2009. május 19., kedd

Kicsit másképpen..



A kezdeti nagy előkészítés, és erőfeszítések majd a csalódás után kellett egy kis idő, amíg átgondolja az ember mit is csinált valójában. Aztán rá is jöttem, hogy hülyeséget csinálunk. Ennek a végső lökést az adta meg amikor az ovulációs teszteket és a hőmérőzést kezdtük el csinálni, és olyan összevissza eredményt adtak, hogy azzal aztán már végképp nem lehetett mit csinálni. Persze közben zajlik az élet egyéb területein is az élet,de úgy döntöttünk, hogy ebből így elég volt. És azóta próbáljuk azt csinálni, amit normális esetben is tennénk, és persze sokkal jobban is esik az embernek. És egyszerűen próbálunk nem foglalkozni azzal, hogy most vajon sikerült-e vagy sem. Persze azért elő-elő kerül a téma, hiszen mindketten szeretnénk, de korántsem görcsölünk rajta annyit, mint az első hónapban tettük.