2010. január 1., péntek

Hormonvizsgálat 2.0

Még szilveszter előtt elmentünk egy újabb kör hormonvizsgálatra. Ezúttal nem volt szempont, hogy a ciklus 21. napján menjünk.

Ismét a Bálint Analitikára mentünk, most is nagyon kedvesek és ügyesek voltak. A két hormon (progeszteron, prolaktin) mellett megcsináltattuk a toxoplasma szűrést is, így összesen 13.750 forintot fizettem, amiről természetesen kaptam egészségpénztári számlát.


Az eredmény kicsit megdöbbentő lett, főként, mert mind a két orvos azt mondta, hogy szinte a nullával egyenlő az esélye annak, hogy a prolaktin szintem normalizálódjon. Nos vagy orvosi csoda vagyok, vagy mérési hiba történt. Természetesen januárban ismét elmegyünk a vizsgálatra, hogy legyen összehasonlítási alap. Utána pedig egyeztetünk a doki(k)-val. (Az eredménynél a referencia tartománynál figyelembe vették egyébként, hogy a ciklus hányadik napján tartunk.)


A toxoplasma eredménye is megdöbbentő. Álmomban nem hittem volna, hogy még nem estem át rajta, hiszen kicsi koromban folyamatosan voltak kijárós házi macskáim. De hát ezek szerint nem sikerült átesni rajta, így most még jobban kell vigyázni. Jade kisasszony nem jelent veszélyt, mert ő egyrészt nem megy ki sosem, másrészt a szűrése alapján ő is negatív, harmadrészt pedig nem nagyon eszik nyers húst…ahogy én sem.

Szerencsére Rubeolára nem kellett szűrést kérni, mert az ellen be vagyok oltva:)

Ha egyébként mégis orvosi csoda lennék, s ahogy a lelet mutatja fogamzóképes, akkor nem kizárt, hogy szilveszter éjszakáján fogant meg a babánk;) A ciklus.hu ugyanis ekkorra számolta ki az ovulációmat. De azért bevallom komoly remények nincsenek bennem.