Többször előkerült, hogy Zsebi milyen szülinapra vágyik. (Miután Bogykának volt kvázi tematikus szülinapja) A lego maradt folyamatosan a válasz, hát gondoltam, ez nem lesz annyira nehéz millió ötlet mindenfelé, főleg pinterest a nagy barátom ebben.
Mivel nem palotában lakunk kellett megfelelő (és megfelelően együttműködő) helyszínt találni. Kis gondolkodás után, a bölcsire esett a választásunk, amit hétvégente ki lehet bérelni szülinapozni és még az egyik gondozó néni is jár hozzá :) Hát akkor ez is megoldva. Kriszti néni nagyon lelkes és együttműködő volt a tematikus születésnap ügyében, így hát semmi akadálya nem volt a szervezésnek.
Kinéztem sok mindent, tetszett nagyon sok játék, de azért nem szerettem volna túlságosan irányított programot. Így úgy alakítottuk, hogy volt néhány szervezett játék ide-oda betűzve a délutánba, aztán volt az önfeledt játszós rész. Nagyon reméltem, hogy az időjárás kegyes lesz és nem lesz gond az udvari ünnepléssel. Szerencsére nem lett. ;)
A meghívó
Első körben a meghívó készült el, kicsit több, mint egy hónappal az esemény előtt kezdtük el osztogatni. A meghívó alapját itt készítettem el. Aztán a többihez a betűtípust pedig innen szedtem. Pixelmatorral készítettem el a végleges változatot. Nyomtatás, aztán kemény kartonra ragasztás, borítékolás után indult a kézbesítés.
Dekorációk
Ezután jöttek a dekorációk. Vettünk sárga tányért, poharat. Lufikat (és a bölcsiben is nekünk gyűjtötték az összes idei szülinapról a sárga lufikat, sőt direkt szereztek be mosolygósat is). Azért a nyomtatónak is akadt dolga ;) Meg nekünk is ;) Innen szedtem le a bannerhez, a sapkához és az egyéb dekorációhoz a nyomtatnivalót. Aztán készült duplóból (mert ebből több van és gyorsabban ment) evőeszköztartó, ceruzatartó. Nem akartam teljesen sárgára az egész bulit, ezért terítőnek fehéret választottam auchan egyszer használatos változat…jó nagy a tekercs,de nagyon vékonyka, nagyon kellett vele vigyázni. Plusz dekorációként felhasználtuk még színben passzoló krepp-papírokat…nem teljesen úgy ahogy terveztem, de nagyon hangulatos lett így is. Aztán kis millió lufit, meg sok szülinapos-bannart a nem lego témából is…mert nagy volt a terep.
Játékok:
A kinézett sok játék közül nem került mindre sor, már csak azért sem, mert többről is úgy gondoltam, hogy nagyobb korosztálynak megfelelőbb, mint a törpéknek, másokhoz meg a terepet nem ítéltem megfelelőnek. Az esemény sikerének okán úgy sejtem, hogy lesz még lehetőség a továbbiakat is kipróbálni. :P A játékokhoz a millió ötletet a pinterestről szedtem többnyire.
1. Szinező. Ehhez a képeket a lego oldaláról töltöttem több féle témában és több féle méretben nyomtattam. A színezéshez vettem ceruzát, meg készítettem zsírkrétát tematikus formában. (Nem bonyi történet: leszedtem a zsírkrétáról a papírt – nah ez szívás – aztán betördeltem a formába és betoltam a sütőbe én 100 fokos sütővel dolgoztam, mert elvileg a forma nem bírja a sütést (gyakorlatilag semmi baja nem lett természetesen, mikor szépen olvadt hozzátördeltem a maradékot is, hogy kitöltse a formát, aztán visszatoltam. Teljes olvadás után rácsra tettem a formával együtt és hagytam megdermedni, ezután könnyen ki lehetett fordítani a formából.)
