A középső csemete alias Bogyi ugye mániákus vonat-rajongó. Az első szavai között szerepelt Thomas is ;) Nos innen nem volt kérdés, hogy tematikus szülinappal lepem meg. Google és különösen pinterest a barátom, szóval akadt ötlet bőven. Nyilván az ünnepelt és a meghívottak korából adódóan még nem készültem túl sok mindennel.
A szülinapi girland készült ez alapján…amit apuka kicsit átdolgozott, én nyomtattam kivágtam és pluszban kinyomtatott betűkkel felragasztottam rá a feliratot :)
Az ajtóra - lásd fent - került egy felirat….ez mondjuk lehetett volna jobb is, de későn eszméltem, hogy oda is kéne.
Aztán egyéb dekorációként tettem fel csoportosított lufikat, illetve krepp-papírból szalagokat (najó nem mind krepp, mert nem volt otthon több szín és a boltba menés már nem fér bele a programba).
Készült persze torta…több verzióban is, mert már a bölcsibe is, meg itthonra is, meg nem is sikerült elsőre. És a tálalásnál is igyekeztem odafigyelni a tematikára :)
Mikor hazaértünk a bölcsiből kistányérra nyitott szemekkel csodálkozott rá már az ajtóra, aztán persze a többi dekorációra is. Szerette az ajándékokat (ez baglyos csomagolást kapott…egyrészt, mert vonatosat nem kaptam, másrészt mert ugye bagoly a jele a bölcsiben), a vendégeket és a tortát…főleg a rakományt :)
Persze lehetett volna még szofisztikálni a dolgot, nem csak tematikus játékokkal, hanem ételek frontján…de a vonat alakú sajtos tallér nem most készült, sem a pogácsák, s nem szaggattam kenyérfalatkákat sem…de majd legközelebb. ;) Meg tervben volt még a középen látható virsli-vonat is...de elfeledkeztem róla a nagy készülődésben...pedig direkt vettem hozzá alapanyagot:P
A dekoráció egy része marad a nem sokára bekövetkező újabb szülinapra. (Arra bizonyos okokból már nem lesz annyi időm készülni;)) Nyárra pedig tervben van egy egészen más tematikás és már komolyabb játékokkal is megspékelt negyedik születésnap ;)