Az úgy van, hogy a gyerekek néhány cuccát árulgatom itt-ott a neten. Magam is vásárolok apróhirdetésből használtan cuccokat, így csak annyit várok el a „kedves” vevőktől amit én is nyújtani tudok….hát mondanom sem kell, hogy nem kapom meg.
A velveten futottunk be ebbe a cikkbe, ami már megihletett annyira, hogy írjak is a témáról.
Alapvetően nincs sok hirdetésem, s azok is inkább a nagyobb méretű és értékű témát erősítik (babaszoba bútor, autóülés, babakocsi).
A fincsi kis tapasztalatok sztorik:
Sztori 1. Babajáték a tárgy. Levelezgetünk egy ideje, hogy akkor kell-e, nem-e. Alku is megvolt, engedtem. Erre jön, hogy akkor vigyem már házhoz, mert ő a két gyerekkel, nem akar még egy megállót sem villamosozni. Nah erre mondtam, hogy hát én meg a három gyerek és a munka mellett nem tudom az bevállalni, hogy még házhoz szállítást is vállaljak.
Sztori 2. Csak annyi érkezik üzenetben, hogy adja meg a telefonszámát…se puszi, se pá, se kérem, se semmi. Ezekre bevallom a legtöbb esetben nem is válaszolok, most megtettem, nem is tudom miért. Eljutunk a beszélgetéséig Aztán személyes találkozónál első körben dicséretek, hogy igen, látja, hogy szép állapotban van, pont, ahogy a hirdetésben leírtam, annyi a hibája. Aztán mond egy nagyon-nagyon pofátlan árat…mondjuk rá, kategorikusan, hogy szó sem lehet róla. Meg hát kalkulálja már bele, hogy – szerintem, nagyon korrekt módon felajánlottuk - házhoz visszük, erre közli, ja tényleg, akkor legyen még 10 l bor…mondjuk itt, hogy hát ez luft, mert nem iszunk, akkor legyen két macska….hát ez is, mert van egy és nem akarunk másikat. Na itt, akkor elköszönnek, hogy gondoljuk át az ajánlatot és hívjuk fel. Mondom oké (csak ki a lakásunkból a pofátlanságotokkal együtt…utóbbit persze nem mondtam, mert a szám, okosabb volt, mint az agyam (idézet from Lustanyu…hátha még emlékeztek rá)). Azért felhívtam, hogy ismét elmondjam neki, hogy mi a vége az ajánlatnak. Hát akkor megbeszéli a feleségével és visszahív. Hívott, mondta, hogy ő is tartja, amit mondott, erre mondtam, hogy hát akkor nem lesz az övék és köszönöm, hogy eljöttek, és….nem tudtam folytatni, hogy viszlát, mert itt akkor jött, hogy jah hát nem is olyan szép, meg nem is olyan, mint a hirdetésben a fotón, meg penészes, meg büdös, meg pincében volt (a)nincs pincénk, b)használatban lévő dolgokról beszélünk, tehát nincs kimosva állandóan, így van rajta morzsa, meg homok, meg ilyesmik) meg mit tudom én…és akkor mondom neki, hogy ne strapálja magát, mert ha nem kell nem kell, nem sürgős az eladás, így esélye sincs, hogy a fikázás miatt lefossam a lábam szárát és olcsóbban adjam. De csak mondja, mondja…én meg mondom neki, hogy túl beszéltük, nem kell, semmi gond, vidáman elbúcsúzunk és mivel ezen a ponton még mindig nyomatta a fikázást, hát nemes egyszerűséggel egy visz hall kíséretében kinyomtam.
Alapvetően nincs sok hirdetésem, s azok is inkább a nagyobb méretű és értékű témát erősítik (babaszoba bútor, autóülés, babakocsi).
A fincsi kis tapasztalatok sztorik:
Sztori 1. Babajáték a tárgy. Levelezgetünk egy ideje, hogy akkor kell-e, nem-e. Alku is megvolt, engedtem. Erre jön, hogy akkor vigyem már házhoz, mert ő a két gyerekkel, nem akar még egy megállót sem villamosozni. Nah erre mondtam, hogy hát én meg a három gyerek és a munka mellett nem tudom az bevállalni, hogy még házhoz szállítást is vállaljak.
