2012. augusztus 31., péntek

Státusz Zsebi 13. hónap

Hófordulós hosszadalmas nincs és nem is lesz, csak pár apróság, ami eszembe jut, amihez kedvem van:)
Szeret veszélyesen élni:)
A mérleg szerint 12,5 - 12,8 kiló, én némely napon sokkal többnek érzem.
Lehetetlen megmérni a magasságát, de kb. 80 cm. Bodyból 92-es, ami nem feszül, gatyókból még többnyire jók a 80asok. 

Nagy erőkkel növeszti a fogait, lényegében folyamatosan a szájában van valami és ömlik a nyála. Emiatt vannak kifejezetten rosszabb napjai is (remélem, hogy emiatt:P), néha éjszaka is kell kelni hozzá.

Rengeteget tud enni: főzeléket (ha kanállal, akkor az pépes legyen, ha kézből, akkor jöhet darabos kaja is), joghurtot eszik főként. Tápszerből 3x kis adagot (reggel-délben-este). Iszik a szívószálas itatójából, pohárból vagy amiből éppen sikerül:) Napközben egyszer alszik dél körültől, teljesen változó, hogy mennyit. Este 8 körül fekszik és általában reggel 7ig alszik egyfolytában, esetlegesen teát szokott igényelni. Néha azért érezhető rajta a sok bujkáló fogacska, de ilyenkor általában nappal is nyűgösebb.

Ahová lehet gyalogosan szeret menni, még jobb, ha tologathat is valamit:)
Jár, néha fut. S lényegében most ez is a legnagyobb móka az életében. Sokkal kevesebbet játszik a játékaival, mint korábban, mert most az köti le a figyelmét és minden idejét, hogy sétáljon a lakásban (vagy azon kívűl) fel és alá. Sokszor igényli, hogy kísérgessük, így odajön megfogja a kezünket és húz magával (többször mind a kettőnket "felszedi" ezzel a módszerrel). Most már lehet vele programot szervezni, amennyiben az nem hosszabb fél-háromnegyed óránál, ennyire van ugyanis hitelesítve, után megunja és új szórakozási lehetőséget keres. (Jelzem, hogy meglepően kevés lehetőséget találunk, ahová ilyen pici gyerekkel lehet menni.:( Mármint olyat, ami ár-érték arányban jó és ahol tényleg neki is van látni/mókáznivaló)

Az első etetés...mindenki megúszta sérülés nélkül, sőt kölcsönös megelégedettség jellemezte az eseményt:)
Cicával egyre gyengédebb ügyesebb. Persze ha belelendül, akkor még mindig tud fájdalmat okozni a szőrősnek, ahogy az is neki.

2012. augusztus 30., csütörtök

Campona - Tropicarium

Sziasztok halak megjöttem:)
Mivel Zsebit minden állatkereskedésben lenyűgözik a halak, hát úgy gondoltuk itt az ideje az első látogatásnak. Biztos, hogy első és hamarosan lesz több is, elvégre mi magunk is nagyon szeretjük, régen bérletünk is volt (lesz újra:D).


Egy nem oda illő élőlény:P
Cápaveszélyben:P
Ahogy várható volt teljesen lenyűgözték a halak, integetett, vigyorgott nekik. Itt-ott megpróbálta megsimogatni őket, s persze beszédbe is elegyedett némely példánnyal. Természetesen a madarak és a majmocskák is tetszettek, de a vízi állatokat nem sikerült senkinek felülmúlnia.

A tegnap született kicsikére utalva:)
A cápa akvárium, az új barlanggal (nekünk legalábbis új volt) is elnyerte tetszését, látszott, hogy igazi vízimacska, mert persze kereste a bejutási lehetőséget, s nagyon nem értette, hogy ha más emberek úszhatnak odabent, akkor ő vajon miért nem. /Éppen két búvár keresett valamit nagyon az akváriumban./


A végére azért érezhető volt rajta némi fáradtság, de miután visszaült a babakocsijába ismét lelkesen integetett a halaknak. S a medúzákat is ámulattal csodálta. 


A rája simogatást kihagytuk, mert elég sokan voltak, meg hát félő volt, hogy helyből ugrana a kezünkből a medencébe. Az üzletben körülnéztünk (nincs is más választása annak, aki ki akar jutni…micsoda üzleti fogás és micsoda kiszúrás ez a kicsit nagyobb gyerekkel rendelkezőkkel), megállapítottuk, hogy az eddigieknél is drágább lett. Aztán búcsúzóul még benéztünk a szomszédos állatkereskedésbe, hogy köszönjünk ott is halaknak, meg persze a papagájnak (ez a kép múlt héten készült). 

Mindenkit lenyűgöztek a halacsok:)
Összesen nem egész egy órát töltöttünk a célhelyen, ami mondjuk korábbi kettesben tett látogatásainkhoz képest kurta, de Zsebivel pont tökéletes volt. Az árak kicsit sem lettek kedvezőbbek, aki szereti és többször akar menni, annak tényleg megéri a bérlet, mert a két felnőtt jegy 4600 pénzt kóstált, míg a két felnőtt éves bérlet (egy éves időtartamra, korlátlan számú belépésre jogosít, és a bérlet nélkül velünk érkezőnek 15% kedvezményt jelent) 18.000 forint.

