A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 7to7. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 7to7. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. január 11., péntek

34.-36. hét

Igazából már benne a 37. hétben, de még nem zárult le;)
Van A betű is...csak nagy a fejem:P
- Még a karácsonyi őrületbe belesürítettük a bevásárlást is. Nem kellett sok dolog nyilván. Apuka intézte egyedül…online kapcsolatban tartva engem. Szeretek vásárolni, megfogni, megnézni, de be kell vallanom, hogy ezt most így ebben a formában is nagyon élveztem. Mókás volt és persze sokkal egyszerűbb, mintha egyikünknek az elsőszülöttet kell távol tartani attól, hogy egy szempillantás alatt átrendezze/lebontsa/...stb. az üzletet. S még a dugóban sem kellett ülni…nekem legalábbis, mert persze a venni-venni-venni őrület már nagyjából két hete rátelepedett a nagy falura. 

- 21én elmaradt a világvége….ha magamtól ez nem tűnt volna fel, akkor a 22én hajnalban rám törő első vádligörcs mindenképpen tudatta volna velem, hogy még mindig mozog a föld, mégha az én bal vádli-izomzatom ezzel nem is ért teljesen egyet:P


- Karácsony második napjának estéjén összepakoltam a teljes kórházi pakkot. Zsebi azóta is szívesen hurcolja (tologatja) körbe-körbe a lakásban. 

- A karácsony utáni első napra besűrítettünk némi orvososdit. Meglátogattunk a házi doki nénit, átbeszéltük a szülés/szoptatás/homeópátia triumvirátust. Nagyon kedves, aranyos és segítőkész volt. Aztán megfutottuk a klinikán a kört: védőnő - várnyomásmérés-vérvétel-ctg (nagyon rendes módon előrevettek a sorban, ha már ott várakoztunk) - aneszteziológia. Ez utóbbi mondjuk a botrány kategória….én sem voltam éppen toppon, mert a kérdések felére vissza kellett térni ismét, mert elsőre nem sikerült pontos választ adnom, de azért az is cuki volt, hogy a doktornéni tőlem (vagy éppen az én elmondásomból a korábbi anesztestől) várta a megoldást a problémákra. No mindegy, ezen is túl vagyunk. Minden eredmény szép, meg jó lett, szülésre utaló jel nincs. S még egy röpke beszélgetést is tudunk rögtönözni Herczegh dokival:) Mondjuk a klinikán továbbra is van hová fejlődni, az aneszten ugyanis kissé kiakadtak, hogy a vérvétel napjára hogyan is kaphattam hozzájuk is időpontot, lévén nekik kellett volna annak az eredménye a vizsgálathoz. Ez persze teljesen igaz is, meg érthető, meg Zsebinél tényleg nem egy napon volt a kettő, de egyrészt erről nem én mint páciens tehetek, másrészt nem biztos, hogy előttem kellett volna megtárgyalni, hogy ezért kit és hogyan fognak elővenni:S Sebaj lassan azért csak bekúszik kis hazánkba is a szolgáltató egészségügy fogalma (legalább a magánintézményekbe), s megtanulják a pácienset legalább páciensként (se nem beteg…legalábbis szülésnél/szépészeti beavatkozásnál, se nem hülye mert nincs orvosi diplomája), vagy ami még jobb lenne ügyfélként kezelni. Nyilván ez nem könnyű, elvégre a dolgozók többsége állami kórházakban szocializálódott, hova tovább egy olyan rendszerben, amikor az orvos gyakorlatilag egyenlő volt az istennel, a beteg meg mindenképpen beteg, akinek fogalma sem lehetett a saját bajáról, mert hát nem tanult róla az egyetemen sok-sok évig (kit érdekelt, hogy ő érzi:P). 

- Ellenanyag pozitív lettem ismét, így újabb vérvételi kör…ez fizetős külön, nem része a szülés előtti kivizsgálásnak (nem teljesen értem miért is nem:S), viszont nem fogadják el más intézménytől. 

