"Ahogy az évek telnek-múlnak, az emberek egyre több elvárást támasztanak
mindenki felé, mindenki legyen tökéletes, okos, ügyes, csinos, jó szakember,
odaadó szülő, és még sorolhatnánk. Ugyanez igaz a nőkre is, annyival
megspékelve, hogy a nők még magukkal szemben is extrém mennyiségű elvárást
képesek támasztani. És akkor még nem beszéltünk az anyaságról…
A jó anya fogalma manapság sajnos kezdi kimeríteni a Superman női
változatának szerepkörét. Vannak olyan ősanyák, szuperanyák és
“azistenisanyánakteremtetteőket”- típusú nőnemű lények, akik szuperlatívuszokban
beszélnek az anyaságról, a babázásról, minden csupa móka és kacagás, nekik semmi
segítségük, mégis minden egyes pillanatát élvezik, erre születtek, és persze
többé semmi más nem is érdekli őket. Nekik aztán eszük ágában sincs elmenni
moziba, soha nem vágynak el a gyerek mellől, és persze mélységesen elítélik azt,
aki viszont néha kitekintene a pelenkakupac és a legóépítmények mögül. Hogy a
férjünkkel is jó lenne néha elmenni kikapcsolódni, randizni, csak úgy kettesben?
Dehogy, hát nem azért szültek ők gyereket, hogy más nevelje fel, isten
ments.
Ezek azok az anyatípusok, akik a játszótéren porig alázzák a szerencsétlen
elsőbabás anyukákat, akik már 5 és fél hónaposan adtak őszibarackot a gyereknek.
Miiii? Nem várták meg a 6 hónapot, holott a WHO kifejezetten ajánlja? És hogy
tápszeres a gyerek? Tejóisten, hát mi lesz belőle, meg fog hízni, meg aztán ki
tudja milyen betegségeket szed majd össze, hiszen nem kapja meg az anyatejben
lévő immunglobulinokat sem. Ja és még nem jár a gyerek? Pedig már 1 éves is
elmúlt, lehet, hogy ez is a tápszer miatt van; ahogy hízik, biztos lustul. De
egy ortopédiai kivizsgálás sem ártana…
De nem csak ebben merül ki a téma. Ott vannak például a külsőségek. Aki
szülés után szépen leadja a pluszkilókat (neadjisten fel sem szedte őket) – na
az aztán majd kapja a rosszalló megjegyzéseket. Hogy neki fontosabb az alakja,
mint a babája. És biztos a szoptatást is direkt hagyta abba, mert féltette a
mellei alakját. Sportolni??? Az meg mi?
Az olyan luxus szintű dolgokról, mint ápolt haj, ápolt körmök, smink – na
ilyenekről már inkább ne is beszéljünk. Mert milyen anya az, aki magával
foglalkozik? Aki beáll reggel a tükör elé, és 10 percben gyorsan összekapja
magát, hogy még a legdurvább fogzós éjszakázás után is, a leglelakottabb
formájában is tetsszen a férjének? Hogy ha lemegy az utcára a gyerekkel, ne a
szomszédok sajnálkozó pillantásait gyűjtse be? És úgy általánosságban, hogy
embernek, nőnek érezze magát?
És milyen anya az, aki nem olvassa ki az összes létező babaápolási
szakkönyvet? Aki nem a hozzátáplálási táblázatok szigorú rendje szerint eteti a
gyerekét, mert néha lop egy kis falatot a saját pörköltjéből is a kis 9 hónapos
babájának? Aki esetleg úgy érzi, hogy a babával való együttalvást nem neki
találták ki, mert egész egyszerűen nem érzi pihentetőnek, ha minden szuszogásra
felébred? Aki néhanapján összecsődíti a barátnőit, és elhúz egy csajos buliba,
sőt – most nagyon durva leszek – MÉG JÓL IS ÉRZI MAGÁT?!
A válasz egyszerű: éppen eléggé jó anya. Mert a jó anya az, aki amellett,
hogy mindennél és mindenkinél jobban szereti a gyerekét, még ember és nő is tud
maradni, aki néha boldog, néha szomorú, néha ideges és az asztalra csap, néha
már semmi kedve nincs az egészhez, mert belefárad…aztán megrázza magát és
mosolyogva, teli szeretettel tér vissza, hogy a gyermeke igényeit testi,
szellemi és érzelmi szinten is ki tudja elégíteni. Mert az éppen elég jó anya
nem tökéletes, de nem is kell annak lennie. A gyerekeket nem vonzza a
tökéletesség, ők csak egy anyát akarnak, akiben megbízhatnak, aki békében van
magával és az életével, és akihez jó odabújni."