Búcsúbeszéd;)


A képeket elnézve azt hiszem teljesen egyértelmű, hogy miért döntöttünk úgy, hogy itt az ideje az akváriumnak;)

2012. augusztus 29., szerda

Medveotthon - Veresegyháza



Réges-régen tervben volt (még gyermektelen, messzelakó korunkban) a medveotthon meglátogatása.  Aztán miután Zaziék megjárták, nem is volt kérdés, hogy mi is minél előbb beiktatjuk a programba. Apuka szabadságára időzítve:) 

Etetés:)
Igazából tegnapra terveztük, el is indultunk a délutáni szundikálás után, de a barnamedve kicsit előbb figyelt be, konkrétan a gyerekülésben;) Mi meg úgy gondoltuk, hogy egy éves kora után már teljesen felesleges váltóruhát magunkkal hordani, főként, hogy előtte sem igen volt rá szükség. Hát visszafordultunk, amit jól is tettünk, mert elég nyűgös volt egész délután. Persze nem csoda, mert mikor végre sikerült belenéznem a szájába meg kellett állapítanom, hogy lényegében az egész bal alsó ínye egy merő dagadás. Mára viszont javult a helyzet, így a szunya után ismét nekivágtunk.




Ezúttal el is jutottunk a célig a Veresegyházán található "diszkrét" táblák kifejezetten tetszettek, beszéltük is, hogy ott - főleg a medveotthon környékén - nem tanácsos azzal viccelni, hogy medvét látott valaki. Első körben csak gyorsan végigfutottunk a medvék mellett, hogy a szülők étvágyát csillapítandó megkóstoljuk az étterem kínálatát. Zsebi is kapott ebédet közben, aztán utána már a babakocsiból kiszabadítva lestük és etettük sorra a macikat. Nagyon tetszettek neki, és nagyon bátor volt, igyekezett minél közelebb férkőzni, hogy megsimogathassa a bundásokat. Meglestük a gólyákat, struccokat is, aztán még megvártuk a bocsok látvány etetésének első pár mozzanatát, végül indultunk. Fiatalember ugyanis itt érezte azt, hogy neki, akkor most így első körben bő 2 óra elég lesz a macifarmból. Így az ormányos - illetve mosómedvékről, no és a farkasokról lemaradtunk ugyan, de legalább tényleg csak annyi időt töltöttünk ott, amennyi Zsebinek jól esett. :) 

Ott:D
Biztosan vissza fogunk még térni, mert kellemes a környezet és megfizethető a belépő (1300 pénz volt parkolással együtt - Zsebire még nem kellett fizetni). Azért remélem idővel még lesz fejlesztés, bővítés, mert itt-ott lett volna jobbító szándékú javaslatom az üzemeltetőknek (beugró rész a maciknál, ahová még pluszban be lehet sétálni, nem csak megkerülni a teljes területet - aztán kicsit több informatív kiírás, hogy mégis honnan kerültek ide ezek a medvék és miért is egyedülálló ez a dolog /tudom, hogy a honlapon fent van/ - illetve a gyerekekre építve még azért akad megvalósítható medvés játékötlet;)), de alapvetően látszik, hogy igyekeznek:)

2012. augusztus 27., hétfő

Bogyó - 17. hét


  • Vérvétel/Bálint Analitika: A megszokott profizmus, a megszokott árakon:) Eredmény szokásosan e-mailben egyre. Azért kivételesen bementünk a pecsétes verziós papírért is, mert majd szükséges lesz a szüléshez. Minden negatív lett és minden érték jó:)

  • Fejben (és néha a telefonban is) már készül a lista, hogy mit is kell beszerezni januárra. Nyilván jelentősen rövidebb, mint Zsebinél volt, s nyilván esélye sincs véglegesedni, amíg nem veszem a fáradtságot és rámolom kétgyerekessé a gyerekszobát. (Az első tétel mondjuk vicces: Ágy Zsebinek:P)
Alex baba apukája ölében dobta be a szunyát
  • Meglátogattuk Bogyó leendő keresztszüleit és pici babájukat. Fura volt Zsebi után egy ilyen zsenge babát látni, mondjuk nem mondhattam, hogy nekem is ilyet újra, elvégre már "under constraction":) Alex baba tündéri, aranyos fiúcska:)
  • Néha hosszabb időre is elmúlt a popsi izom görcs, ezt kifejezetten értékeltem:) Viszont azért a császáros izomzat már bizonyára sosem lesz a régi, mert hát hirtelen mozdulatoknál azért befigyel egy-egy izomgörcs ott is.
  • Hízás egyenlőre nincs, súlyingadozás van, de ez normál állapotomban is megfigyelhető. 

2012. augusztus 24., péntek

Egyértelmű...