- Erősen tanakodtuk, hogy mikor is pocakfotózunk…az előzmények fényében azért ez nálunk tényleg nagy kérdés:P Mondjuk most nincs semmilyen - komoly - szülésre utaló jel, bár egyenlőre ne is legyen. (már csak a bölcsis beszoktatás betegség miatti elmaradása okán sem)

- "Barátom" a torokkaparás most is utolért…nem mondom, hogy most élvezetesebb, mint Zsebivel volt. 

- Befigyelt pár jósló-fájás(szerűség), kissé bizonytalan vagyok, ami mondjuk második várandósságnál vicces, de hát akkorákat tud amúgy is belém rugni, hogy csillagokat látok, nehéz megítélni, hogy egy jól irányzott rúgástól fájok éppen, vagy valamiféle méhaktivitás történik.

- Csendes (elhallgatott) megérzés kerített hatalmába hetedikén este….nevezetesen, hogy nem a nagynéninek lesz Bogyó szülinapi ajándék (vasárnapra), hanem apának keddre….ami már csak a névnap-születésnap dolog miatt is vicces (apukánál is persze:P). Az érzés kedden napközben csak erősebb lett, főleg mikor a kiságyat szemlélve azt tanakodtam, hogy basszus be kéne állítani, meg felhúzni, meg ilyesmi…reggel meg véglegesítettem Bogyóka hazahozós cuccait, elkészítettem a pelukáit, és egyáltalán tök furán éreztem magam egész délelőtt…persze főztem, meg ténykedtem kicsit, de voltak félelmeim a délutántól, hogy mit is fogok kezdeni egyedül az örökmozgó Zsebivel. A félelem és a megérzés is alaptalan volt, Zsebivel tök jól elvoltunk, Bogyó pedig még mindig bent van;) Persze a lábfelpakolós pihi és az emelt magnézium is biztosan segített;)


- Amikor éjjel nem tudtam aludni előkészítettem a fájásrögzítős alkalmazást a telefonra…bár egyenlőre nem nyomogatom lelkesen, mondjuk szerencsére nincsenek is rendszeres fájások.

Ott hallom a tesó szívdobogását;)
 

- Megvolt Herczegh dokinál a szülés előtti utolsó látogatás, UH és ctg. Megbeszéltük, hogy tulajdonképpen már jöhet Bogyó (kissé tölcséresedett méhszáj, de más egyéb ráutaló jelet nem látott, a ctg-n a fájásnézős cucc nem volt bekapcsolva), ha jönni akar, de természetesen nem gond, ha még bent marad. Azt mondta a vasárnapi szülés jó…nyugodt klinika, nyugodt város:P Hát meglátjuk. Ha nem történik semmi, akkor jövő szerdán a klinikán találkozunk egy ctg-re…ha meg történik, akkor nyilván előbb:P Ja csemete visszavett a hízásból, így "csak" 3362 grammnak mérte, viszont a feje az szép nagy:P

2012. december 18., kedd

31. - 33. hét


  • Kimondani is furcsa, hogy ha igaza lesz Herczegh dokinak - és eddig mindig igaza volt - akkor már nagyon kevés idő van hátra :S (és persze folyamatosan fogy:P)
  • Néha baromi felkészületlennek érzem magam. Zsebivel ilyenkorra már nem csak kb. lista (hovatovább listák) álltak rendelkezésre, hanem lényegében minden készen volt. Nyilván a második gyereknél már könnyebb, mert nem kell annyi mindent venni, meg hát a rutin is segíti az embert;)

  • Felicitasos várandós csomag kiváltva. Aztán meglátták a DM-ben és mondták, hogy már lehet előzetesen jelentkezni a bababónuszba, így onnan is kaptunk egy csomagot:)
  • Kiságy megrendelve, kispapa talált az IKEA verziónál egy kicsit csinosabbat;) - Kalandos úton, de végülis helyben is van már, bár még nincs összeszerelve;)
  • Fejben - legalább:P - pakolom össze a kórházi cuccomat is. Na jó néhány dolgot már beszereztem, ami beszerezős. A többit - lévén már van tapasztalat - nem lesz nagy munka összedobálni. De azért a két ünnep közöttre ezzel is szeretnék végezni.
  • Bogyó hazahozós cucca is összeáll lassan. (Kórházi neki ugye nem nagyon kell, mindent kapunk…amit Zsebinél nem, vagy pluszban szükségesnek érzem, azt tettem be.)
  • Készülök egy beszélgetésre a házi orvossal, hogy homeóval hogyan és mikortól érdemes megtámogatni a szoptatást. Meg persze, hogy náluk miként megy a szülés jelentése dolog, elvégre közben házi orvost váltottam.

