2010. május 7., péntek

Betegfelvétel



Hát eljutottunk ide is. Ma reggel kellett jelentkeznem a kórházban, hogy hivatalosan felvegyenek a betegeik sorába. Tudtam, hogy hétvégére hazaengednek, így nagyon lazán vettem a mai reggelt…kár volt. A magyar egészségügy tud még nekem újat mutatni.



Az adminisztrációs részen ezúttal nagyon gyorsan túljutottunk. Az osztályon már nem volt annyira egyszerű az élet. Leültettek az előtérben, s közölték, hogy várjunk nyugodtan. Aztán egy idő után érkezett egy fiatal rezidens orvosfiúka, hogy akkor ő mostan foglalkozik velem. Elbeszélgettünk kicsit…kérdezett hülyeségeket, elmesélte a műtét menetét, illetve csak szerette volna, mert szegényt sikerült egy félmondattal a földbe döngölni…rájött, hogy nem igazán tud újat mondani. Ekkor kitalálta, hogy akkor ő most megvizsgál. Hát…szívem szerint a vizsgálat után azonnal közöltem volna vele, hogy gyorsan módosítson pályát, mert nem neki való ez a nőgyógyászosdi….nagyon régen sikerült ilyen durva dokival találkozni. :( Aztán beírta a leletre, hogy baloldalon érzek erősebb fájdalmat (ez igaz is) és hogy ott kitapintható a ciszta. Ezen kicsit csodálkoztam, de hát ez van. Mondta, hogy kéne még egy UH lelet, így leküldött UH-ra és közölte, hogy dél körül szokták a műtétes betegeket bemutatni a tanár úrnak, így kéri, hogy ne menjek addig sehová, bár tekintettel arra, hogy a tanár úr azonos az orvosommal várhatóan nem lesz kérdése. Az UH-na nagyon hamar sorra kerültem és nagyon kedves volt a sonográfus hölgy. Megállapította, hogy bal oldalon nincs semmi, jobb oldalon ott a ciszta, s ugye egy nagyon megvastagodott méhnyálkahártya. A baloldali erős fájdalomra azt mondta, hogy csak átsugárzik, mert többször is megnézte, nem volt ott semmi.



Visszatértünk az osztályra és próbáltuk kisírni, hogy elmondják a tudnivalókat, hogy legalább arra már ne kelljen várni. Hát nem sikerült….nagy urak (úrnők) az ápolónők:P Aztán megjelent a dokim. S pillanatok alatt elintézte, hogy megkapjuk a tájékoztatást és hazajöhessünk.

Szóval elmondták, hogy kapok vasárnap desszertnek két hashajtót, aztán 4re érjek vissza, akkor beöntés egyszer, majd véralvadásgátló, reggel ismételt beöntés, utána meg műtét. Még tisztáztuk az egyágyas alapítványi (fizetős) szobát és elköszöntünk.