...azt hiszem a képet elnézve teljesen érthető, hogy miért nem alszunk együtt Zsebivel:P


Mondjuk nem is hajlandó aludni az ágyunkban, az neki egyértelműen a játék színtere, ez persze adódik abból is, hogy nem altattuk ott sosem:P

2012. augusztus 19., vasárnap

Bogyó - 16. Hét

Pontokba szedve az adott hét eseményei, ahogy eszembe jutnak, biztos lesz, hogy kimarad, mert - Bogyó szempontból legalábbis - eseménytelennek bizonyult a hét, vagy nem volt változás a korábbiakhoz képest:)


  • Állandósult popsi izom görcs a jobb popsiban:P Vannak jobb és rosszabb napok. Azért a dupla adag magnézium és torna, meg nyújtás nem rossz dolog.
  • Vérvétel ügyintézés: kiváló eü rendszerünknek hála hajrá Bálint Analitika, mert hogy ki mire és hová adhat beutalót az pont annyiféle verzió, ahány embert megkérdezünk:S
  • Két várandósság között a fogyásnak vannak hátrányai is. Persze jó érzés 36os kismamagatyát venni;) Azért nem vesznek kárba a kifogyott darabok sem;)
  • ÖcsiBogyó mocorog, főként este virgonckodik, de időnként a Bátyuskája akciózására is reagál, Zsebi mondjuk ebből még nem nagyon fog fel semmit. 
A pocak nem kicsi, de ha éppen nem akarom, akkor nem lehet észrevenni, hogy lakik odabent valaki. Nyilván a pocakfotózásnál nem húzom be a hasam (hájam:P).


A mai nap eseménye pedig, hogy megszületett Bogyó leendő keresztszüleinek a kisfia. Alex babát szeretettel üdvözöljük itt is:) Hosszú és boldog életet kívánunk neki:)

2012. augusztus 8., szerda

Szülinapi buli végjáték



Legalábbis ami Zsebgyerek első szülinapját illeti. Egy meglehetősen nehéz délelőtt (volt másfél óra - amikor máskor aludni szokott - amikor csak akkor hagyta abba a sakál üvöltést, ha valami nagyon vicceset talált, mint macska, vagy anyuka derekát nem kímélő játékok, esetleg morcosan sikító anyuka:P) és egy rövidke délután szunya (aztán meg némi bevásárlókör) után vágtunk neki az ünneplésnek Katával és Zazival.

Az ajándékkal:)
Kata készült egy túrótortával, én egy pudingtortával és persze ajándék is volt. Egy olyan kalapács, amivel én magam is nagyon szeretek játszani, ha náluk járunk:) Zsebinek is nagyon bejött, mind a torta, mind az ajándék, bár persze első körben a csomagolást kellett alaposan szemügyre venni és jól megkóstolni. 


Ha már találkoztunk, na nem mintha nem találkoznánk lényegében minden nap, de ritkán vagyunk dvd lejátszó közelben, szóval megnéztük Zazi öcsikéjét is a pocakban;) Nos igen, szépen alakul a társasházi focicsapat:P Után meg hatalmas mókázós játszást tartottunk a fiúkkal. Többnyire nagyon szépen tud együtt játszani az egy és a másfél éves. Ritka az egymásramorculás, s egymás testi épségét is csak figyelmetlenségből veszélyeztetik, sosem szándékosan. Szépen osztozkodnak a játékokon, s Zazi kifejezetten jól viseli, hogy Zsebi szerelmes az anyukájába;) 

A képen jól látszik, hogy nem volt két másodperc, amikor nyugalomban voltak:P
Izomarcot játszik a Zsebgyerek:P
Ezúton is még egyszer köszönjük szépen a finomságot, az ajándékot és a kellemes délutánt:) Nem mondom, hogy Zazi kétéves szülinapján találkozunk, mert egyrészt előbb is - remélhetőleg holnap is tudunk sétálni menni - másrészt meg kicsit necces lesz az az időszak szülési szempontból;)

2012. augusztus 5., vasárnap

Bogyó napló

Mivel túl vagyunk a családi bejelentéseken is, így hivatalosan is elárulhatom, hogy Zsebinek érkezik a kistesója. A 13. hét végén járunk most. De lényegében a nulladik perctől írtam a gondolatokat, jöjjenek most ezek - vigyázat hosszú lesz:

2012.05.23. - Kósza gondolat: Ha ennyire szomjas vagyok és állandóan pisilni kell, akkor lehet, hogy most összejött???
2012.05.24. - Tanakodós feeling: KáeM kérdez, én válaszolok. Visszakérdezek, ő azért gondolja, hogy igen, mert marha meleg és izzadékony vagyok (megint)….nyár van, vagy olyasmi, de ez is lehet jel.
2012.05.25. - Állati bizonyosság: mikor hajnalban a hasamhoz kucorodott a macska, valahogy már biztos voltam a pozitív tesztben.