  • IKEA túra done: megvettük a törülközőt, a lepedőket, a tesóállatot Zsebinek. Ez utóbbit el is kérte, így hát neki már a pocakból küldte Bogyó az új játszópajtást. Ma végre sikerült lefotózni, szerelem az elefánt…és ahogy gondoltuk is remek párna:)
  • Meglátogattuk Herczegh dr-t is ismét. Vett le kentet, kukkolt UH-val (persze érdemben már nem fér a képbe, de szemfüles UH nézők felfedezhetik a képen a nagylábujját:P), méricskélt, megvolt az első CTG is (Zsebinek nagyon tetszett, ahogy dobogott a tesója szívecskéje). Számoltunk, arra jutottunk, hogy akkor még idén tépjek el a klinikára altatóorvosi vizsgálatra, meg vérvételre. Aztán január 10 körül találkozunk még egyszer nála…utána meg várhatóan szülünk. Persze, ha addig beindul valami, akkor jelentkezzek. Meg a klinikán is szeretne találkozni, amikor megyek be. 
  • Elővettem a hogyvoltjó listámat, és nekiálltam ténylegesen összerakni a kórházi pakkot….baromi furcsa, annyira közelinek tűnik a pont, amikor még Zsebivel kapcsolatosan pakoltam össze, pedig annyira nincs is már közel. Most azért kicsit másként alakul, mert úgy döntöttünk, hogy apa nem alszik bent velünk, hanem csak napközben lesz bent, estére hazajön Zsebihez.  

  • Két ünnep közöttre Róbert klinika vizsgálatidőpontok done: vérvétel, Aneszteziológia és CTG is. 
  • Volt egy vicces és érdekes megbeszélésünk Valival a Róberten;) Reméljük hatékony is…de ez majd csak később derül ki. Mindenesetre nagyon örülök, hogy végre személyesen is megismerkedtünk.

2012. december 2., vasárnap

26.- 30. hét

Hát igen rohannak a hetek. Sokkal kevésbé veszem észre, mint Zsebinél. Bár az is tény, hogy ha a testem (na jó Bogyó bennem lévő teste:P) nem emlékeztetne rá időről-időre, hogy lakik odabent valaki, bizony képes lennék megfeleledkezni róla. Ez nagyon fura érzés és már az eleje óta jelen van és nem igazán tudok mit kezdeni vele, mert Zsebivel az egész annyira tudatos volt, annyira minden pillanatában megélt várandósság. Ez sem terhesség, mert még mindig nem igazán teher, csak nagyon más. Rendszeresen elfeledkezem a pocakfotózásról is például.

