Abban maradtunk a dokival a varratszedés utáni beszélgetésnél, hogy a kontroll előtt elmegyek megnézetni a szokásos hormonokat. Így múlt szerdán reggel ismét véremet vették, majd délután az alábbi eredménnyel „kápráztattak el”:
Csütörtökön aztán meglátogattuk Bánhidy-t is. Ahhoz képest, hogy a rendelés elejére kértem időpontot, egy órát vártunk. Sebaj legalább megebédeltünk. Természetesen ismerősként köszöntött, aztán megbeszéltük az eredményt…arra jutottunk, hogy Bromocriptin mehet megint, de ő adna progeszteron serkentőt is (Clostilbegyt), bár inkább nézessem meg jövő kedden még egyszer az értéket és utána telefonon egyeztetünk. Aztán – bár ő nem akarta – gyors vizsgálat, ami után mondta, hogy azért ne lepődjek meg, ha pár napon belül érkezik a menszi. Nem részletezte, én nem kérdeztem, bár annyira már vagyok rutinos nőgyógyász látogató, hogy tudjam, nem a levegőbe beszélt. Bár akkor még nem gondoltam, hogy ennyire hamar…mert hogy szombaton a fallabdázás után meg is érkezett…de még hogyan…finoman fogalmazva ömlött.
Ennek örömére a keddi vérvételnek nem látom értelmét, de hétfőn reggel azért egyeztetek a dokival, hogy neki mi a véleménye. Bromocriptint mindenesetre elkezdtem szedni, mert ártani nem árt;)