2012.05.29. - Este 8 magasságában természetesen pozitív lett a teszt. (12,5-es szuper érzékeny) Kismama alkalmazás gyors visszapakolása, hogy mikorra is várjuk - április 30 volt az UMS, így számítások szerint 2013.02.04. lenne a születési dátum. 
2012.05.30. - Reggel ismét teszt, csak hogy tényleg ott van-e a második csík (ez már sima 25ös teszt) és ott van. Levél a kolleganőmnek, akinek Zsebit is azonnal megsúgtam. S persze tanakodás, hogy húú akkor hogyan is lesz ez két gyerekkel;) Meg persze telefon Herczegh doktornak, hogy kéne egy utrogestan recept…aranyos volt nagyon. Babajelbeszéd-tanfolyamra menet be is ugrottunk érte, aztán délután ki is váltottam. Ja meg a nap "poénja" volt, amikor Anyósom azzal köszönt rám skype-on, hogy "szia, és mindezt a facéról kell megtudnom?:) gratula", századmásodperc alatt izzadtam le és gondoltam végig, hogy mi a búbánatot írtam (a családnak őt is csak a 12. heti genetikai UH után akarjuk elárulni), aztán leesett, hogy ő a forgatásra gondolt…naja az sem volt rossz, de egyértelműen nem az volt a tegnapi nap híre számunkra;) 
2012.05.31. - Érdekes dolog, hogy Zsebinél nagyon lányt szerettem volna, helyette megkaptam a világ legtündéribb és legédesebb kifiúját, most tényleg teljesen őszintén mondom, hogy teljesen mindegy, hogy milyen nemű lesz a kistesó:)
2012.06.02. - Az unokatestvér találkozó leggyakrabban feltett kérdése szerintem az volt, hogy "És mikor jön a második" A válaszom a majd ha akar volt:P
2012.06.03. - Kis reggeli szédülés kóválygás, de csak a megfelelő mennyiségű folyadék beviteléig. Ja és délután elkészültek az első kétgyerekes fotók:P Persze ebből még nem sok minden látszik:)
2012.06.04. - A szédülés-koválygás reggeli verzióban folytatódik, egyéb tünet nincs. Mondjuk a 10 hónapos matolla mellett nem is bánom:P
2012.06.08. - Bogyó…hivatalosan kis megkapta becenevét, ami tekintettel az előzményekre várhatóan hosszú időre rajta is fog ragadni. Ezt kellően uniszexnek ítéltük, meglátjuk, hogy Attilának vagy Jusztinának lesz-e a beceneve, hiszen most éppen ezeknél a neveknél tartunk.
2012.06.09. - Kint jártunk az Elefániban, s ha már, hát megnéztük a testvérfellépőket…az első reakció az volt, hogy Briohoz nincs, de aztán csak sikerült találni, amit azért nagyon nem bántam, mert a két bemutatott testvérbabakocsi minden volt, csak szimpatikus nem. Szóval Zsebinek hajrá a járáshoz;):D


2012.06.11. Az első UH…szerintem hat hetes, Herczegh mérései szerint 5+3, szóval szívhang még nuku. Így a következő alkalmat nem két hét múlvára, hanem inkább számított 9hetesre néztük:) Amúgy Doktorúr továbbra is tünemény, nagyon örült velünk, nagyon gratulált. Átbeszéltük a gyógyszereket….mint korábban (3x1 Utrogestan, 2x1 Merckformin, 1x1 Jodid, 1x1 Thyroxin, 1x1 Femibinon 800, kiegészítésnek meg 1x1 Maltoferr). Felmerült a genetikai vizsgálat témaköre, megbeszéltük mint Zsebinél Istenhegyi 12 hetes, majd 18 hetes:) Zsebi is velünk volt természetesen, egész jól viselkedett, mikor az UH-n megláttuk a tesóját még el is mosolyodott.:P Aztán alig, hogy hazaértem a szomszédasszony is jött a hírrel, hogy bizony ő is kétvonalas:) Pont ma négy hetes…hát most nem lesz annyi különbség, mint a fiúknál:P 
Ja meg a dokihoz menet gondolkodtam rajta, hogy milyen érdekes, hogy Zsebinél agyon izgultam, hogy minden rendben legyen - tekintettel az előzményekre, szerintem ez nem meglepő - de most valahogy teljes bizonyossággal vagyok, hogy minden rendben lesz, semmi gond, ott van, jól van, egészséges és tökéletes lesz persze. Aztán, amikor nem volt szívhang, azzal beköltözött a lelkembe valami pici félelem. Amúgy babaúszás és a hullahoop engedélyezve, egyéb pancsolás most is csak tengerben, meg persze a zuhanyzóban:P Ja a karikázás kérdéskörénél annyira vicces volt, mert Herczeghünk bemutatta a mozdulatot, hogy arra gondolunk-e…hát én azóta is ezen mosolygok hulázás közben:D
2012.06.17. - Regina unokahúgunk keresztelője. Azért vicces helyzet, hogy Zsebi keresztelőjén Sógornőm volt kismama, most meg én vagyok…bár ez még a jelenlévők közül a többségnek titok volt. Neki akkor öt hete volt a szülésig…nekem mostanra kb. öt hét telt el Bogyó megfoganása óta;) (Igen 7 hetes a várandósság;)) Az is vicces, hogy megbeszéltük, az étteremben, hogy legutóbb akkor voltunk ott, amikor várandósak voltunk, csak az övé akkor még titok volt….naja nehéz volt bőrt húzni a fogaimra:P
2012.06.20. - Utolért az ólmos fáradtság, lényegében féltem tőle, hogy nem fogok tudni ébren maradni a gyerek mellett, ezért persze mindent megtettem, hogy nyomjon legalább egy rövidke délutáni szunyát, de természetesen nem tudtam rávenni…mert ő már csak egyszer alszik nap közben (nagyon ritka kivételektől eltekintve), s az már a jelbeszédtanfolyamról hazafelé megvolt. Mondjuk a szokásos 15 perc helyett 45 perc sikerült, de azért ez sem 1,5-2 óra, amiket itthon nyomat mostanában:P Sebaj, majd holnap:P
2012.06.22. - Este bepróbálkoztunk a szívhanghallgatóval (Zsebinél a 12. héten vettük egyáltalán meg, ráírva 14-16 hét van). Nyilván nem számítottunk csodára, csak ha már van próbálkoztunk. Kétszer tűnt úgy, mintha hallottunk volna valamit, de nem egyszerű: ágyúval verébre, vagy valami olyasmi:P
2012.06.23. - A reggeli/délelőtti szédülés délután is kitartott volt is egy kis balesetünk…bár nem tudom eldönteni, hogy megszédültem, vagy megcsúsztam. 


