2015. július 18., szombat

FantasyLand - Játszóház



Több ötlet is felmerült mára. Unokatesókkal közös program is, de az nem jött össze. A hőség okán a szabadtéri lehetőségeket kizártuk. Keresgéltünk a játszóházak között. Végül erre esett a választásunk...jövő hétvégén szülinapozni is megyünk a helyszínre, gondoltuk így legalább lesz egy kis helyismeret.




Hétvégén perc alapú a számlázás, a kísérő nem fizetős és a másfél éves féláron mehetett be. Ételt italt bevinni nem szabad, de természetesen van büfé, ahol a karszalagra húzzák a fogyasztást és csak a végén kell fizetni. Az árak pont úgy jönnek ki, mint bármelyik másik játszóházban a fővárosban vagy annak környékén. Természetesen itt is kötelező a zokni mindenkinek, kint polcon lehet lepakolni a cipőket. A recepcióra pedig a táskákat. 


A játszóház nagyon barátságok és biztonságos. Csak a személyzet tudja nyitni az ajtót. Méretét tekintve nem túl nagy, amit én kifejezetten előnynek tartok…mert majdnem folyamatosan rá lehet látni a csemetékre. Van benne minden kellék, ami a jó szórakozáshoz kell. Egy klíma az ami még komfortosíthatná a helyszínt, meg így a ventillátorok ellenére is kicsiről és nagyról is szakadt a víz. Van külön csajos szoba…tömény rózsaszín, tömény hercegnő…de azért ez is tetszett a fiúknak is. Két szülinapos helyiség is van. Plusz a büfé rész (enni-inni csak ott lehet). 


Nyitásra érkeztünk, egy szülinapos csapattal egyszerre. Nem voltak túl sokan és nem is lett tömeg később sem. Mazsi imádta a labdatengert, meg a csúszdákat. Bogyi a terepasztaloknál telepedett le hosszabban. Zsebi meg rohangált folyamatosan, meg autózott. De mindenki kipróbált és élvezett mindent. Jövő héten a szülinapi buliba, de azon kívül is visszatérünk még máskor is biztosan. (A fiúk máris mennének)


Update: Délután/estefelé összejött a közös program is, egy Duna-parti séta keretében. Vasárnap pedig engedtünk a nyomásnak és ismét elvittük őket a „Móka-kacagásba” (A név úgy jött, hogy mikor még szombaton mentünk, mondtuk nekik, hogy meglepi, hogy hová megyünk, de lesz ott móka, meg kacagás…ez meg mély nyomot hagyott bennük, főleg Bogyiban)…ismét tetszett, ismét jól érezték magukat, ismét lefáradtak és délután ismét vissza szerettek volna menni :P