  • Azért vannak kemény napok, amik nem azért kemények, mert Zsebi azzá teszi, hanem mert én valahogy rosszul bírom. Sokszor érzek ilyen-olyan jellegű fájdalmat. Hiába no a másik várandósság nem olyan, mint az első…semmilyen szempontból;)
  • Végre kétgyerekessé tettem a szekrényt…avagy egyáltalán, mert eddig inkább raktározásra használtam, Zsebi aktuális ruhái nem ott voltak. Most már ott vannak. Egyik oldal a picié, a másik a kicsié:) Próbáltam a saját szekrényünkben alkalmazott praktikusságokat itt is felhasználni…de erről azt hiszem írok majd egyet részletesen. Mindenesetre kell néhány ruhát venni Bogyónak. A rendezéssel egyébként visszakerült az utolsó kölcsönzsák is - amit itt is köszönünk szépen.
  • Volt 4D UH:D
  • Aztán egy héttel később kukkolda Herczegh dokinál is. Ahol teljes bizonyosságot nyert, amit eddig is tudtunk: 1) a gyerek nem kicsi, sőt:P 2) Kizárt dolog, hogy bent maradjon februárig, a legjobb eset a január közepe a doki szerint és akkorra saccolt 3700 grammot 3) Tényleg a nyakán van a köldökzsinór, ami mondjuk odabent nem okoz problémát, és amiből még kitekeredhet, mert csak egyszer van a nyakán. 4 hét múlva találkozunk újra, ha nem érzek semmi furcsát.
  • A gyerekszoba teljes átrendezése valószínűleg a két ünnep közötti időszak projektje lesz….messze nem annyira előre dolgozva, mint Zsebinél;) De a tervek fejben készen vannak:) Lista nagyjából végleges.
  • Fura, hogy mennyire más…de például ilyen "apróságokban" is, mint hogy Zsebi nem rúgta ki az álmot a szememből, Bogyóval most már többször előfordult, hogy nem tudtam el(vissza)aludni miatta. Az állandó pisilési kényszert sem értettem a Zsebis várandósság alatt, most már értem:P
  • Alakul a kelengye, bár nem annyira logikus a sorrend. Kapott pl Fabler etetőkészletet, ami nyilván még baromi sokára lesz szükséges, viszont Zsebinek is ez a kedvence és elég ritkán lehet kapni az IKEA-ban, hát gondoltuk beszerezzük, amikor éppen van. (Kanál most sincs:()
  • Elkészültek az autókba a táblái is…ez is nyilván maradhatott volna későbbre. Kicsit mondjuk félreértett a bácsika, mert egy sárgát és egy kéket kértem, ahogy Zsebinek is van, helyette két kéket kaptam, de sebaj, még mindig jobb, mintha egy rózsaszín lett volna:P
Jade cica vigyáz rá, hogy megfelelő pihenésben legyen részem:P
  • Már nem nevezhetem problémamentesnek a második várandósságot:( Azért ezt a kört és egyáltalán magát az érzést is szívesen kihagytam volna. Most kímélőbb üzemmódban vagyok, reméljük ez elég lesz. (Meg persze az anitbiotikum-kúra, meg a másik oldalon fekvés, meg az extra meleg a veséknek-nem egyszerű ez utóbbi, mert állandóan melegem van, tehát most izzadok, mint valami paci:P)
  • Pihenésképpen összevásároltam a hiányzó ruhákat is, s indult az első két méret mosása-vasalása is. 
  • A vese cucc érdekes dolgot alkotott az alvási szokásaimmal: én, aki nem igen tudok és szeretek hason aludni, most Phil hathatós segítségével mégis valamiféle "hason" pózban tudok a legjobban pihenni.

2012. október 22., hétfő

22. - 25. hét

25. hét végén
  • Úgy látszik várandósságonként egy takonykor kijár. A fiúk marha gyorsan túlestek rajta, én egy kis torokgyulladással fűszereztem. Sebaj kipróbáltam a homeoguru háziorvost. Nem csalódtam, kedves is volt, aranyos is volt és még gyógyító golyókat is tudott adni:) Három nap alatt én is kikúrálódtam…mondjuk szegény KáeM előtt le a kalappal, hogy nem pakolt ki a hálóból a horkolásommal együtt (én nem hallottam ugyan, de állítólag durván nyomtam:P)
  • Most is alakul a hiányérzet, hogy olyan sokára van a kukkolás…6 hét azért tényleg sok a 4hez képest. Persze, ha nincs semmi gond, minek menni.
  • Teker ám sokat a Bogyó…ha etetem a tesóját azonnal felélénkül. De a játszótéren is lelkes többnyire. Mondjuk érzésem szerint urológusnak készül, mert ennyire profin hólyagra lőni azért nem akárki tud:P
Gyakorol;)
  • Fáradok, estére határozottan érzem több testrészemben is, hogy a 13 kg-os súlyzó jelen van az életemben:) Néha jó lenne, ha picit érettebb lenne és jobban megértené, hogy mi történik. Mondjuk ez csak pár pillanatra felbukkanó érzés, mert tényleg nagyon örülök neki, hogy a tesók között ennyire pici lesz a korkülönbség. És az a mozzanat, amikor megkérdezem tőle, hogy hol a baba (hol a tesó) és odajön a pocakomat megsimizni (megpuszilni), hát az mindent megér. 
  • Azért lassan kialakul a fészekrakó ösztön, és ráveszem magam, hogy átpakoljam a szekrényeket két gyerekesre. El kéne intézni a másik kiságyat és beállítani. (Mert végülis egyenlőre a két kiságyas verziónál maradtunk) No meg véglegesíteni a babaváró listát…mert hogy azért karácsony környékére szeretném, ha majdnem minden rendelkezésre állna.
  • Kilóim száma stagnál, a méretem valahogy mégis csökken…a korábban beszerzett kismama farmert, mostanában a szentlélek tartja rajtam…no persze csak kicsit néztem bánatosan az új gatyókat:)