A kiemelkedően jól sikerült kép a szikhólyagról;)
2012.06.28. - Reggel beszélgetünk KáeMmel…hogy most más a várandósság, mások a tünetek. Aztán ezzel persze jól bogarat is ültettünk egymás fülébe. Sebaj, a hétfői időpontot, gyorsan át kértem ma délutánra, így délután második kukkantás. Számítások szerint 8+3nál tartunk, kíváncsian és izgalommal vártuk a délutánt. Eljött, csupa szépet és jót láttunk az UH-n. Sőt egy ritkaságot is, teljesen szépen látszott a szikhólyag:) A gép számítása szerint 8+4, CRL: 20,19. Ha jól gondolom a fogantatás pillanatát, akkor valóban ez a pontos:D Négy hét múlva találkozunk Herczegh-gel. Közben nyaral egyet, mi meg üzenünk, ha valami van és megyünk a klinikára (Nyilván nem lesz semmi). Na meg intézem az első általános vérképet. Ja és megszületett a Doktor úrnak is nagyon tetsző: "tesólesen" kifejezés:)
2012.06.29. - Reggel intéztem vérvétel időpontot, kicsit változott a rendszer, mobilszámot lehet hívni, kedvesebb volt a hölgy aki felvette és új rendszer is van, így újra kellett adatokat diktálni. Jövő csütörtökre kértem, mert így tudjuk megoldani Zsebit. 
2012.07.02. - Úszunk Zsebivel. Tudják már az uszodában és annyira aranyos a csapatunk, mindenki velünk, nekünk drukkol. Na meg persze beindultak a vágyak is, hogy akkor tulajdonképpen nekik is, náluk is jöhetne:) Tünet továbbra sincs semmi komoly, szédülés még mindig. S némileg beindult a kívánósság…csak most nem fahéjas csigák úszkálnak a szemem előtt, hanem sós kiflik, kár, hogy az időjárás nem teszi lehetővé a sütő bekapcsolását, még a klíma ellenére sem. (Amikor tette persze megsütöttem)
2012.07.05. - Reggel söpörtünk vérvételre. A Róberten a szokásos profizmus fogad, majd az új védőlánynál a pofára esés. Elkezdi felvenni az adatokat, aztán közben érdeklődik, hogy tudom-e, hogy fizetős náluk a labor. Mondom, hogy hát ezt Herczeghem elfelejtette említeni, de mégis mennyi. 18ezert gondoltak legombolni rólunk az induló vérvételért, s kicsit kimérten kérdezte meg, hogy megpróbálom-e elintézni a házi orvossal. Mondom neki, hogy hát vagy vele, vagy másik magánlaborral, mert ennél tuti olcsóbb (már van tapasztalat Zsebitől, hogy drága a laborjuk). Azért megkértem, hogy írja már le, mit is kell megnézetnem, erre befutott még egy hölgy, aki lediktálta a mi is kell pontosan dolgot, de ő is elég fura stílusban kérdezte, hogy el tudom-e intézni….hát mondtam neki, hogy ha tb-re nem is, de ennél olcsóbban tuti. (Bár nem értem, miért is merült fel, hogy tb-re nem tudom elintézni, keményen sokat tb-t fizettem már kicsiny államunknak). Megszeppenve távozott. (Azért nem kicsit kattantam ki, hogy legombolnak sok százezret a szülésért - persze értem én, hogy ezért szolgáltatnak is - és akkor még pluszban a laborok). Gondoltam rögtön megyek a háziorvoshoz beutalóért (már lassan egy éve a házi orvosunk, de még nem találkoztunk, pedig receptet már jó párat írt fel…vicces:S), de ő szabin van. Nem megyünk a helyetteshez, megvárom míg visszaér, végülis nem sürgős a dolog. Délután meg jött Anyósom, hogy tudjunk egy görbe hétvégét csapni. Aztán miután hazaértünk átöltöztem és kerek perec rákérdezett, hogy mikor jön a következő unokája…mondom neki, hogy amikor akar. Erre mondta, hogy most csak terelek, vagy tényleg nem tudom, erre mondtam, hogy úgysem mondom meg, ha terelek is, majd megtudja, amikor meg kell. Előadta, hogy a pocakom miatt gondolja, mert megváltozott (gumi nélküli nadrág volt rajtam, tény hogy nem volt éppen feszesen lapos a pocakom, de alapvetően vékonyabb vagyok, mint az elmúlt két évben bármikor). Nyilván próbáltam terelni, magyarázkodni, hazudni (ebben marhára nem vagyok jó), talán sikerült elaltatni a gyanakvását. (Később még KáeM is rátett egy lapáttal a gyanakvás altatásra). Egyébként ilyen szempontból kicsit morcos voltam rá, mert ismeri az előzményeket, engem is úgy általában, szóval gondolhatja, hogy amikor már lehet (A szívünk és eszünk döntése alapján) meg fogjuk mondani, addig meg had maradjon a mi titkunk, anélkül, hogy hazudozni kelljen (pirul).

