is kaptuk, hogy hát bizony innentől van vége, de nem lett igazuk, csend lett, simán visszaszöktünk a romantika bunkerbe.
Sajnos nem tartott soká ismét, mert terep rendezés miatt áttessékeltek bennünket a nagyobbak szobájába. Itt aztán megállapítottuk, hogy ez nem kicsit nyomasztó, de rájöttünk, hogy tulajdonképpen ez egy garázs, és azért ilyen kicsi és kevés ablak van rajta. Röviden egy sötét lyuk. Azért ami ma is nagyon rutinosan ment, az a likvidálás. Olyan határozottsággal tudják kitessékelni az embert, hogy az már tényleg tekintélyt parancsoló. Ebédet ma (állítólag ma még) nem kaptunk, úgyhogy hess. Haza hessentünk.
 |
| Lesifotó az egyedül olvasgató Zsebről |
Harmadik nap
Azért a gyerekek nagyon érzik mi folyik körülöttük, mert Zseben már reggel érződött, hogy nem akaródzik neki ez az egész, de amilyen jó kis lelke van, azért hiszti nélkül elmentünk a bölcsibe. A ruha problémán úgy látszik azóta sem tudtak túllépni, mivel amikor a pénzt visszavittem öltönybe, azt is szóvá tették, ma melegítőbe mentem, ezt is szóvátették. Most vagy talárba kéne mennem, vagy mégis csak azt várják, hogy ruha nélkül menjek. Fura egy ízlésük van. Dehát mindent a gyerekért, ha ez kell.
Zsebit beadtam a csoportjába, és átvonultunk a hálóba. A másik anyuka úgy döntött egy idő után, hogy haza megy lesz-ami-lesz alapon. Én jobbnak láttam ott maradni.
Azért ma ismét meredek zuhanásnak indult a morál. Igi néni nem volt ma, úgyhogy cincogtak az egerek. Magyarul magasról tojtak ránk, majd rám.
Zsebnek sem volt könnyű napja, kb 1 órát bírta a kiképzést, utána hosszabb rövidebb megszakításokkal sírt. Azért ezt nem könnyű hallgatni. Mivel látni nem láttam, így messzemenő következtetés nem akarok levonni, de érzésem szerint tehettek volna többet a cél érdekében, hogy megnyugtassák.
Hogy népszerűségi indexem milyen mélyre szökött hirtelen, azt jól mutatja, hogy ma már se szivacsot, se kekszet nem kaptam, majd biztos ami tuti, egy idő után a szőnyeget is elvitték alólam, hogy tuti xar legyen. (ígértek valami ülő alkalmatosságot, de az biztos majd máskor érkezik meg).
Ma már vége lett a gyorsjelentéseknek is. Hiába, a tőzsdéken is szezonális dolog a gyorsjelentés, hát ma nem volt szezon. Egyszer-egyszer elkaptam azért mindegyiket, de főleg bölcsinéni1-el igen bölcs és mélyre szántóra sikerült a beszélgetés.
Mikor sikerül elkapnom, mondom neki, mi újság? - minden rendben (hát igen, II. Ulászló is kb ennyit tudott kommunikálni..)(egyébként is mindig minden rendben) - dehát azért nem egészen mert sír - dehát nem sír (persze, elvégre valamikor levegőt is kell venni) - de mondom, hogy sír, hiszen hallom. (itt már éreztem, hogy jó irányba haladunk, és ezt az arcvonásai változása is megerősítették) - mindegyik sír, ez normális. - értem én - mondom neki - csak azt nem beszéltük meg aranyapám, hogy mit tekintünk normálisnak. (nah, itt láttam, hogy kezd hót' homály ereszkedni az arcára, és feldolgozhatatlan szintre jut a mondanivalóm, ennek megfelelően belebambult az arcomba) - de mivel rendes vagyok, átfogalmaztam neki. - jó akkor kérdezem másképpen, mennyit hagyjuk sírni amitől még úgy gondoljuk, hogy nem szerez lelki sérüléseket a gyerek. Nah erre már sűrű felhők ereszkedtek közénk. De érezhette, hogy valamit mondani kell, mert erre közölte, hogy xy 1 évet sírt. - hihetetlen mód ki vagyok segítve, kb annyi hasznos információt tartalmaz, mint hogy a vajnak magas a zsírtartalma, vagy hogy kínában kínaiak élnek (ez utóbbit sikerült megtudnom egy kínai főző tanfolyamon). Mivel láttam, hogy nem érti a problémám, ezért gondoltam neki futok még egyszer. Mondom neki, hogy ok, de honnan tudjuk, hogy az egy évet sírt gyerekből nagy korára nem emiatt lesz kéjgyilkos. (gondoltam, ha sarkos leszek kicsit, valamit csak megért belőle). Hát erre sikerült egy He?-t kinyögnie. Nem baj, kitartó vagyok, elmondtam ismét. Aztán kis fagyás lehetett a szoftverében, mert lemerevedett pár másodpercre, majd a reset után vissza állt a régi process és a lefagyott részt figyelemen kívül hagyva kifordult és folytatta az előző tevékenységét. Ennyiben maradtunk.
