Réges-régen tervben volt (még gyermektelen, messzelakó korunkban) a medveotthon meglátogatása. Aztán miután Zaziék megjárták, nem is volt kérdés, hogy mi is minél előbb beiktatjuk a programba. Apuka szabadságára időzítve:)
![]() |
Etetés:) |
Igazából tegnapra terveztük, el is indultunk a délutáni szundikálás után, de a barnamedve kicsit előbb figyelt be, konkrétan a gyerekülésben;) Mi meg úgy gondoltuk, hogy egy éves kora után már teljesen felesleges váltóruhát magunkkal hordani, főként, hogy előtte sem igen volt rá szükség. Hát visszafordultunk, amit jól is tettünk, mert elég nyűgös volt egész délután. Persze nem csoda, mert mikor végre sikerült belenéznem a szájába meg kellett állapítanom, hogy lényegében az egész bal alsó ínye egy merő dagadás. Mára viszont javult a helyzet, így a szunya után ismét nekivágtunk.

![]() |
Ott:D |
Biztosan vissza fogunk még térni, mert kellemes a környezet és megfizethető a belépő (1300 pénz volt parkolással együtt - Zsebire még nem kellett fizetni). Azért remélem idővel még lesz fejlesztés, bővítés, mert itt-ott lett volna jobbító szándékú javaslatom az üzemeltetőknek (beugró rész a maciknál, ahová még pluszban be lehet sétálni, nem csak megkerülni a teljes területet - aztán kicsit több informatív kiírás, hogy mégis honnan kerültek ide ezek a medvék és miért is egyedülálló ez a dolog /tudom, hogy a honlapon fent van/ - illetve a gyerekekre építve még azért akad megvalósítható medvés játékötlet;)), de alapvetően látszik, hogy igyekeznek:)
