2011. március 30., szerda

Övterelő

Ha már a 20. heti okosságokban külön is megemlítik, hát gondoltam itt az ideje, hogy írjak is róla.


Fontosnak tartjuk a biztonságot, így nem is volt kérdéses, hogy beruházunk az eszközbe (pedig három gyerekes tapasztalt anyuka próbált lebeszélni, hogy semmi szükség rá, meg házilag is meg lehet oldani:S). Ez volt az első dolog, amit az első terhesség tényének megállapítása után azonnal megvettünk és használtam is, egészen addig, amíg meg nem tudtuk, hogy elhalt a baba. Most is szinte azonnal beszereltük, amint kiderült, hogy baba van a pocakban. 


Nem zavaró, bár tény, hogy kicsit macerásabb a be- és kiszállás, mint ha csak magát a biztonsági övet használnám, de nekem simán megér ennyi macerát, hogy biztonságban tudjam a pocakomban Zsebit. (A kinti autós biztonságáról remélem majd a kispapa kanyarít egy bejegyzést, mert ebben ő az igazán kompetens.)