2011. november 17., csütörtök

Babaúszás


Apával úszunk:)
A második alkalom volt a mai babaúszás, ezúttal KáeM is velünk tudott tartani. (Lássuk be a pici babák időpontjai nem mindenki munkaidejével egyeztethetőek össze, persze megértem, hogy az esti időpontokat az ovisoknak tartják fenn). 
Megy a hajó a Dunán....
Szóval a múlt héten kezdtük a dolgot és Zsebi végig vigyorogta az egész órát. Lényegében mindennek és mindenkinek vigyorgott. Nagyon élvezte. De még nem merült.

Merülés előtt...
Ma kicsit hátrányból indultunk, mert már eleve nagyon álmos volt, s ez sajnos az egész úszásra rányomta a bélyegét. Ma sem sírt igazán, de mosoly sem jutott:( Viszont ma már merült egyet:)

...és közben
Maga az úszás egyébként aranyos, bár meglehetősen sok benne a "parasztvakítás". Sokkal jobban lehetne rámenni a mozgásfejlesztésre. A mondókák és énekek nagyon aranyosak - részemről tudtak újat mutatni:) Nem a merülés a főprofil, de természetesen az is van benne. Honlapjuk szerint játékosan készítik fel a kicsit a későbbi úszás tanulásra…tényleg van benne ilyen is. Mindenképpen negatívum, hogy nem igazán látták szívesen a kispapát. Ő kezdett Zsebivel ma, a masszázson és ő is ment be vele a medencébe, de Zsebi kicsit nyűgösködött, s itt az oktató nem egészen úgy kezelte le a dolgokat, ahogyan azt én elvártam volna, meg sem próbálta rábeszélni az apukát, hogy maradjon, nem segített neki, hogyan nyugtathatja meg a csemetét (másik kisbabánál, aki anyukájánál hisztizett, simán adott tippeket). A másik dolog meg a merülésnél volt érdekes, Zsebinek ez a második alkalom volt, de volt egy kislány, akinek az első, ő mégis merült, mondván neki már van egy nagyobb gyereke, bátrabb. Na itt mondtam az oktatónak, hogy én nem parázok attól, hogy víz alá buktassam a csemetémet, így volt ma meg az első merülésünk, természetesen gond nélkül:) 
Bújj, bújj zöldág...
Az uszoda nagyon korrekt, csak a babák és a kísérő szülők használják a medencét (a végén a 10 perces játékidőre csatlakozhat másik kísérő is). Az öltözők szép tiszták és minden adott a babák (és a szülők) kényelmére. A babapelenkázók kicsit szűkösek és hát néha sorbanállás megy, hiszen mikor az egyik csoport kijön a következő még éppen készülődik. Ettől függetlenül egyenlőre nem keresünk másik uszodát, most mindenképpen maradunk, bár megpróbálkozunk másik oktató csoportjába átkerülni. Aztán meglátjuk, hogy ha lejártuk a bérletet még mindig így gondoljuk-e;)