Sztori 2. Csak annyi érkezik üzenetben, hogy adja meg a telefonszámát…se puszi, se pá, se kérem, se semmi. Ezekre bevallom a legtöbb esetben nem is válaszolok, most megtettem, nem is tudom miért. Eljutunk a beszélgetéséig Aztán személyes találkozónál első körben dicséretek, hogy igen, látja, hogy szép állapotban van, pont, ahogy a hirdetésben leírtam, annyi a hibája. Aztán mond egy nagyon-nagyon pofátlan árat…mondjuk rá, kategorikusan, hogy szó sem lehet róla. Meg hát kalkulálja már bele, hogy – szerintem, nagyon korrekt módon felajánlottuk - házhoz visszük, erre közli, ja tényleg, akkor legyen még 10 l bor…mondjuk itt, hogy hát ez luft, mert nem iszunk, akkor legyen két macska….hát ez is, mert van egy és nem akarunk másikat. Na itt, akkor elköszönnek, hogy gondoljuk át az ajánlatot és hívjuk fel. Mondom oké (csak ki a lakásunkból a pofátlanságotokkal együtt…utóbbit persze nem mondtam, mert a szám, okosabb volt, mint az agyam (idézet from Lustanyu…hátha még emlékeztek rá)). Azért felhívtam, hogy ismét elmondjam neki, hogy mi a vége az ajánlatnak. Hát akkor megbeszéli a feleségével és visszahív. Hívott, mondta, hogy ő is tartja, amit mondott, erre mondtam, hogy hát akkor nem lesz az övék és köszönöm, hogy eljöttek, és….nem tudtam folytatni, hogy viszlát, mert itt akkor jött, hogy jah hát nem is olyan szép, meg nem is olyan, mint a hirdetésben a fotón, meg penészes, meg büdös, meg pincében volt (a)nincs pincénk, b)használatban lévő dolgokról beszélünk, tehát nincs kimosva állandóan, így van rajta morzsa, meg homok, meg ilyesmik) meg mit tudom én…és akkor mondom neki, hogy ne strapálja magát, mert ha nem kell nem kell, nem sürgős az eladás, így esélye sincs, hogy a fikázás miatt lefossam a lábam szárát és olcsóbban adjam. De csak mondja, mondja…én meg mondom neki, hogy túl beszéltük, nem kell, semmi gond, vidáman elbúcsúzunk és mivel ezen a ponton még mindig nyomatta a fikázást, hát nemes egyszerűséggel egy visz hall kíséretében kinyomtam.
Sztori 3. Nincs fent a telefonszámom, mégis vannak olyan ügyesek, akik kikutatják és telefonon hívnak, támadnak le :P Ez néha jó, néha nem. Bevásárlás közben kapott el az egyik vevő-jelölt. Letámadott, hogy akkor ha x-ért adom azonnal indulnak érte. Köpni nyelni nem tudtam, de legyen…mondjuk nem kérdezte, hogy otthon vagyunk-e csak a címet. Mire hazaértünk, éppen megtaláltuk a terméket (jah hát a költözés olyan szempontból már nagyon látványos, hogy baromira nem férünk el és mindent pakolunk, ahová érjük), gyors üzlet nyélbe ütve…mondjuk nem bántam volna, ha ad egy szusszanásnyi gondolatra lehetőséget.
Részletes sztori nélkül: Állandó téma a féláron kiszállítással…hát mi vagyok én jótékonysági futárszolgálat wazze??? Meg a ha féláron adod, akkor rögtön megyek érte. Nagy „kedvencem” ennyiért is lehet kapni….hát akkor barátom vedd meg ott/annál, akinél annyiért lehet kapni. Meg a találkozásnál akkor megy a jópofizás, hogy mit dolgoztok, mivel foglalkoztok…na erre újabban már csak annyit szoktunk válaszolni, hogy gyereket csinálunk :P (Három esetén szerintem ez tök korrekt válasz:P) És mondjuk még szerencsésnek mondhatom magam, hogy nem találkoztam nagyon durva vevővel….mert azért másoktól hallottam már az anyázó verziókról is.
Fenti nem annyira fincsi tapasztalatok fényében talán érhető, hogy meg sem próbálkozom a ruhák eladásával. S egyébként is csak azt hirdetem meg, amit nagyon muszáj, mert baromira nem hiányzik az életemből az „kedvesség”.