2012.07.12. - Meglátogattuk a kollegáimat, hogy elújságoljuk a hírt. Kapásból úgy fogadtak, hogy elfogyok…mi lesz így az ígéretekkel, hogy gyors egymás utánban érkeznek a babák. Így hát lényegében a köszönés után a második mondat az volt, hogy hát betartásra kerülnek:) A főnökasszonyomnak is lazára sikeredett a bejelentés, ő éppen megbeszélt mikor odaértünk, így hát mikor kijött mondta, hogy milyen jól nézünk ki…mondom neki erre: Így hárman:) Nagyon örültek egyébként a hírnek:) Zsebi pedig a kezdeti megilletődést és belémbújós sírás után, hatalmasat játszott. S persze a kilátást is megcsodálta;)

2012.07.16. - Végre előkerült a háziorvos a szabadságról, így tudtam kérni beutalót vérvételre. Időpont kérős az sztk labor…ezt biztató. Első alkalommal kellett egyébként várnom a korábban telefonon megrendelt receptekre és papírokra:( Jó nem volt vészes, csak 10 perc, de a két fagyira (tölcsérre) éhező gyerekkel ez nem volt annyira mókás (séta közben intéztünk és Zaziék is velünk voltak). És közben az Istenhegyire is sikerült időpontot intézni Bátorfi dr-hoz 27.-re:)
2012.07.17. - 10-14 között lehet időpontot kérni a vérvételre, pont nem felejtettem el, így egykor telefonáltam. Csütörtökön válogathattam a 6-7-8as időpontok között. A 8at választottam, hogy tutira felébredjen és nagyjából magához térjen az elsőszülött:) Közben szervezem a bejelentős bulikat…könnyen vagyok Zsebi szülinapjára fogom a nagy látogatási ingerenciát, végülis azt is meg kell ünnepelni:) Anyósom meg megint nagyot alkotott….idén is főztem baracklekvárt, mint általában, csak tavaly ezt a fészekrakóösztön csúcsaként tettem (fura egy érzés volt, bár tény, hogy Zsebi tényleg imádja azt a lekvárt), s ezt fel is dobtam a face-re, ő meg olvasott, csak nem értelmezett és persze a dátumot nézni totálisan felesleges:P A beszélgetés…vagyis a kérdések özöne tőle nekem:
[2012.07.17. 13:30:41] ti: mi?????????????
[2012.07.17. 13:30:50] ti: zsebi még pocakban?
[2012.07.17. 13:31:54] ti: vagy igy akarod közölni, hogy kössek?
[2012.07.17. 13:32:11] Vica: mi van???
[2012.07.17. 13:32:18] Vica: már megint mit olvasol a face-en
[2012.07.17. 13:32:21] ti: olvasom a bejegyzést
[2012.07.17. 13:32:40] Vica: a dátumot is nézed???? meg azt is, amit a face-en hozzáfűztem?
[2012.07.17. 13:33:00] ti: csak a lényeget néztem:)
Hát basszus Zsebinél nem volt ilyen nehéz ez, pedig ott ekkorra már simán látszott a pocakomon, most nem mondanám, hogy látszik…persze még mindig van alappocak, csak hát kisebb:) Meg amúgy is Zsebi miatt azt hittem könnyebb lesz a titkolózás, mert mindenki annyira el van foglalva vele, hogy nem foglalkoznak velem:S Tévedtem:P Na mindegy, ahogy Kata fogalmazott, majd jönnek jövő héten a duplamegmondtamozások:P
2012.07.19. - Vérvétel: nem tudom mikor jártam utoljára tb-s szakrendelés keretében vérvételen, most sem sikerült, mert a helyi labort nem a szakrendelő üzemelteti. Látszik, időpont kéréses rendszer van, korrekt, ügyes és gyors lebonyolítás. Lelet pedig holnap délutánra. Vércsoport is:) Hurrá-hurrá:) Egyébként is jobbnak ítéltem, mint a Róbertest, mert gyorsabb volt és nem kellett bemenni miatta a büdös városba (alias Budapest). Persze onnan Herczegh elhozta volna a leletet, de azért ez nem ért 18ezret:P Sőt itt is tudják mailben küldeni a vizsgálatot elrendelő orvosnak, csak azt nem tudták, hogy konkrétan az én háziorvosom fel van-e erre készülve. Legközelebbre kiderítem, mert az még szupibb, hiszem lényegében minden nap elsétálunk a rendelő előtt, oda még egyszerűbb becsattogni a leletért. Mondjuk a vércsoport lelet nem érvényes pecsét nélkül, az eszignó meg ehhez még mindig gyerek cipőben jár:(
2012.07.20. - Megkaptam a leletet. Nagyon szép lett, minden értékem szépen visszaállt a megfelelő szintre. A szifilisz szűrést nem csinálták meg, mert nem jogosultak rá állítólag. (S a lelet tanulsága szerint a Hepatitisre sem azok). A vércsoportos leleten meg marhára nincs pecsét, viszont újra ellenanyag negatív vagyok hurrá-hurrá-hurrá:) Este meg KáeM kérdésére, miszerint érzem-e már, mondtam, hogy igen. Persze ez még nem az a komoly rugdalózás, amit később rendez (legalábbis rendezett Zsebi), hanem az, amit szintén éreztem az első szülöttnél is a 12, hét környékén, buborékolás, pont olyan érzés a pocakon belül, mint mikor az emberre rászáll egy szappanbuborék és szétpukkan, csak ez a finom pukkanás, de már ez is csodálatos érzés.:)