Biztosan nem gerinctelen:P
  • Megvolt az újabb kukkolás is közben. Bogyó sem kis méretű:P Szerencsére minden rendben van, jól érzi magát odabent. Legközelebb 4 hét múlva megyünk. S lassan aktuális lesz a 4D is, ha még látni akarunk valamit a gyerekből egyben:)
  • Pocakkeményedés is van sajna, esténként, főleg, ha Zsebinek éppen ölbebaba napja volt. Azért nem kibírhatatlan.
  • Energikusságom mit sem csökkent, legalábbis lélekben, mert azért megvalósításban nem mindig van úgy minden, ahogy elképzeltem:P

2012. szeptember 16., vasárnap

Bogyó - 18-19-20. hét


Jó sokára sikerült elkészíteni a bejegyzést, de így legalább lesz mit olvasni, nem két nyúlfarknyi sor:D

A 20. hét vége felé:)
  • Nagyon vicces, hogy anno Zsebinél úgy volt, hogy kapott pár ruhácskát, aztán a következő tétel az ágynemű volt, amit beszereztünk, Bogyó is megkapta a rácsvédőjét….mert ezúttal már nem vettünk teljes ágynemű szettet lévén feleslegesnek bizonyult. Sima fehéret vettem és sk. kerül rá a dekoráció, vagy a huzat, ezt még nem döntöttem el. (Nyilván Bogyó nem kap mindenből újat, mert teljesen felesleges is lenne.)
  • Megvolt a háziorvosi/belgyógyászati vizsgálat is, hogy meglegyen a pecsét a kis könyvbe. Helyben megcsinálta az EKG-t is, ami persze megint tankönyvi lett (Doki néni is így fogalmazott). Azt mondta, hogy ha a bármi panasz van nyugodtan keressem. Ha már ott voltam - és végre megismerkedtem vele, így lassan egy év után (azóta ő hivatalosan a háziorvosunk és azóta írogatja nekünk a recepteket, beutalókat) - kihasználtam, hogy homeopátiás guru is és kértem ajánlásokat fejfájásra, fogfájásra (bölcsességfog növesztés nálam úgy tűnik egyenlőre a várandósággal, bár a helyzet nem olyan durva, mint Zsebinél). 
  • Zsebinél az állandó pisilési kényszer megszűnt a 12. hét utánra, és később sem tért vissza igazán…Bogyó ebből a szempontból kicsit sem kíméletes, bár Zsebi ezt nem bánja annyira, mert nagyon izgalmas helynek tartja a WC-t:P
  • Legutóbbi úszáson kérdezték a többi anyukák, hogy a jelenlegi tapasztalat birtokában nem gondolkodtam-e el rajta, hogy egyáltalán nem szoptatom Bogyót (csupa olyan anyuka volt jelen, akik még most is szoptatják egy év körüli csemetéjüket), mondván, hogy ők bizony nem biztos, hogy még egyszer belevágnának. Mondtam, hogy igazából nem merült fel ez a lehetőség, természetes, hogy megpróbálom, viszont az is biztos, hogy nem fog annyira földhöz vágni, ha a másodszülött is úgy dönt, hogy kösz, de nem kérem. 
  • Azt hiszem túl vagyok életem eddigi legnehezebb etetésén. Zsebi nem nagy halrajongó - milyen meglepő, én sem - de azért időről időre bepróbálkozom nála, legutóbb - mikor kiköpte - még nem voltam várandós, most viszont nagyon kellett igyekeznem, nem csak azért, hogy az általam nem kedvelt fogást kellő lelkesedéssel adagoljam, de azért is, hogy konkrétan ne öklendezzek (vagy még rosszabbat műveljek). Büszke vagyok magamra, igaz, hogy fürdés után is érzem magamon és a lakáson a halszagot:P
  • Öcsibogyó egyébként mocorog, főként este. Kimondott zabagépnek tűnik, mert kifejezetten fellelkesül, ha eszem, sőt egyértelművé tudja tenni, mikor érzi úgy, hogy elengedhetetlen a tápanyag bevitel:)
  • Kapott kis takarót, amire készül a felirat, de előtte még Zsebiét csinálom meg, mert milyen már, hogy már két babának csináltam, de Zsebinek még nem. (Persze kapott a keresztelőjére, de az mégsem az én művem és mégsem a becenevére szól)
  • Fura, hogy most két kukkolás között 6 teljes hét telik el, már azért hiányzik, hogy láthassam. 
  • A jelek szerint tv sztárnak készül ez a Bogyó gyerek:) (Minden tv szereplés valami vele kapcsolatos eseménnyel esik egybe)

