Lilla (dsgm) ajánlására felkerestük őket is Mazsival. Apuka volt bejelentkezni személyesen lévén útba esik Nem voltak kedvesek és akkor finoman fogalmaztam. Anno Zsebi dsgm témával kapcsolatosan - még a régi helyen - már én is beszéltem velük, akkor sem voltak azok:s
Végülis e-mailben elküldték az időpontot, a paramétereket, meg a kitöltendő űrlapot Ez mondjuk nagyon profi. Az már kevésbe hogy pontosságunk ellenére negyed órát várattak az ajtó előtt, illetve hogy a jelek szerint nagyjából a névig (első sor) olvasták el a kitöltött papirost:s Sebaj, innen szép nyerni…a vizsgálónk Bernolák Dóri volt, aki mondjuk szakmailag elég jónak és alaposnak tűnt, emberileg meg korrektnek és kedvesnek.
A vizsgálat maga a szülői kikérdezéssel kezdődött (ez mókás volt, meg egy része persze rajta volt az adatlapon is), aztán jött Mazs vizsgálata. Alapos volt, kedves és lelkes, ha valamilyen elvárt feladatot nem teljesített elsőre akkor arra visszatért Elvben másfél óra volt tervezve a vizsgalatra, gyakorlatban egy óra alatt megvoltunk. A beszélgetés és a vizsgálat utan magunkra hagyott picit, hogy az eredményeket lefuttassa a SEED teszten. Azután visszatért, hogy elmagyarázza a kapott eredményeket. Mazs mindenben hozza a korosztályos szintet, sok mindenben előre, néhány dologban nagyon előre haladott tudás-szinttel rendelkezik. Ezután megígérte, hogy elhozza a leletet amikor elkészül. Mondta, hogy ránk bízza a döntést, hogy hozzájuk visszük kontrollra, vagy a Madarászba (ott is lesz egy körünk ugye), de fél év múlva szerinte mindenképpen érdemes ránézni Mazsra. Kifizettük a 8.000 forintot és már távoztunk is.
Kissé felemás érzésekkel…éreztük a profizmust és sejtettük, hogy az állami verzióban nem fogunk ilyen alaposággal találkozni, de azért rosszul esett a megvárakoztatást, a kedvesség hiánya, meg az ilyesmi apróságok.