2. Bingó. Ez alapvetően nem annyira kinti játék, de mindenképpen jónak tartottam, egyrészt, mert a zingot a jelenlévő csemeték többsége már ismerte, másrészt, mert társasjáték ;) Nem szenvedtem saját kreálmánnyal, hiszen több helyen is van fent jó verzió, én végül innen töltöttem le, mert ezt érezte jónak méretben. 6 játéktáblát lamináltam, illetve a kártyákat és táblafilccel lehetett jelölni a találatot. Komoly siker volt a gyerekeknél és néhány lelkes felnőttnél is.
3. Dupló-alagút Duploból készítettem alagutakat és mindegyiken a megfelelő színű labdát kellett átgurítani. Az elgondolás nagyon jó volt, és tetszett is a gyerekeknek, de hamar elment tőle a kedvük, mert a labdák túl könnyűek voltak és nem tudtak sikeresen gurulni. (Legközelebb nehezebb labdákat érdemes keresni…ezek ilyen labdavárhoz/medencébe való könnyű kis semmiségek voltak)
4. Autó építő játék ahogy a neves is mutatja, legoból kellett autót építeni. Ehhez többször is mentünk a lego boltba, hogy építsünk megfelelőt, ami nem túl bonyolult, de jól gurul, hogy az építés után versenyezni is lehessen vele. A leírást itt készítettük el hozzá. Ez nagy siker volt és szívesen építették a gyerekek, meg a vállalkozó kedvű szülők :D
5. Gurítós móka a megépített autókkal első körben terveztem ehhez pályát készíteni, be is szereztük az alapanyagot, de aztán rájöttünk, hogy a bölcsiben pont van egy alkalmas rész…ahol amúgy a motorokkal szoktak ledöngetni. De amúgy az építés után inkább az asztalnál játszottak a kész autókkal, szóval lehet, hogy ha van kicsi pálya (ilyesmi volt a terv, mint a képen), az jobban tetszett volna.
6. Fejet a figurának Bekötött szemmel kellett megpróbálni a figura fejét a helyére tenni….hát ez is váratlan sikert hozottJ (Alap figura innen, de itt is van egy jó…csak ezt akkor nem sikerült valamiért letölteni Nyomtattam, a fejeket kivágtam és kétoldalú ragasztóval láttam el.
7. + Golyópálya Ebben nem voltam biztos, hogy lesz időm és energiám elkészíteni, de jó, hogy volt, mert nagyobb siker lett, mint a másik gurítós mókat. Ilyet építettem, mint itt, csak ezúttal a cicától csentem egy csörgős labdát és azt kellett végig gurítani a pályán. Mondjuk szegény labda a délután végére feladta a harcot…mikor sokadszor csattant le a kőre, akkor egyszerűen ketté tört…de sebaj, teljesítette a kötelességét :P
Egyéb
Mindenképpen szerettem volna a szülinaposnak pólót készíteni a nagy eseményre, erre kivételesen nem a póló-guru keresztapukáját kértem fel, hanem rendeltem nyomtatóba vasalható papírt, aztán felhasználtam a meghívóról képet, kicsit szaszeroltam rajta és már ment is a nyomtatás, neki és a tesóinak is. Aztán vasalásnál szembesültem vele…hogy ezt még bizony gyakorolni kell. De úgy voltam vele, hogy a) mire megtanulnak olvasni, én megtanulom használni a vasalós cuccot b) Úgyis rendőrség az ajándék tőlünk…ahhoz meg passzol a tükörírás :P (A bátyám azt mondta a magyarázatokra, hogy túl sok tévét nézek:P)
Gasztronómia
