Avagy mondhatnánk azt is, hogy minden felhőnek megvan az ezüstös széle.
Immár harmadik hete tapossuk a bölcsi padlóját, és két hete már önállóan küzdenek a csemeténkkel a bölcsinénik.
 |
| Az oroszlán dobozkája:) |
És muszáj valami pozitívat is írnom, mert a gyenge kezdés után markáns változások álltak be, és úgy néz ki, hogy beáll lassan a Zen harmónia.
De kezdjük az elején. Az első napok otthagyása nem volt egyszerű. Bevittem, húzott magával, hogy menjünk játszani, picit bementem vele, majd elmutogattam neki, hogy megyek dolgozni, majd alvás után jövök érte.
Nah, ettől kezdve legörbült a szája, és ölelve sírva kulcsolt át, hogy ne hagyjam őt ott. Ilyenkor a bölcsinénik elveszik ölbe, és próbálják vígasztalni. Állítólag az első két nap többet sírt, azóta már semmit. Az első pár teljes napon rögtön alvás után mentem érte, tehát mire ébredt, már ott voltam.
Meglepő, de az alvással semmi gondjuk nincs állítólag. Megy, lefekszik magától, megismeri az ágyát, megissza a tápszert és szunya. Holott ott nem rácsos ágy van, és többen is vannak, mégis megy. Pedig ettől nagyon féltünk mindketten.
Aztán mesélték a bölcsinénik, hogy ezt néha variálja, mert lefektet mindenkit, és csak úgy fekszik le ő is, dehát rend a lelke mindennek.
Egyébként meglátásunk szerint egyrészt jót tesz neki a bölcsi, másrészt, szereti is. Ma reggel például magától kezdte el szedni a "sátorfáját", hogy ő bizony megy bölcsibe. (amit jelként a kézmosással társít össze :) )
A reggeli nyüszik is alább hagytak, inkább csak marketing jellegűek lettek, mert ahogy kifordulok a folyosóra, már hallom, hogy nevetgél.
Ami nagyon aranyos, hogy van egy hódolója. Van egy Lilla nevü szőke kislány, akinek nagyon tetszik Zsebi, és mindig köszön neki, hozza neki a játékokat, egyéb kellékeket. Egyik reggel, mikor otthagytam éppen rajzolni készültek, és akkor mondja Lilla: Hozok széket Zsebinek. Hát el kell olvadni tőle :).
 |
| Na gyerünk öltözzünk, induljunk már.... |
És végül a bölcsinénikkel való kapcsolatról. Igazából nem értem, hogy az elején minek volt köszönhető a távolságtartás, mert azóta mindkettő nagyon megváltozott, és kimondottan barátságosak, kedvesek lettek. Ha az elején nem ilyenek, akkor mondanám, hogy tündérek, így most csak tünd-ök.
De ami a lényeg, Zsebit imádják, és ez kölcsönös, szerintem a sajátjukkal sem viselkednek kedvesebben. Babusgatják, szeretgetik, puszilgatják, szóval tényleg szeretik. És Zsebi is bújik hozzájuk, eteti őket, puszit oszt, szóval teljes az összhang.
Elhozáskor mindig beszélgetünk pár szót. De az első héten minden nap fel is hívtak, hogy minden rendben, illetve sms-t is küldtek, hogy elaludt, hogy evett, szóval megnyugtató volt.
Most már összességében mindkét bölcsinénivel elégedett vagyok, és szívesen viszem hozzájuk Zsebit. Ami fontos, hogy betartják a kérésünket, hogy cukorsat Zsebi ne kapjon, és ami pozitív, hogy belelkesültek a jelbeszédre is, kérdezgetik, tanulgatják, és tetszik nekik, meglátták az értelmét szerintem. Érdekességként mesélték, hogy a többi gyerek is elkezdte utánozni Zsebiről.
És ma kaptam egy külön dícséretet, mely szerint jó apuka és pár vagyok. Reméljük :), Igyekszem.
/A cím a Túl a sövényen című filmből lehet ismerős, a bejegyzés első mondata pedig a Stuart Little-ből./