  • Végre a kukkolás napja is eljött: Herczegh doki első körben csütörtökön délután: kicsit késtünk a forgatás miatt, de ez pont nem volt gond, mert a városban honló közlekedési káosz másokra is ugyanígy hatott, így éppen jókor nyitottunk be az ajtón. Puszilkodás, Zsebizés (aki több, mint egy év távlatából sem képes megbocsátani a kilakoltatását:P), kukkolás, beszélgetés volt a menetrend. Olyan lazán, már-már barátian. Bogyó baba szépen hozza a kötelezőt, nincs annyira előre, mint a bátyuskája volt anno. Virgonc kis lurkó, az uh-n is megmutatta milyen vadul tud kalimpálni. Továbbra is kukacos, bár volt egy pillanat, amikor elbizonytalanodott a doktorúr. Tekintettel kicsattanó formámra, Öcsibogyó szép fejlődésére és az online világra, abban maradtunk, hogy bőven ráérünk hat hét múlva találkozni. 
  • Tényleg van bennem energia bőven, de azért picit nehezebb már a helyzet, mint korábban, hiába no itt van egy 13 kg körüli energia gombóc, akit azért el kell látni a látványosodó pocak mellett is. Ma mondjuk kifejezetten nehéz napja volt a jobb karomnak, lévén sokat tartózkodott ott a nagy fiú, no nem azért, mert ő kérte, hanem azért, mert így adódott a helyzet. Általában szerencsére nem az a folyamatosan ölbe kéretőző baba, bár kétségtelen, hogy a napi táncadagját kikövetelni;)



  • Istenhegyi második kör is megvolt…itt is késtünk - a közlekedési káoszt mit sem javult tegnap délutánról, ma reggelre - mondjuk nem jelentőset. Pont jól jött ki. Bátorfi doktor úr nagyon megörült nekünk, látszott rajta, hogy reggel van, mert még a szokásosnál is lelkesebb volt. Bogyó meg tündér módjára, mindig megfelelő irányba fordult. Még a pofiját is megmutatta. Továbbra is kisfiú, bár kétségtelenül szégyenlősebb fajta, mint Zsebi volt, ő nem mutogatja folyton premierplánban a kukacát. Nem talált semmi rendellenességre utaló jelet, babácska szépen fejlett, mindene megvan és mindene a helyén van.

