Ellenőrzött próbapihi;) |
…hát igen, ez is eljött. Zsebi megkapta a nagyfiús ágyat. Éjszakával indultunk, vagyis délután állítottuk be az ágyat és hát az éjszakai alvás volt az első próba. Az igazi, mert persze a beállítás után azonnal birtokba vette és lényegében nem is akart nagyon felkelni.
Mesenézés :) (Annyira jól szórakoztunk a mászkálás alatt, hogy elfelejtettünk fotózni...pedig cuki volt nagyon) |
A fektetés a szokásos eljárás szerint zajlott, fürdi-öltözés-ágyba tétel tejecske (tápszer 200ml) és iPad a kért mesével (nem értem minek állítom be, hiszen közben általában 100szor változtat a műsoron). A következő cumi tejecskére vonatkozó igényhez még nem kelt fel, csak kiabált (ahogy szokott a rácsosból), kapott (ahogy szokott vizezett tejet). A második igény (ez azért ritkábban jelentkező igény és főleg nem ilyen gyorsan) már az ajtóban állva talált rám, de lehet ennek oka, hogy nem hallottam meg a kiabálást, mert kiszaladtam a teraszra. Sebaj, kértem, hogy menjen vissza az ágyba, rögtön spurizott is és rögtön el is taknyolt (hiába no csúszik a talpas gatya), kicsit sírt, de mikor az ágyba tettem már béke volt, újabb cumi az arcba. Nem telt el sok idő és ismét jött (lestük folyamatosan a kamerán, hogy mit csinál és természetesen a leesés ellen sem csak a leesésgátló védi;), több dolgot is elmondott az ajtónak, majd kikukucskált, hogy megnézi Apukát…kiegyeztünk egy pusziban. Utána visszament, de nem feküdt le, hozta ismét a cumit, hogy még tejecskét (nem volt üres, de azért picit rátöltöttem) és visszaküldtük az ágyba. Nem kapott rá a tejre, jött kifelé mindenféle indokokkal. Ezután apa erélyesen visszavitte. Picit maradt, majd bejelentette, hogy megnézi Öcsikét (aki békésen szundikált (volna) mellette a rácsos ágyában. (Nem ébredt fel kicsit sem;)) Apuka ismét erélyes volt, megbeszélték, hogy mindenki alszik már, így tegye ezt ő is és nem jöhet ki többet. Ezután csend lett…..nem aludt, csak elfeküdt csendesen nézni a mesét, ahogy azt szokta is. Végülis…..a rátöltéses tejecske már nem fogyott el és nem is próbálkozott további játszmázással. Simán elaludt a mesén, ahogy mostanában szokott fél9 körül:)
Szunya:D:D:D |
Nagyágyban alszik…nem kisfiú már. Lassan szobatiszta is lesz, aztán kész: felnőtt:D