Gondoltuk vicces dolog évente keresztelőt tartani;) Meg hát a legifjabb se maradjon ki semmi jóból, így ismét meglátogattuk Százhalombattát, Matyi atyát, a Szent István templomot no meg az Ebatta Kultúrkocsmát.
Mindenki hozta a szokásosat: Százhalombatta a nyüzsgő kisvárosi feelinggel (főleg, mert a templom mellett gyereknapi rendezvény, meg üzlet-megnyitó is volt), Matyi Atya a késéssel, a templom a lenyügözőségével, az étterem pedig a magas színvonallal. (Utóbbi egyébként a megszokotthoz képest kicsit lassabb volt, vontatottabb, de egyebekben nem változott semmit, s ez is talán csak a pincérek létszáma miatt volt így).
Mazsika a szokásos angyali türelemmel és mosolygással vette tudomásul a keresztelési szertartás különböző mozzanatait. Az ebéd alatt durmolt egy nagyot, egyebekben pedig mindenkit elbűvölt :)
A nagyok többnyire élvezték a nyüzsgést, a rájuk is irányuló fokozott figyelnet és az ajándékesőt. Zsebi annyira, hogy a keresztapjától kapott doboz legot lényegében el sem engedte egész délután és folyamatosan nyúzott mindenkit, hogy bontsa ki neki. Aztán mivel ezt senki nem tette meg, azzal, hogy induljunk már haza, mert akkor végre játszat vele:) (Itthon egyébként hozta a szokásos tündéri formáját, összeraktuk a kisautókat, megnézte az első összerakottat és már adta is oda Bogykának, hogy az az övé és neki majd jó lesz amit éppen most rakunk össze ♥) Ezúton is még egyszer köszönjük szépen az ajándékokat mindenkinek, nem is kísérlem meg felsorolni, de az arcképes-feliratos papírok kivételével minden rajta van a fotón;)
Nem ígérek olyat, hogy jövőre veletek ugyanott ;) Remélem mindenkivel lesz alkalmunk máskor is találkozni, nem kell egy évet várni rá:)