Tünetek

A várandósság tipikus tünetei (a netről innen-onnan összeböngészve, biztos van, ami kimaradt, de ezeket találtam tipikusnak) és hogy ezekből én mit és hogyan tapasztalok:

Hányinger, öklendezés, hányás – még csak meg sem környékezett ilyen érzés, a doki szerint az alacsony vérnyomású kismamák nem hányósak, legyen igaza.

Érzékeny mellek – na ez van, főleg a bimbók, de inkább csak emberi (KáeM és saját) érintésre, ruhákra meglepően nem.

Fáradságérzet - időnként semmiből előugró ólmos, majd leesik a fejem fajta.

Alkalmankénti szédülés – hát ez az alacsony vérnyomás miatt előfordul, de a reggeli tejeskávé (és napközbeni fekete tea) ivás óta nem jelentkezett

Gyakori vizeletürítés – igen, még éjszaka is és ezzel kapcsolatosan megnövekedett folyadék fogyasztás is.

Székrekedés – nem jellemző és akkor finoman és nőiesen fogalmaztam

Bélgázok – hát igen, teljesen érdekes, mert útjuk kifelé nem annyira zavartalan, mint amennyire azt székrekedés mentes állapot indokolná. Időnként ébredek bélgázok és bálmozgások okozta hasfájásra.

Gyomorégés, feltörekvő gyomorsav – ritkán, de a borsmenta tea csodákra képes.

Vérző fogíny – hát eddig nem tapasztaltam, de mivel volt korábban és azóta is azt a fogkrémet használom, ami elmulasztotta lehet, hogy ez az ok, vagy még nincs.

Orrfolyás - nincs

Orrdugulás - nincs

Fejfájás – nem gyakrabban, mint eddig, és itt is csodákra képes a borsmenta tea.

Hüvelyi folyás – igen, semmi kóros

Visszerek jelei – nem tapasztaltam

Teltségérzet - nincs

Különös haj - és bőrelváltozások – kisimultak:)

Enyhén duzzadt láb, boka, arc vagy kéz – nincs

(Éjszakai) izomgörcs (főként vádli) – ilyen volt korábban is, most is egyszer, de állítólag a vashiány okozza, így a sok cékla megoldást lehet.

Hangulat ingadozások – nem jellemző

Kívánosság – eddig nem jellemző

Fokozott orrműködés, fokozott érzékenység a szagokra – előfordul, de azért nem érzem magam vadászkutyának

Érzékenység (lelki) – hát igen, hamarabb hatódom meg, mint várandósság előtt, de sosem volt nehéz pityergésre késztetni.

KáeM szerintem jó kismama vagyok eddig, a főnökasszonyom szerint pedig nagyon boldog és kiegyensúlyozott (szerinte sugárzom és szerinte éppen emiatt nem is fogom tudni sokáig titkolni)

Várakozás…

Igazából leendő apukaként – kispapaként – (vajon miért hívják kicsinek? melyik része lesz kisebb? a szíve nagyobb lesz, a szeretete nagyobb lesz, a családja nagyobb, nem értem mitől lenne kis) több megállapítást is kell tennem.

Egyrészt, hogy a 9 hónap túl hosszú. Másrészt a kispapa nem terhes, max várandós. Harmadrészt, hogy igazából akár hogy is nézzük, azon az egy (fél) sejten kívül semmi értelmeset nem képes hozzáadni a dologhoz. (és ráadásul még ott is csak elhanyagolható a jelenlétünk, mert éppen tegnap tudtam meg egy dokumentum filmben, hogy az emberi test legkisebb sejtje az ebihal, és a legnagyobb a petesejt.. emellett már csak elhanyagolható, hogy nekünk minden második kromoszómánknak(Y) csak fél láb jutott).

Itt állunk a 8. héten és nem történik semmi. Mármint kívül. Mert gondolom Törpike erről nem így nyilatkozna. És persze ez tök normális, mert mi is történhetne? Jövő héten megyünk orvoshoz megint, aztán remélhetőleg lesz egy új UH képünk. Aztán egy csomó vizsgálat, hogy minden ok-e? (miért ne lenne?) Aztán még 7 hónap. Ami persze nem hét, mert remélhetőleg amikor már láthatóan mocorog, akkor már izgalmasabb lesz. Persze addig szakállam nő (ami persze szintén minden nap megesik velem, csak leborotválom).

Amúgy azért vannak örömteli dolgok, illetve ami van az mind örömteli. Például akinek elmondom, mindenki örül. És akinek lehet, elmondom, hiszen miért ne tenném. És így már sok ember örül. Egyébként azért ilyen nyugodt az életem, mert szerencsés vagyok, mert a kismamának (nah ez már az abszolút butaság, hiszen ilyenkor inkább nagymamák lesznek, legalább is a hasuk. Ilyen alapon tevének is hívhatnánk.. (tovább fejlesztve az ikres anyuka lehetne a dromedár)), szóval a kismamánknak semmi különleges tünete nincs.

Nagyjából most ennyi, úgyhogy várunk, legalábbis én várok.

