Nos akkor ott maradt abba a történet, hogy Istenhegyin megnézi az új eljárással el, de ez nem lett sikeres, így onnan maradt a fish-bl nyert negatív lelet. Aztán pár nappal később Bátorfy doktor hívott, hogy megvan a teljeskörű eredmény a MÁV-ban, így hát akkor negatív minden és egészséges kisfiú. (Persze DOWN-szempontból)
Aztán befutott az MRI-nek a lelete is, amiben mondjuk nem volt újdonság, mert ezt KáeM is látta, de leírva is megkaptuk, hogy szerintük mi a szitu.
Volt pár kör vérvételem, első körben egy terheléses cukor, ezt Bálint Analitikán csináltattam. 2dl tej egy zsömle verzióban…mert ilyen még nem volt:P Nem tökéletes, de jó eredménnyel zártuk a 2 órás 3 böködéses szeánszot.
Aztán általános vérkép itt helyben. Nagyon béna laborossal…vagy még ennyire érzékeny volt a múltkori miatt, de rohadtul fájt, meg alig akart lecsörgedezni a szükséges adag. Azért meglett, meg az eredmény is másnapra.
Kedden Bánhidy 26. hetes találkozó. Ő a turkálós verziós orvos, avagy nem volt uh, ellenben kézzel azért megvizsgált, hogy akkor szépen zárt a méhszáj, meg kellően hosszú is. Elégedett volt a leletekkel, bár közölte, hogy ilyen alacson kálium szintet még nem látott, de nem mondott rá semmi teendőt. Beszéltünk megint a császárról, meg szobáról, meg szolgáltatási díjakról, meg egyáltalán. Okosabbak lettünk:P (Neki meg volt alkalma megismerdekni a középső csemetével) Most nincs házi feladat, csak randi 4 hét múlva. Persze csörögjek, ha bármi van.
Szerdán KáeM ment Verebélyi professzorhoz a leletekkel. Ő továbbra is bizakodó és kedves volt. Én a Hajdú Júlia féle kontrollra mentem a középsővel, mivel nem voltunk benne biztosak, hogy a két időpont között átérünk-e aból bbe. Végülis KáeM pont 2 perccel azelőtt érkezett meg, hogy szólítottak volna. A doktornő hogy úgy mondjam nem volt kedves, már első pillanatban sem, mert elég kelletlenül (már-már bunkón) kérdezte meg, hogy mit keresünk ott, de aztán mikor megnézte az mri leletet, onnan kifejezetten flegmára váltott (nyílván nem tetszett neki, hogy mást láttak, jobban láttak, mint ő). Végülis 10 perc alatt megnézte Mazsi szivét, meg picit a többi belső szervét is, aztán elbocsátott, hogy ő nem kíván tovább kontrollálni, amennyiben a kezelőorvosok ezt külön nem kérik. (Megfelelőnek minősítette Bánhidyt, mint nőgyógyászt és Bátorfyt mint UH-diagnosztikust a gondozásomra.) Ezúttal nem kellett fizetni semmit.
Türelem és kivárás a továbbiak. Nyilván amennyire lehet kímélem magam. Meg intézem a szükséges pecséteket (háziorvos, fogorvos) a kiskönyvbe, mert azzal kicsit elmaradtam. Egyébként meg teljesen jól vagyok, ha nem tudnám, hogy van valami, kicsit sem érezném másnak vagy nehezebbnek ezt a várandósságot, mint az első kettőt.