2011. december 27., kedd

Karácsony először



Szent este itthon, aztán első és másnapján turnéztunk. Megjártuk Győrt és Bonyhádot is. 

A kocka nagy siker
Figyelem ám, hogy apa hogy teszteli a járás segítőt:)
Kúszássegítőnek sem rossz ez a cucc:P
Itthon 23.-án díszítettük a fát, úgy gondoltuk, hogy Zsebi figyelő tekintetével követve tesszük majd ezt, de a fiatalember bealudt:) Másnap reggel látta így a fát először…tetszett neki, főleg a fények:) Aztán délután felé volt ajándékbontás, az övét nem csomagoltam…úgy gondoltam, hogy idén még nincs értelme. A járássegítő zenéje tetszett neki, de igazából a kocka lett nagy siker:)

Ica mama a két kis mikulással
Mint látható Zsebit a díszek jobban érdekelték, mint a fotózás
25.-én Mamáékhoz, Sógornőmékhez mentünk. Zsebi jól elvolt, itt is megcsodálta a fát, s mint látható a közös fotójukon érdeklődve tette ezt. Kapott ajándékokat is, helyes nagyfiús kardigánt a nagymamától, fürdős játékot és gravírozott evőeszközkészletet a nagynénitől - nagybácsitól-unokahugitól. Rendes unokabáty lévén, Reginának szánt ajándékunkat is betesztelte:) Megint úgy oldottuk meg, hogy ott fürdettünk, vacsoráztattunk, így hazafelé már aludhatott:) Itthon megébredt, sőt még enni is kért. Aztán szunyált reggelig, bár 10ig többször is felsírt álmában.

Karácsonyfa Bonyhádon
Fiúk egymásközt...Zsebi rendes volt, kölcsön adta a kockáját
Unokatesók
26.-án az én szüleim és tesómék voltak soron. Vicces módon ismét mi érkeztünk előbb, pedig tesómék jelentősen közelebb laknak. Régen ezt azzal magyarázták, hogy nekik van gyerekük…nos most már nekünk is van, mégsem tudtak megelőzni:P Mikor odaértünk Zsebi éppen bealudt, s lényegében Tesómék érkezéséig aludt is. Aztán ajándékozás - csörgő, rágóka, fa készségfejlesztő, s némi történelmi személyiséggel ellátott papíros:) Utána ebéd, Zsebinek uzsonna, aztán már el is érkezett az indulás ideje, mert egyrészt a fiatalúr kezdett nyűgős lenni, másrészt fürdetésre (ez ugye nálunk elég korán van) mindenképpen szerettünk volna hazaérni. Kicsi aludt az úton, utána játszottunk, meg youtube-ot néztünk. Aztán itthon fürdés, vacsi és szunya…de megint voltak felsírós időszakai:(

Összességében jól telt a karácsonyunk, de érzésem szerint Zsebi ebből még keveset fogott fel igazán. Mindenesetre mindenkinek mosolygott sokat:) Nekünk pedig a tavalyi pozitív teszt után, idén igazán nagy ajándék volt, hogy most már ő is velünk volt az ünnepen.