Nem ért meglepetésként amit ma a doki mondott. Bromocriptin azonnal abbahagy. Műtét…ciszta eltávolítása (laparoszkópiásan), aztán hiszteroszkópia, na és ha már arra jár, akkor petevezeték átjárhatósági is (okosságok). Ehhez rendes altatás (előtte altató orvosi vizsgálat) és a várólista kivárása szükséges…na meg a korábban begyűjtött vizsgálatok eredményei. Holnap reggel beszélek a dokival, hogy mikorra tudok menni. Három nap két éjszaka kórházi tartózkodás..avagy ismét a SOTE II. vendégszeretete. Utána szövettanra mennek a bennem talált „kincsek”, aztán az eredmények fényében beszélünk a továbbiakról.
Hát ez van, nem egyszerű az élet. Sőt. De azért nem adjuk fel. Bár továbbra is sokat agyalok rajta, hogy mivel érdemeltem/érdemeltük ezt ki. Aztán akkor mindig eszembe jut, hogy a sors (aka élet) mindig arra teszi a legnagyobb terhet, aki bírja. Csak remélem a sors (aka élet) tisztában van a tűrőképességem határaival.:P
S akkor egy idézet, ami mindig is tetszett, de még sosem éreztem ennyire nagyon igaznak, mint az elmúlt időszakban:
Makai Emil:
Könnyek
Azok a könnyek sohase fájnak,
Melyet ejtünk;
A sírástól,könnyhullatástól
Tisztul a lelkünk.
De fáj az a könny,mely perzseli pillád
S égeti tested,
Mikor egy benső panaszszó
Tiltja zokognod.
