2010. május 13., csütörtök

Az egyágyas szoba

Mivel én kerestem, de nem találtam semmit, így úgy gondoltam, hogy érdemes írni róla részletesen.

Szóval a SOTE II. számú nőgyógyászati klinikán az alábbiakat érdemes tudni az egyágyas külön térítés ellenében igénybe vehető szobákról:



Vannak ilyen szobák. S bárki számára elérhetőek, aki hajlandó éjszakánként 10000 forintot fizetni. Ezekhez a szobákhoz jár saját tv (dvd lejátszós), hűtő, illetve fürdő (van ahol két egyágyas szobának van egy közös fürdője). A fizetést a gazdasági irodában lehet megejteni az osztályon kiállított papírka alapján. Tudtak egészségpénztárra számlát adni, esetünkben ez a Tempo egészségpénztár volt, de gondolom a többi sem okoz problémát.

Én egy olyan egyágyasban kaptam helyet, aminek tényleg saját fürdőszobája van, tehát ezen sem kellett közösködni. Nem rongyrázás miatt kértük a különszobát, hanem mert a korábbi műtétnél annyira rossz volt a tapasztalat a két ágyassal…pedig már az is protekciós szoba volt, hiszen az átlagos szobák ezen a részen 4-5 ágyasak (nem tudom a szülészeti osztályon milyenek). Nem bántuk meg, bár még itt is voltak enyhe kifogásaim a tisztasággal kapcsolatosan, de azért klasszisokkal jobb volt. Nem is beszélve arról, hogy mennyire hasznos volt a megpróbáltatások elviselésében a saját fürdőszoba;)

Tekintettel arra, hogy mikor pénteken hivatalosan felvettek nem tudtak nekem szobát adni, pedig előzetesen jeleztem, hogy ilyet szeretnék, s arra, hogy még ki sem hűlt az ágyam máris érkezett a helyemre egy friss kismama, úgy gondolom, hogy elég nagy keletje lehet ezeknek a szobáknak. Nem tudom, hogy összesen hány van a kórházban, ott azon a folyosón ahol én feküdtem három volt. Egy az enyém külön fürdővel (226os) és két másik, amelyeknek közös volt a fürdőszobája.



A szobához egyébként csak az alap felszerelés jár (avagy ezek a szobák sem a Hilton színvonalát hozzák:P), úgy értem kórházi ágynemű, meg a bútorok. Minden mást a kedves páciensnek kell vinnie, ahogy egy „normál” szoba esetében is. Így aki ilyen szobát kér az se felejtse el az alap kellékeket, mint a wc-papír, szappan, evőeszköz és hasonlók.

A képeket KáeM készítette, amíg én a műtőben voltam.