Akkora siker volt az adventi naptár, hogy kitaláltam lehet egy húsvétváró verziója is, mert miért ne. A 24 napot alapvetően soknak éreztük, így 12 napra készült csak el. A helye ugyanaz, amit az adventié volt (év elején ugye szülinapi banner-tartóként üzemelt a hely, így legalább ismét használatban van). A zacskókat ezúttal nem varrtam, hanem hajtogattam. Bele pedig apró csoki, illetve minden napra egy színezhető, megoldandó képecske (főleg angol oldalakról töltöttem le őket) került mindenféle tavaszi motívummal (csoki 3 csemetére, a képes móka kettőre;)). (Ha valaki szeretné eredeti méretben a képeket, akkor jelezze palackpostán és szívesen elérhetővé teszem)
Update: Zsebi Imamánál „nyaralás” okán lényegében lemaradt róla. Bogyi lelkesen szedegette a csomagokat és élvezte a csokit belőle (és szigorúan eltette Zsebiét külön – persze néha bepróbálkozott azt is elkérni és felfalni, de a bontásnál szépen elosztotta minden nap: Zsebié, Mazsié, enyém…majd megzabáltam:P). A tasak egyéb tartalma nem igazán izgatta fel…hiányolta a tesóját, mert a rajzolás csak együtt móka. Sebaj, talán majd jövőre :)