2012.07.26.-  Herczegh 12. hetes látogatás. Pocakon keresztül kukkoltunk. Minden szép és minden jó és úgy tűnik bejött, hogy egy pasi, csak egyfélét tud csinálni:) Bogyó ugyanis Attila:) Remélem holnap az Istenhegyin is ezt mondják:P Egyébként meg CRL 62,37 mm, vagyis nagyobb, mint Zsebinél, fejkörfogat meg kisebb (16,66 mm). Amúgy meg döbbenet, hogy lesz még egy kisbabánk, elvégre még mindig úgy gondolom, hogy magunk sem vagyunk igazán felnőttek, bár reményeim szerint a gyerekeink pont ez a gyereklelkűséget fogják a legjobban imádni bennünk, néha meg nyilván vicces lesz, ahogy ők fognak ránk szólni, hogy hagyjuk már abban a homokozást/hintázást/...stb.-t:D

2012.07.27. -  Délelőtt a védőnő hozta a kiskönyvet…s ezen látogatásával végleg meggyőzött, hogy köszönöm, de elég volt a dupla adminisztrációból. Bogyós várandósággal kapcsolatos "kedvenc" mondatom az volt, hogy a vérkép alapján közölte, hogy a vizeletben talált sok baktérium, megérne egy megelőző antibiotikum kúrát. Hogy mi, he? Na ezért ekkora gyógyszerzabálók a magyarok. Várandósan antibiotikum, hát ez bolond…még a fejfájás-csillapítómat sem veszem be:P 



Délután Istenhegyin nyomultunk 12. heti genetikai szűrésen. Ismét Bátorfi dr. választottuk. A menetrend a szokásos volt, vérvétel, majd UH, végül genetikai elemzés. Minden rendben van:) Zsebi meg egy tündér. Remekül elvolt, amíg várakoztunk (persze ebben sokat segített, hogy kitűnő játékok álltak a kicsik rendelkezésére), s az UH alatt sem üvöltött, sőt időnként még öcsikéjére is rápillantott, bár inkább az asszisztens hölggyel kokettált;) Ja és persze itt is kukacosnak nézték Bogyót, bár doktorúr hangsúlyozta, hogy majd csak a 18. héten lesz biztos. 
2012.07.28. - Zsebi szülinapjának első felvonása, és a nagy bejelentés 1.0…. ismét Győr lett az első. Ezúttal nem készültünk fonállal, bár néztünk, de nem találtunk olyat, ami tetszett volna. S a videóra sem került zenei aláfestés, mint ahogy nem kapott a nagymama saját példányt sem. Zsebi szülinapjára fogtuk, hogy látogatóba mennénk. S kapóra jött, hogy Sógorom beígért egy grillezést és éppen itthon tartózkodott a hétvégén:) Sógorom vette a lapot első körben, lényegében még el sem indult a videó és már gratulált, utána meg vicceskedett, hogy nézzük már a dátumot, nem ám Zsebi videójával huncutkodunk:) Sógornőm sajnálta, hogy nem jött össze a kislány, aztán gúnyolódott, hogy megint egy időre lemaradok a tatár beefsteakről (ez már a házi kismamás poénunk lesz:)), a végül az ebédnél mondta, hogy akkor 3 hónapjuk van nekik is összehozni egy babát;) Azért tényleg vicces lenne, ha ismét pocakoskodnánk egy kicsit együtt:) Mondjuk Sógor azt mondta, hogy ők nem sietnek a másodikkal. Meg még azt kérdezte, hogy miért a második fiú kapja az apuka nevét…mondjuk neki, egyszerű, nem az apukáról nevezzük el, hanem a keresztapukáról (legalábbis reméljük, hogy elvállalja a feladatot;)). Ja meg, hogy mikor költözünk…ezt a kérdést már egyszer átbeszéltük pedig, lévén két gyerekkel még tök ideális a lakásunk, természetesen azzal a kitétellel, hogy egy szobában lakik a két gyerek, de nem gondolnám, hogy ez tragédia, azonos nemű, hovatovább ilyen kicsi korkülönbséggel születő babák esetében meg pláne:) 

2012.08.01. - Mától hivatalosan nem Gyed-en, hanem táppénzen vagyok ismét. Azért fura volt ilyesmiket intézni;)


2012.08.02. - Megvettük Bogyó első saját ruhácskáját (Zsebi is kapott nagyobb méretben:P). Nyilván a legtöbb ruhát a bátyától fogja örökölni, de azért szükség van pár új darabra is, már csak a tél miatt is, elvégre Zsebi nyári baba. Sikerült hivatalosan is felkérni Bogyó alias Attila leendő keresztszüleit. Nagy örömmel fogadták a felkérést. Bár Attila barátunk kicsit meglepődött, hogy róla nevezzük el a második fiúnkat. Pedig egyszerű: egy belevaló, vagány üzletember (alias ZsebiGergő) és egy zseni (alias BogyóAti) jó párosításnak tűnik:) A leendő keresztanyuka: Csilla - aki augusztus végére várja a babájukat - szintén nagyon örült, s mondta, hogy mire Bogyó megszületik már kellő rutinjuk lesz a babázásban, s torta gyártásban is felgyúrja magát:)