Nos hát nyilván készült torta. A bölcsibe a csütörtöki ünnepségre egy hamis tiramisu színezett fehércsokiból készült lego-kockákkal megbolondítva. Az eseményre pedig egy lego-fej tortát készítettem. És az a vicces helyzet van, hogy szemből nem készült róla fotó (a teszt-alanyról igen) és még az is, hogy a köréje készített fehércsoki lego-kockákat elfelejtettem odatenni…szóval ezeket otthon eszegetjük azóta is :P A torta maga majd felkerül a gumimacikra…valamikor:P Készült még lego-fejes linzer. Ehhez a formát az utolsó pillanatban találtam, de Tünde kedvességének köszönhetően időben megérkezett és klassz kis fejek készülhettek. És sós kockákban sem volt hiány…ez pedig egy lego alaplap segítségével készült. Anyu is csinált egy sütit…de erre a nagy melegben nem volt kereslet. Ellenben a Cs. (kisebbek keresztanyukája) által készített gyümölcssalátára, illetve a gyümölcsökre nagyon. Hogy senki ne maradjon éhen, készült egy bogrács-gulyás is…ami szerintem (és a fogyás mértéke alapján úgy gondolom a többiek szerint is) igazán jól sikerült…sózni mondjuk lehetett utólag, de ez pont így volt jó…beletenni könnyebb, mint kivenni belőle ;P
Úgy egyáltalán
Az esemény 16:00-19:00 közötti időre volt meghirdetve. K. nénivel (vicces ez a néni dolog, lévén fiatalabb nálam:P) csütörtökön egyeztettük a programot, a végső bevásárló listát, meg úgy mindenfélét. Déltől kezdtünk díszíteni és főzni…bőven kellett ennyi idő, még talán kicsit több is jól jött volna. Persze volt azért, hogy beszélgettünk és nem voltunk maximálisan hatékonyak. Az ünnepeltért apa ment el fél4 körül. De volt vendég aki megelőzte. Mindenkitől begyűjtöttük az ajándékokat, hogy egyszerre menjen az átadás ás ne csapja szét a programot. Mire mindenki befutott, addig mehetett egy kis tombolás és játék a gyerekeknek, beszélgetés a felnőtteknek. Mikor mindenki befutott, én tartott egy kis eligazítást, megköszönve a megjelenést, elmondva, hogy mi merre van és mik a szabályok. Aztán K. átvette az irányítást a csemeték felett (a két karon ülő nyilván kivétel volt). Több körben mentek a játékok, közben a felnőttek beszélgettek, ettek, becsatlakoztak a játékba. 19:30ra terveztük a tortát…nem sokat csúszott a dolog (itt még az egyik játékkal párhuzamosan gyorsan megcsináltuk a szülinapos asztalt, mert azt előtte másra használtuk). Gyertya-torta-elfújás, evészet. Aztán jött az ajándék-átadás. A csomagolások kibontása és a dobozok megcsodálása….mert hogy ennél tovább nem mehetett az ünnepelt. De korát (és általános habitusát) meghazudtoló módon fegyelmezetten tűrte a dolgot. Fél8 körül apa haza dobta a csemetéket anyósommal (Köszi ;)), mert a két kisebb ezen a ponton, már kókadozott. Mi meg nekiálltunk a takarításnak a még jelenlévő vendégekkel. (Anita, Kata, Balázs és csemetéitek külön KÖSZÖNJÜK!!!) Aztán mikor már a cuccok nagy részét elpakoltuk. Hármasban maradtunk ismét Kriszti néni és mi…előbbi felmosott, én a bográcsot sikáltam, KáeM meg pakolt kifelé. Búcsúzásként felfaltuk a maradék gyümi-salátát, fizettünk (Laura néni itt is ismét köszönjük ;)), aztán szépen hazatepertünk. Zsebi türelmesen várt otthon, hogy összerakjuk a legot…egyet csak, így éjszakat. A többi az elkövetkező napokban rá vár…elég sok a doboz kitart pár napig :)
Itt is ismét szeretném megköszönni még egyszer minden vendégünknek, hogy megtiszteltek jelenlétükkel és kedves ajándékukkal hozzájárultak, hogy emlékezetes legyen a negyedik születésnap. Amúgy meg reszkessetek…jövő is van ötletem ;)