  • Anyósomnak köszönhetően kaptunk némi szabadidőt, így kinéztük a testvérbabakocsit (hosszas tanakodás után arra jutottunk, hogy túl kicsi a korkülönbség a testvérfellépőhöz). Nem fogjuk elkapkodni a megvételt, elvégre addig csak foglalja a helyet, amíg Bogyó megszületik. 

  • Kinéztük a későbbi ágyukat, ez is későbbi, mert Zsebi nagyágyra költöztetését is megvétóztuk, elvégre nem biztos, hogy akarjuk, hogy ő szabadon garázdálkodhasson. Így egyenlőre még egy kiságy költözik majd a szobába, a kinézett emeletes ágy, pedig majd később. Már körvonalazódik, hogy hogyan is fog kinézni a szoba kétgyerekes verzióban:D

  • Elkezdtük keresgélni a megfelelő plüss állatot (fiúnak a babát nem tartottam tökéletes ötletnek, a plüssöket, meg amúgy is imádja), amit majd az öcsi hoz kvázi üdvözlő ajándékként Zsebinek;) Egyenlőre a képen látható oroszlán a nyerő, de ez még nem végleges.
  • Vettünk huzatnak való anyagot a rácsvédőre, meg alapanyagot a takarókra készülő betűkhöz:D
  • A pocak nő, mocorog a benne lévő kis ember. Nagyon jó érzékkel rugdalja a hólyagomat…nyilván ennek köszönhető, hogy a pisilési inger nem múlt el. 
  • Ja és nagy erőkkel készül a karácsonyi ajándék is…az akvárium nyilván egyenlőre nekünk és Zsebinek lesz izgalmas, de gondolom később Bogyó is rajongója lesz:D

2012. augusztus 27., hétfő

Bogyó - 17. hét


  • Vérvétel/Bálint Analitika: A megszokott profizmus, a megszokott árakon:) Eredmény szokásosan e-mailben egyre. Azért kivételesen bementünk a pecsétes verziós papírért is, mert majd szükséges lesz a szüléshez. Minden negatív lett és minden érték jó:)

  • Fejben (és néha a telefonban is) már készül a lista, hogy mit is kell beszerezni januárra. Nyilván jelentősen rövidebb, mint Zsebinél volt, s nyilván esélye sincs véglegesedni, amíg nem veszem a fáradtságot és rámolom kétgyerekessé a gyerekszobát. (Az első tétel mondjuk vicces: Ágy Zsebinek:P)
Alex baba apukája ölében dobta be a szunyát
  • Meglátogattuk Bogyó leendő keresztszüleit és pici babájukat. Fura volt Zsebi után egy ilyen zsenge babát látni, mondjuk nem mondhattam, hogy nekem is ilyet újra, elvégre már "under constraction":) Alex baba tündéri, aranyos fiúcska:)
  • Néha hosszabb időre is elmúlt a popsi izom görcs, ezt kifejezetten értékeltem:) Viszont azért a császáros izomzat már bizonyára sosem lesz a régi, mert hát hirtelen mozdulatoknál azért befigyel egy-egy izomgörcs ott is.
  • Hízás egyenlőre nincs, súlyingadozás van, de ez normál állapotomban is megfigyelhető. 

2012. augusztus 19., vasárnap

Bogyó - 16. Hét

Pontokba szedve az adott hét eseményei, ahogy eszembe jutnak, biztos lesz, hogy kimarad, mert - Bogyó szempontból legalábbis - eseménytelennek bizonyult a hét, vagy nem volt változás a korábbiakhoz képest:)


  • Állandósult popsi izom görcs a jobb popsiban:P Vannak jobb és rosszabb napok. Azért a dupla adag magnézium és torna, meg nyújtás nem rossz dolog.
  • Vérvétel ügyintézés: kiváló eü rendszerünknek hála hajrá Bálint Analitika, mert hogy ki mire és hová adhat beutalót az pont annyiféle verzió, ahány embert megkérdezünk:S
  • Két várandósság között a fogyásnak vannak hátrányai is. Persze jó érzés 36os kismamagatyát venni;) Azért nem vesznek kárba a kifogyott darabok sem;)
  • ÖcsiBogyó mocorog, főként este virgonckodik, de időnként a Bátyuskája akciózására is reagál, Zsebi mondjuk ebből még nem nagyon fog fel semmit. 
A pocak nem kicsi, de ha éppen nem akarom, akkor nem lehet észrevenni, hogy lakik odabent valaki. Nyilván a pocakfotózásnál nem húzom be a hasam (hájam:P).


