Cica vendéggel :) |
Úgy alakult az élet, hogy a nyári rezidenciához leszállítmányoztuk Zsebi ágyát Győrbe a Mamához. Itthonra így kellett új nagy ágy. KáeM meg egyik ismerősénél látta emeletes ágyként hasznosítva az IKEA KURA ágyat. Mértünk, döntöttünk és már mentünk is vásárolni.
Nagy csapatos bandázás |
Az összeszerelés villám tempóban zajlott, mert éppen programunk volt és jött Kati mama a fiúkhoz. Így első körben Zsebi aludt lent és Bogyka meg maradt a kiságyban – amit mondjuk nem fért oda, ahová terveztük (hiába mértünk :P ), de azért pár napra tartaléknak bent hagytuk ;)
Garázsnak is kipróbálták:P |
Ezután jött egy győri hétvége, majd éles teszt az ágynak: Zsebi fent, Bogyka lent. Csont nélkül vették az akadályt :)) Imádják az új ágyat, sokat kuckóznak benne.
Zsebi egyedül nem mehet fel és jöhet le egyenlőre, de ezt a korlátozást többnyire teljesen jól viseli. Így is sokat bandázunk fent is :)
A lenti részre még tervben van egy függöny, egyrészt, hogy éjszaka ne legyen zavaró az ajtónyitogatás (többnyire nem együtt alszanak el, illetve fent van ugye a sátor), másrészt, hogy kuckósabb legyen nappal :)
Így is tud benne aludni:P |
UPDATE:
Elkészült a függöny. Imádják…én nem annyira, mert napi szinten ugrálják le a függönycsipeszekről (mókás, hogy még egy sem tört el, csak a függöny pattan/szakad le róla). Funkcionálisan mondjuk tényleg hasznos.
Télre kicsit tunningoltunk az ágyon, apuka beszabott két stafnifát, hogy kicsit magasabban legyen az ágyrács. A rács és a padló közé betettük a régi játszószőnyeget. Került huzattal ellátott szivacslap a fej-részhez, hátulra pedig vonatos szőnyeg a falra. Így még kuckósabb és elég meleg is…tudom, mert volt alkalmam tesztelni párszor. :P És persze beköltözött számtalan plüss is, mert anélkül nem élet az élet :)