2012.08.03. - Ugyan kilóban még sehol semmi változás (szerencsére persze), de formára már kezd tagadhatatlanná válni, hogy ismét dinnyecsempészésre adtam a fejem;) Alapvetően még jók rám a nacik, sőt itt-ott bőnek is tűnnek, de begombolni, már nem esik jól őket, a játszótéren Zsebit kergetni bennük, meg főként nem vicces, szóval lassan előkerülnek a kismamaruhák:) Nem pihentek sokat:P Jaaa és abszolút jó érzés volt, hogy tegnap a CundAban találtunk egy vagány kismama rövid nacit, amiből 36-os volt a legnagyobb méret és jóóóóóóóó:D:D:D Bogyó pedig kapott ma egy nagyon klassz kis rugit:)

2012.08.04. - Újabb Zsebi szülinapi buli, utolsó előtti a sorban. S újabb Bogyó bejelentés is. Itt is maradtunk a hagyománynál, videót mutattunk, mondván készültünk egy kis meglepetéssel;) És valóban:) Érdemes lett volna fotózni az arcokat, mikor végre leesett nekik, hogy miről is szól a videó:P Bátyám volt az, aki az első képkocka dátumánál levette, hogy mi az esemény, de nem szólt, a többiek, meg várták a további/későbbi Zsebis képeket, mert gondolták ez az egy éves videó, ami a pocakos képekkel kezdődik. Hát nem nyert. Aztán persze jöttek a gratulációk, meg az örömködés. Apu arra a hírre, hogy ketteskénk is fiú, bölcsen csak annyit mondott, hogy jó kezdés egy foci csapathoz…mintha a családunk annyira nagy focista lenne:P Azért én bevallom remélem, hogy megadatik majd egy lány is, de most egyenlőre nagyon örülünk a kis öcsinek:)

A további események meg real time-ban, reszkessetek:D

2012. augusztus 4., szombat

Zsebi szülinap 3. felvonás

Bonyhád és az anyuka (alias én) szülei és testvére, na és annak családja lettek a harmadik felvonás mellékszereplői. A főszereplő természetesen ismét az ünnepelt lett.

Az ünnepelt és Rózsi mama keze:)
Itt nem volt naturista buli, a hely nem éppen megfelelő hozzá…sokadszorra kellett megállapítanom, hogy a szüleim jelenlegi háza nem éppen gyerekbarát (nyugdíjas barátnak sem mondanám:P). 

Videózunk Rózsi mamával
11 körül érkeztünk, Zsebi kicsit megszeppent a hirtelen ráirányuló figyelemtől, így bújt belém, vagy az apjába, de aztán pár perc alatt feloldódott és már el is volt a nagyszüleivel. (A bátyámék, szokásukhoz híven később érkeztek…már-már művészetté fejlesztették - hogy ugyan jóval közelebbről jönnek, mint mi - hogy utánunk fussanak be:P) Sebaj, én nekiálltam az ebédben vállalt szerepemnek, Zsebi meg elment megcsodálni az állatseregletet. Aztán befutottak a későn érkezők: Bátyám, Sógornőm, Isti és Tami. Újabb rajongók az ünnepeltnek. 

Stefi papával és Tamival, no meg egy új játékkal
Hamar elkészültünk az ebéddel és ezzel el is jutottunk Zsebi kidőléséhez, eleve csoda volt, hogy eddig bírta. Kicsit paráztam az alvástól: idegen hely, no kiságy, no meg más klíma. Apuka vállalta magára az altatást és őrzést, míg mi a családdal megebédeltünk. Aztán a nyikorgó lépcsők és a nyugtalanul alvó Zsebi miatt elvetettük a későbbi cserét. Kicsit több, mint egy órát tudott aludni a kis herceg, ami nem is annyira rossz. 

Cunami előtt;)

Utána jött a játék, móka és kacagás, rengeteg felfedeznivaló akadt. Aztán jött az ünneplés. Első körben az ajándékok (borítékok;), amiket persze kóstolási próbának vetett alá az ünnepelt. Aztán a torta, ami kicsit cunami jellegű lett…avagy a tortának álcázott tiramisu kifejezetten rosszul viselte az utazást, bár láttam (na jó alkottam) már rosszabbat is:P A lényeg, hogy Zsebinek nagyon tetszett a tűzijáték, bár ezúttal is kihagyta a turkálást, finoman egy ujjal nyúlt csak bele a tortába, aztán már mással is volt elfoglalva. 


Négy körülre terveztük a haza indulást, picivel előbb sikerült, bár már kellően ki is fáradt és meg is éhezett az ünnepelt. Hazafelé betolt egy jó adag kaját, aztán jól nem aludt el….kifejezetten nehéz és fárasztó utunk volt, mivel igyekeztünk mindenféle eszközzel szórakoztatni, hogy ne hisztizze és üvöltse végig az utat. (nincs baja alapvetően az utazással, de azért közel két órán át nem annyira élmény neki lekötözve lenni, hiába no mozgékony baba…mit baba, kisember.) Itthon lelkesen vetette bele magát a játékba és a kipakolásban is segédkezett, egészen addig, amíg meg nem találta a reggeliről maradt sajtos-tökmagos zsemléket….avagy bemutatkozott a Ludwig pékség új reklámarca:)

Ott a tűzijáték:)
Itt is még egyszer köszönjük az ünneplést és az ajándékokat.