Nos hát azt hiszem április óta éljük azon időszakunkat, amit a legtöbb pár babaprojektnek nevez. Próbálom tudatosan kerülni ezt a kifejezést, mert ugyan áprilisban még tényleg nevezhettük annak, sőt a következő hónap maga volt a tudatosság, a természet megcsúfolása, mindenféle tesztekkel. Aztán rájöttünk, hogy mi valójában nem vagyunk ilyenek. Mikor kapcsolatunk hajnalán beszélgettünk a baba témáról mindig azt vallottuk, hogy nem görcsölünk rá, jön, amikor jönni akar, ha nem akar, akkor majd segítünk neki. Így hát ebben a hónapban már minden tudatosságot mellőztünk, nem olvasok semmit a témával kapcsolatosan, nem nézegetem, hogy mik a várandósság korai tünetei, nem próbálom őket kényszeresen felfedezni magamon, sőt.
Ennek ellenére természetesen nagyon várom, hogy ne jöjjön meg a menzeszem, de az igazat megvallva még arra sem vettem a fáradtságot, hogy pontosan kiszámoljam, hogy mikor kellene neki (nagyjából persze tudom). Várakozunk és örülünk, ha sikerült, de az sem baj, ha még várat minket.
Próbálom megfogni, megfogalmazni az érzéseket is, hiszen úgy gondolom, hogy ezek is nagyon fontosak. Szóval egyfajta kettősség van bennem, mert egyrészt nagyon szeretném, de másrészt nem akarom erőltetni. Nem szeretném, hogy kudarcként éljük meg, ha nem sikerült, ugyanakkor szomorú voltam eddig minden hónapban, amikor megjött:( Nem is akarok arra gondolni, hogy nem lehet, hogy a természet nem szánt nekünk babát, mégis amikor megjött rögtön jöttek az ezzel kapcsolatos gondolatok, félelmek, amiről még beszélni is kellemetlen. Pedig ott figyel a gondolat – persze mélyen elfojtva – hogy vajon miatt nem jön össze, vajon egészségügyi, vagy lelki dolog miatt nem akar még érkezni. :$ Felmerül a kérdés, hogy meddig próbálkozik az ember és mikortól uralkodik el rajta a kudarc érzése, mert hát erre mondta a nődokim, hogy nem érdekli az általánosan hallgatólagosan elfogadott egy év sikertelenség, szerinte akkor menjük, ha mi sikertelennek érezzük. Egyenlőre még nem érzek így, leszámítva a menzesz környékén felbukkanó önostorozó gondolatokat, előre nézek és várom, hogy egy kis lélek úgy döntsön, hogy mi kisbabánk szeretne lenni.
