2012. január 31., kedd

6 hónapos királyfi

Hát igen, elrepült fél év az életünkből, három fős kis családunk életéből. Csodákkal teli fél év volt ez, és hasonlóak követik még egészen biztosan:)

Tökéletesen tökéletlen kép a kicsi családunkról
Adatok: mostanában kicsit ingadozik a súlya (meg egyre nehezebb is mérni, elvégre nem marad nyugton a mérlegen), de nagyjából 9700 gramm nehéz, 72 cm magas és 45,5 cm a buksijának a körfogata…vagyis nő, mintha húznák:) Ruhákból 74-esek kezdenek kicsik lenni, pelenkából továbbra is a 4-es.

Ilyen csinosan össze tudunk öltözni a sétához;)
Alvás, evés…alias napirendetlenség: Hát nem indult élményszerűen az évünk. Az evés ügyben porszívóra hajazó gyermekünk, sztrájkolt, alig evett. Volt pár nap, amikor lényegében csak kanállal volt hajlandó enni. (Ennyit az aggodalomról, hogy nem fogadta el azonnal a kanalat) Alvásból is visszavett erősen: napközben ezen nem vagyunk meglepődve, egyre több a "feladat", na de éjszaka is többször ébred, s nem is alszik vissza azonnal teáztatás, etetés, simogatás után. Rengeteg mindent megkóstolt már, eddig masszívan fújj a sütőtök (a szülők sem nagyon komálják) és a szilva (mi mondjuk ezt szeretjük), kevéssé kedvelt a meggy (pedig finom édes fajta volt, ami a szülőknek nagyon tetszett). A banánt nagyon szereti, de az alma is sztár általában. És ragadozó, mert minden finomabb, ha hús is van benne. (na ja oroszlán elvégre) Kóstolt már csirkét, pulykát, borjút. Természetesen eszik kekszet, tej- és rizspépeket, és a buláta is csúszik. Megvolt az első kiflicsücsök is…a nagy része mondjuk a ruhájára került, meg a nyakába, de azért jó móka volt.

Ez a mászás nem tűnik rossz dolognak...de a jobb kéz bal láb dolog azért nem olyan egyszerű, mint hangzik;)
Kimittud: előadott pár kúszó mozdulatot, szabályosat, előrefelé. Aztán úgy gondolta, ez már megy, így nekiállt négykézlábazni, most ott tartani, hogy elég gyakran húzza fel magát ebbe a pózba és vígan hintázgat előre. Ha valamit nagyon meg akar szeretni, akkor páros térddel "ugrik" érte:) Az ide-oda forgást most keveset gyakorolta, inkább a finom mozgásokra (fog-elenged-elvesz-áttesz-átvesz-lehúz…stb.) helyezte a hangsúlyt, na meg dumálásra, kacarászásra, vagy éppen a hörgésre. Megvolt az első pár támaszték nélküli ücsörgés, de úgy tűnik a négykézláb jelenleg mindent visz:)

Apával Dévénykedem...na meg Lillával;)
Fog: várunk, várunk, várakozunk. Volt híg széklet, volt popsi pöttyösödés, voltak nehezebb éjszakák (amikor többször ébredt, pedig nem szokott), de egyenlőre még semmi sem karcol odabent. 


EÜ: megvolt a státusz:) Egészséges mint a makk:)

Az első puszim Reginától
Hordozás/utazás/egyebek: a decemberi nagy utazások után, most kicsit kevesebbet mentünk, de azért most is meglátogattuk Reginát…ott is aludtunk, vagyis inkább kevésbé aludtunk, mert az első házon (kiságyon) kívül töltött éjszaka nem sikerült valami jól. Zsebi és az ősök nem aludtak túl jól és túl sokat. Megünnepeltük Zazi első születésnapját, meglátogatott minket Zsebi Keresztapukája. S persze a cudar hideg ellenére is mentünk néha sétálni, bár ezek a séták nem arattak osztatlan sikert Zsebgyereknél, a bárányos bundazsák ellenére sem. Továbbra is járunk preventív jelleggel Dévényre kéthetente egyszer, hetente egy babaúszás is van a programban. S megkezdtük Gekkos pályafutásunkat is. 

Zsebisimi;) 
Aktuális becenevek: még mindig Zsebi, Zsebec, Zsebecs, Gizmó, aztán Morcica, Mérgesmacska, Törpeterrorista, Nyuszi, Prücsök, Prücsi, KisHerceg.

Magassági növekedési görbe
Jade vs. Zsebi: egyre intenzívebb a kapcsolatuk. Zsebi nagyon szereti figyelni, Jade is Zsebit:) Amikor a kölök vadul kalimpálva játszik, sokszor előfordul, hogy a macska nagy elánnal megindul felé, aztán természetesen belassít, amikor odaér és finoman, gyengéden szagolgatja (puszilja) meg a kicsit. Sokszor odaül a közelébe, hagyja, hogy a gyerek "simogassa" és többnyire nem zavarja, hogy ez számára jelentős mennyiségű szőrveszteséggel jár:)


Napirendetlenség képesítve:)
Baby connect statisztika: Januárban összesen 465,5 órát töltött alvással, ezt 158 db-ból jött össze:) 100 pelenkát használtunk el, 55-ben volt kaki. 209 étkezéssel összesen 33872 ml kaját döntött magába. :D /Kicsit csalás a ml, mert a főzelékeket is ebben számolom, ami azért kicsit sem pontos adatot ad, de valahogy számon kell tartani és még ez a legegyszerűbb nekem/



A súly növekedési grafikon
Győrben pózolunk;)
Anyukáról - ezután többnyire valamiféle idézettel próbálom jellemezni az adott hónapomat;) "Bár néha fáradtak, türelmetlenek, bizonytalanok, kétbalkezesek vagyunk, azért megnyugtató, hogy a saját gyerekeinknek mi vagyunk a tökéletes szülők :)"