Nem baj, nem adjuk fel félúton, gondoltam megpróbálom meginterjúztatni a másikat. Bölcsinéni2 szemmel láthatóan kommunikatív kedvében volt, ő elég barátságosan eldiskurálgatott velem a probléma kört illetően, bár az egyenlet végére végülis nem tudtuk meg az x értékét. De itt is megtudtam megint, hogy xy 1 évig sírt. Remek :)
Végülis vele abban maradtunk, hogy akkor a gyerek angolra menjek be, de az indoklás az mókásra sikeredett: azért menjek be, mert itt körjátékok vannak, meg minden, és akkor nem tudnak ők Zsebre figyelni, meg vele foglalkozni. Hát nem kezdtem el vitatkozni rajta, hogy mi lenne, ha nem lennék itt, örültem, hogy végre megvígasztalhatom Zsebet. Az érvrendszer az egyértelműen "tökéletesre" sikerült.:P
Az ő általuk angolnak nevezett dolog annyira xar volt, hogy egy mondatnál többet kár rá vesztegetni, főleg mert az angoltanár késett, és korábban is ment el, amúgy meg értelmetlen volt, és mindenki olyan unottan csinálta, hogy azt nézegettem, melyik gyerekszék elég magas, hogy a mélybe vessem magam.
Zsebnek sem jött be, úgyhogy - nyitott ajtó láttán - be is vonult a konyharészbe bölcsinéni2 után. Ott viszonylag jól el voltak, bölcsinéni2 is kedves volt. (remélem Zseb is inkább hozzá kötődik, mert 1. nekem sem szimpatikus)
Utána a gyerekek elvonultak kezet mosni, én meg kaptam finom célzást rá, hogy ugyanmár segítsek visszarendezni a termet bölcsinéni2-vel. De mivel, egyrészt magamtól is segítettem volna, ha nem célozgatnak akkor is, másrészt mert úri ember vagyok, ezért egyedül visszapakoltam.
Következett az ebéd. Először Zseb leült az egyik kis székre, erre bölcsinéni1 kérdezi tőlem, hogy mit csináljanak vele. Mondom neki, te vagy a Tas, döntsd el te (aki nem ismerné - Magyar Vándor c. film) szóval, mondtam neki, hogy ő tudja hogy akarja megoldani, ha nem vagyok itt, csinálja úgy. Aztán nyomatékosítandó inkább elvonultam.
Amennyire meglestem, végülis abban maradt magával, hogy mégis csak áttette etetőszékbe, és láttam, hogy próbál kanalazni is a gyerekbe. Állítása szerint a második fogásból csak 2 kanalat kért (az első fogást - alias leves - megette), nyilván nem törte össze magát.
Ezzel ismét véget ért egy napunk, megérkezett a másik anyuka, még gyorsan elsusmorogtunk, hogy mi is volt ma. Aztán ismét likvidációs irányba állítottak minket. Zseb éppen bölcsinéni2-vel rendezkedett a konyhába, és végre igyekeztek kicsit foglalkozni a jelbeszéddel is, mert mikor muttta Zseb, hogy kér valamit az asztalról, akkor büszkén újságolta, hogy érti, hogy kér, és kapott is Zseb. Bölcsinéni2-ben még van potenciál.;)
Amúgy érdekes ez az egész beszoktatásos dolog, mert nincs egységes koncepció egyáltalán. Amikor elmentünk megbeszélni-beiratkozni, abban maradtunk, hogy 3 nap lesz. Ez lett volna a múlt hét. Aztán persze az élet máshogy rendezni a dolgokat, mert azt láttam, hogy a 3 nem lesz elég, de hogy 5 majd elég lesz.
Ma mondom bölcsinéni1-nek, hogy holnap akkor már itt alszunk, ugye? - erre mondja, hogy hát neeeem, az első héten csak délelőttösök, és a második héten próblkoznak először az ittalvással. Nah így már az eredeti 1 hét sem 1 hét. De mondtam, nekik, hogy a helyzet roppant egyszerű, mert holnap nem tudjuk másképp megoldani, úgyhogy ott alvás (vagy nem alvás) lesz. Erre viszonylag nyitottan - bár bosszúsan - reagált, mert mondtam, hogy Zseb még sosem aludt másokkal, de mondta, hogy megoldják, hogy egyedül tudjon aludni, aztán majd meglátják mi lesz. Kíváncsian várom a folytatást.
