Felhívtam a dokit. Nem bíztatott különösebben. Ahogy sejtettük látni akar csütörtökön, de nem kispályázott, mindjárt feldobta, hogy addig közben kezdjek elintézni mindenféle vizsgálatokat (vérkép, vércsoport, EKG, mellkasröntgen). Aranyos volt, közölte, hogy nem kell meglennie mindnek csütörtökre, de mindenképpen kezdjem el intézni, mert „ki tudja, mit fogok csinálni magával gyógyítás címén”.
Hát nem nyugtatott meg. Már mondtam pár napja KáeMnek, hogy sejthetően ennek az összevissza vérezgetésnek az lesz az eredménye, hogy megint igénybe vehetem a SOTE II. műtéti részlegének a vendégszeretetét. Akkor elhessegettük a gondolatot, most már nem lehet nem gondolni rá, mint lehetőségre.
Ma pedig msn-eztem az egyik barátnőmmel (akitől a szülés téma, mint olyan, még meglehetősen távol áll, bár velem egyidős), s ő mondta, hogy ne görcsöljek rá, meg fel a fejjel…hát megbeszéltük, hogy ezt kívülállóként mondani marha egyszerű, de bentről átélni és végigcsinálni ezeket a köröket, amiket a vetélés óta futunk…hát azt az ellenségemnek sem kívánom. És persze megint érzi az ember magában a jó öreg MIÉRT?-et.
Egyébként már akkor, mikor még magam is a szerencsés kívülállók szemével figyeltem a kisbabáért folyó küzdelmeket a baráti társaságban, éreztem/tudtam, hogy nem szeretném ezt átélni, nem szeretném hallgatni a teljesen jó szándékú, de televanveleapadlás típusú tanácsokat (hová tovább várandós vagy-e már kérdéseket). Mert tényleg nem akarnak rosszat, csak hát fogalmuk sincs, nem is lehet és ne is legyen, hogy milyen érzés ezt átélni, megszenvedni, amikor az ember selejtesnek érzi magát, amikor sokadszor csattan, pedig a babavállalás miatt amúgy is tele van kételyekkel, kérdésekkel. Nem is tudom elmondani mennyivel egyszerűbb időszak volt tavaly áprilistól szeptemberig, amíg csak mi ketten tudtunk a próbálkozás sikertelenségéről, amíg nem jöttek a kérdések és tanácsok. Látom a családunkon, hogy próbálják visszafogni magukat, és persze azt is megértem, hogy ez nem mindig sikerül…de hát azért indult a blog, hogy mindenféle érzésről is beszámoljon, nem csak az egzakt tényekről és nem csak a boldog pillanatokról.
