Idén nyárra kicsit másként terveztünk, mint tavaly. Eleve
maradtak bölcsisek nyárra is a nagy fiúk, tehát szóba sem jött az egész nyárra
leköltözés. Hosszú hétvégékkel terveztünk, azzal is inkább két hetente. Így is
lett. Azért készültünk idén is, újdonsággal is a kis csapatnak. J
Mivel nem volt idén lehetőség felállítani a nagy medencét
kaptak a fiúk egy kis pancsolóst. Aztán vételeztünk egy korrekt méretű
hinta-állványt (később teszek fel fotót, ha nem felejtem el)…van rajta sima
hinta (eredetileg lap, de mi másikat akasztottunk fel), hajócska jellegű két
személyes, meg kakasos jellegű kétszemélyes (nem tudom a hivatalos
elnevezéseket) és van csúszda része is a hinta-állványnak. Persze továbbra is
meg a tavaly beszerzett kis csúszda, műanyag mérleghinta, homokozó. Nagy siker
lett a trambulin…mondjuk nem gyenge méretű darab ;)
Bent a szobákban is volt némi változás, elvégre nőtt a
létszám. A mi szobánk maradt ahogy volt, a régi kinyitható kanapénkkal, csak
erre vételeztünk egy matracot, ami méretben nem passzol tökéletesen és így nem
lehet becsukni a kanapét, ellenben sokkal kényelmesebb aludni rajta. A gyerekek
szobáját pedig kissé átdolgoztuk. Zsebinek levittük az korábban itthon használt
ágyát, Bogyi került a tavaly vásárolt kiságyba, Mazsi pedig az Anyósom féle
kiságyban aludt (ebbe vettünk egy légzésfigyelőt, mert fő a biztonság).
Kint persze komoly vonzerőt jelentettek az időközben
beköltözött állatok: malacok, tyúkok :D És persze a járműparkot is bővítettük
egy klassz kis traktorral ;)