A mai nap eseménye pedig, hogy megszületett Bogyó leendő keresztszüleinek a kisfia. Alex babát szeretettel üdvözöljük itt is:) Hosszú és boldog életet kívánunk neki:)

2011. augusztus 1., hétfő

Hétről-hétre: 38. Hét



Baba
A baba belei tele vannak magzat szurokkal, ami az emésztőszervek által kiválasztott zöldes – fekete anyag. Ez a szülést követő egy-két napon belül, de néha a szülés pillanatában távozik, első székletként. Körmei már túlnőttek az ujjbegyeken. A magzati szőr nagy része lekopott a bőréről, de lehet, hogy még születése után is találsz sötét pihéket a homlokán, fülén, hátán. A magzatmáz is kezd felszívódni, bár az újszülöttek többsége maszatosan jön világra. Ezt a kenőcsös anyagot, ami megóvja a pici bőrét a felázástól, régen a bábák nagy becsben tartották, bőrápolóként a saját kezükre kenték.


Kismama
Bizonyára nagyon izgatott, ami teljesen érthető. Visszafelé számolja a napokat, tele van kérdésekkel, elképzeli, hogy milyen lesz a szülés, mennyire fog fájni, vajon milyen a pofija babájának, rendben lesz-e minden, és még sorolhatnánk azt a sok-sok kavargó gondolatot, amik szinte teljesen kitöltik napjait. Próbáljon lazítani, menjen el moziba vagy sétáljon egyet, találkozzon barátnőjével, csináljon olyasmit, amivel egy kicsit eltereli figyelmét saját magáról. Ott legyen-e az apuka a szülőszobában? Ez a kérdés biztosan felmerült már Önöknél is. Az apa jelenléte nagyon sokat segíthet, de nem árt tisztázni előtte egy-két dolgot. Mindenki másként éli meg a vajúdás alatti fájdalmakat, van akinél simán megy minden, míg más kiabál, megfogadja, hogy többé nem szül gyereket és a férjét is elátkozza. Kedves leendő apuka! Ezeket nem kell komolyan vennie, kedvese nem Önre haragszik. Egy megváltozott tudati állapotba vannak ilyenkor a nők, ami néha dührohamhoz hasonló kitörésekkel is járhat. Próbáljon türelmes és megértő lenni, szerencsére a szülés sem tart örökké.

2011. július 25., hétfő

Hétről-hétre: 37. Hét



Baba
Már a kicsi is készülődik, próbál lélegezni, így sok magzatvizet nyel, és egyre többet csuklik. Gyakorlatilag felkészült a megszületésre, ha most jön világra érett újszülöttnek tekinthető. Persze, nem kell sürgetni, ha nem jön, jó oka van: gyarapodnia, erősödnie kell még. Már kevesebbet mozog, hiszen alig van helye, de azért érezhetően vannak élénkebb és nyugodtabb periódusai. Sokan azt mondják a magzat mozgékonysága előre jelezte a baba temperamentumát. Vajon a tiéd kis Buddha lesz, vagy örökmozgó?

Kismama
Itt az idő megtervezni, ki visz majd be a kórházba, ha megindul a szülés. Valaki mindig álljon készenlétben, akit hívhatsz, ha szükség van rá. A kórházi csomag összekészítésével se várj tovább. Ettől a héttől kezdve gyermeked bármikor megszülethet. Az ikerterhességek átlagos időtartama 37 hét, és a gyakorlat azt mutatja, hogy azok a kismamák, akik már szültek gyakran szintén a kiírt időpont előtt hozzák világra gyermeküket. Csak a nők 4%-a szül pontosan a kiírás dátumakor.