Nos a múltkori bejegyzés után most jutottunk a történet végére. Számtalan e-mail váltás után, ma végre hivatalosan is lemondtam a szolgáltatásról.
Nem volt egyszerű, mert azért annak ellenére, hogy van hozzá jogom, nem adják olyan könnyen a lemondást. De sikerrel jártam. A védőnő kért pár sort, hogy miért is mondok le. Ehhez google barátomat kaptam elő, hátha volt már előttem más is a történelemben, aki meg merte lépni ezt a galád lépést és még írt is róla és volt:)) Kicsit alakítottam a szövegen, mint látható a saját levélen. Amit egyébként, ha én írtam volna, nem így nézett volna ki, de egy szóval nem mondta a védőnő, hogy kellene írnom egy hivatalos levelet, amit majd ő "véleményez", s utána írjuk alá mind a ketten. Na mindegy, nem ez a lényeg:D
Hogy miért kell értesíteni a gyerekorvost azt értem, a család védelmi szolgálatot (alias Gyivi) azt is, a háziorvosom már kicsit kevésbé érthető, de jó legyen, tb alapon mégis csak részt kéne vennie a terhesgondozásomban (fúj, de ronda szó), no de arról nem sikerült érdemben meggyőzni, hogy a gondozást végző nőgyógyásznak miért is kell szólni. Félreértés ne essék, nem érdekel, ha tájékoztatják, csak a miértet nem értem, vele ugyanis totálisan magán vonalon találkozunk, sehol egy kanyi tb. elszámolás, vagy efféle, arról már nem is beszélve, hogy elvileg nem is vagyok köteles gondozást végző nőgyógyászt választani, járhatnék SZTK-ba is, simán rendelésre. Szóval ez a mozzanat nem világos, de majd kíváncsian várom Herczeghem mit mond róla, ha legközelebb találkozunk, mert meg fogom ám kérdezni:P
A lényeg a lényeg, védőnői rendszeren kívüliek lettük:)