2010. november 24., szerda

Mensmentis – Dr. Rákosi Miklós


Az elrendelt vizsgálatok nagy részét sikerült elintéznem tb alapon. De nőgyógyászati vizsgálatra olyan személyt kerestem, aki biztosan értelmes leletet képes adni, amit Major doktornő számára is használható. Ezért esett a választásom ismét a Mensmentisre. S közben kiderült, hogy az aTPO vizsgálatot sem tudom máshol megcsináltatni, így erre is kellett időpont. Telefonon a nőgyógyászati vizsgálatot foglaltam. Erről is kaptam egy nappal előbb sms-t.

Odaérve jeleztem, hogy az aTPO vizsgálatra is szükségem lenne náluk. Bizonytalanul nézett rám a recepciós hölgy...rögtön levettem, hogy azt tanakodja, hogy meg merje-e kérdezni, hogy bevállalnám-e azonnal, mert hogy ehhez nem kell éhgyomor. Naná bevállaltam. Még a nőgyógyi előtt. Nagyon kedves volt a hölgy, aki véremet vette, bár minden igyekezete ellenére kénytelen volt mindkét karomat megszúrni, mert elsőre nem talált. De ez mostanra már kevéssé zavar, eléggé megszoktam, hogy agyon bökdösnek, pedig két évvel ezelőtt még igencsak paráztam a vérvételtől (ennek ellenére, soha nem lettem rosszul).

Ezután Doktor úr és asszisztense fogadott, majd átkísért egy másik helyiségbe, mert sajnos a régi helyen a nőgyógyászati rendelő és váró között nincs közvetlen összeköttetés. Sebaj, ezt nem bántuk.


Első körben itt is átbeszéltük a múltat. Utána jött a nőgyógyászati vizsgálat, majd a beható és részletes UH, aztán a citológia. Végül átbeszéltük, hogy mit tapasztalt – persze azon kívül, hogy belülről még mindig rózsaszín vagyok:P – egy az időpontnak megfelelő méretű petesejtet látott, szép méhet, sehol semmi jelét policisztás ováriumnak:) Nőgyógyászati szempontból nem látta akadályát a teherbeesésnek. Felhívta a figyelmemet, hogy minél előbb kezdjek el magzatvédő vitamint, illetve folsavat szedni. Mikor mondtam, hogy Femibiont szedek már elég régóta, mondta, hogy jó, de amellé is mehet a 2x1 folsav. Kinyomtatták a leletemet (eddig minden alkalommal kaptam én is egy példányt és a mappámba is lefűztek egyet).

Visszakísértek a váróba, ahol a piszkos anyagiakat tudtam rendezni. Összesen a vérvételért, nőgyógyászati vizsgálatért (alap, UH és citológia) 16.800 forintot hagytam ott, s kérdezés nélkül kaptam az EP számlát.


Az aTPO vizsgálati leletet harmadnap délutánra e-mailben meg is kaptam. A citológiával kapcsolatban pedig abban maradtunk, hogy mikor legközelebb megyek majd megkapom.