2012. október 14., vasárnap

Terrapláza Expo 2012.


A nagy akvárium projektben úgy gondoltuk, hogy kilátogatunk az eseményre, ha már éppen egybeesik a mi telepítésünkkel (erről majd később - egyszer - talán). 


Nem időzítettük koránra az érkezést, lévén ismerjük Zsebi kapacitását, befogadó képességét. Tudtuk, hogy kint lesz - aktuálisan - kedvenc üzletünk a Greenaqua, de azért kíváncsiak voltunk a többiekre is. KáeM eleve hüllő rajongó volt világ életében, én általában állatbarát vagyok, s általa közelebbről is megismerkedhettem a hüllőkkel, Zsebi meg ugye nyitott mindenre, nyilván főként a halacsok jelentik most érdeklődésének középpontját (persze a szőrös állatok mellett).


Megdöbbentünk a látványtól ami fogadott. Mondanom sem kell, hogy az esemény szokáshoz híven babakocsira nem igen volt felkészülve…itt is elnézést kérek mindenkitől, akinek áttoltam a lábán a babakocsit. De ez volt a kisebb gond, a nagyobb az alábbi videón azt hiszem remekül látszik: avagy szerintünk a legtöbb kiállító (árus) kimerítette az állatkínzás fogalmát. Ilyen pici helyen ennyi kigyót, békát, teknőst, miegymást én még életemben nem láttam. Bevallom néhol voltak kétségeim, hogy a piciny dobozban pihenő állatka (ott éppen gekkók) valóban csak átmeneti pihenést iktattak-e be, vagy már jobb létre szenderültek. 


A növényes és egyéb jellegő kiállítók mellett igazából két olyan stand volt, ami tényleg igényes volt és nem akart több lenni annál, ami…lévén ez egy kiállítás (legalábbis én annak gondoltam, nem vásárnak, ami valójában volt:S), az egyik a már fent említett Greenaqua - ahol a fiúk hozták a már megszokott színvolanat, a másik a Korallosakvárium, akiket szintén volt szerencsénk megismerni az akvárium projekt kapcsán. Ők mind a ketten kellékeket árultak, néhány bemutató akváriummal, felvilágosítással és segítséggel szolgáltak, ahogy azt az eddig általam látott kiállításokon megszoktam. 



Zsebi egyébként kifejezetten élvezte a több, mint egy órás programot, élvezettel gyönyörködött a halakban, de nem vetette meg a simogatható Minnesotai törpe malacokat sem, s hát - lévén apja fia - a kígyók (és persze egyéb hüllők) - főként az éppen mocorgók - is lenyűgözték:)