Még egy korrekt fajanszölelgetésről sem…

tudok beszámolni. Sem itt, sem a kollegáimnak, sem senkinek. Egyszóval nincsenek hányingerrel, öklendezéssel és hányással kapcsolatos „élményeim” (hogy mik vannak, azokról majd később). Pedig a várandósságát már bejelentett kolleganő naponta beszámol ezekről, s nem is csak említés szintjén, hanem eléggé részletesen elemezve a legapróbb összetevőket is. Bevallom az első alkalommal sajnáltam (főként, mert akkor még nem tudhattam, hogy én pontosan hogyan fogom megélni mindezt), a másodiknál már csak annyit tudtam kinyögni – a kollegákkal egyetemben, akikkel együtt ebédelés közben voltunk kénytelenek végighallgatni a történetet – hogy majd csak javul, de a harmadik alkalomtól már kimondottan taszított a dolog, mert úgy véltem, hogy ez egyáltalán nem tartozik a munkahelyre. (Mint később kiderült ezt többen így véljük). Sajnos a helyzet nem sokban változott, pedig már túl kéne lennie a rosszullétes időszakon. Én inkább nem is kérdezem:$ A fiú (apuka) kollegák egyébként teljes mértékben elkényeztetik, talán kicsit túlzottan is, hiszen nem működhet egy 26 fős közösség aszerint, hogy van egy kismamánk, aki esetleg nem tudja elviselni a kávé, tea, vagy valamilyen gyümölcs illatát, s nem fagyhat meg ugyanez a 26 ember, mert neki melege van, s az ablak sem szakadhat ki a viharos szélben ugyanezért. Mostanra már eljutottam oda, hogy kikapcsolok és nem figyelek oda rá, illetve, hogy mosolygok a viselkedésén. Szerintem a várandósság nem betegség, még akkor sem, ha nem mindig élmény.

Az elmúlt héten én sem voltam éppen rózsásan, ráadásul én még nem is hivatkozhattam a kismamaságomra, mert még nem jelentettem be hivatalosan (bevallom, hogy ameddig csak lehet nem szeretném elmondani, ha sikerül nem bánnám, ha csak azután „kellene” bejelentenem, hogy a fent említett kolleganőm már nem dolgozik – decemberig tervezi). Mindesetre szerdán délre a főnökasszonyom (aki tud Törpikéről) elintézte, hogy rám nézzen a céges doki, aki meg is állapította, hogy nagyon alacsony a vérnyomásom és „receptre felírta” a reggeli tejeskávézást és némi pihenést. Másnapra már igazából nem volt semmi bajom, de azért jó volt 2,5 napot otthon tölteni és pihenni. (Közben sikerült egy kis torokfájást beszerezni, de remélem, hogy a forró mézes citromos tea segíteni fog a „szenvedéseken” és hogy a takonykór része kimarad)

Olvastam

Nagyjából rögtön azután elolvastam a Kismama magazin könyvét, amikor megvettük. Akkor elmulasztottam véleményt írni róla, hát most pótolom:

Nekem nagyon tetszett. Megfelelő információk, de nem dogmatikusan leírt dolgok, inkább tájékoztat, mint szabályoz és ez tetszett igazán. Persze az olvasás után egy jó időre szekrény mélyére került a könyv, de most ismét elővettük és nézegetjük, csak most már mindig az aktuális hétnél felcsapva:)

Mivel ezt a könyvet jónak találtam, úgy gondoltam, hogy beszerzem a Kismama gondozásában megjelent másik három könyvet is, amik ugyan még nem kimondottan aktuálisak, de ettől még úgy vélem, hogy könyvből sosem lehet elég. Persze továbbra is tartom, hogy nem könyvből nevelünk gyereket, de olvasni nagyon szeretek. Szóval ami megtetszik azt továbbra is megfogom venni. A benne írtakat bizonyára nem fogom szó szerint követni, de azért sok hasznos infót meg lehet így szerezni. Így a kismamás/kisbabás könyvtárunk az alábbi könyvekkel bővült (folytatva a korábbi felsorolást):

5. A Kismama babakonyhája - "Fontos, hogy az étkezés a vidám családi együttlét és az öröm forrása legyen. Jó, ha ezt már újszülött kortól tapasztalhatja a gyermek, hiszen édesanyja táplálja a saját tejével, majd amikor már nagyobb, ő kínálja neki az egészséges, finom ételeket. Később a nagyobbak szívesen részt vesznek az ebédkészítés körüli munkában. Ehhez találunk a könyvben egyszerűen elkészíthető recepteket, melyek felhasználásával nem csak a kicsiknek, hanem az egész család számára ízletes fogásokat tálalhatunk fel." (Martinovichné Debulay Bianca)

6. William Sears/Éjszakai gondoskodás – „A könyvből megtudhatjuk, hogyan alakítható ki a biztonságos együtt alvás, melyek az éjszakai szoptatás előnyei, és az olyan éjszakai problémák megoldására is ötleteket kapunk, mint például: hogyan altassuk el a kisbabát, és mit tegyünk, hogy ne ébredjen fel? Jó megoldás-e, ha hagyjuk sírni? Mit tegyünk a kis totyogóval, ha felébred éjszakánként? Milyen ételeket adjunk a kicsinek, hogy jól aludjon? Mi a szerepe az apai gondoskodásnak éjszaka? Hogyan fektessük le a gyerekeket veszekedés nélkül? Mi a teendő az éjszaka bepisilő kisgyerekkel?”

7. Elizabeth Hormann, Márta Guóth-Gumberger/Szoptatás – „Szoptatás. A legjobb az anya és a gyermek számára. A szoptatás a kisbabák táplálásának legtermészetesebb módja, erősíti az anya és a gyermek bensőséges kapcsolatát: a testi közelség és a meleg biztonságot nyújt a kisbabának. Erre feltétlenül szüksége van a fejlődéshez. Ez a tanácsadó könyv sok javaslatot, gyakorlati tanácsot és hasznos ötletet ad, hogy a szoptatás sikerüljön és örömet szerezzen. A szerzők nemzetközi vizsgával rendelkező, tapasztalt szoptatási tanácsadók, akik együttérző tanácsokkal segítik Önt az első mellre tételtől az elválasztásig. Megtudhatja például, hogyan készülhet fel a szoptatásra; mi a szoptatás jelentősége a kisbaba számára; hogyan segítheti elő a szoptatás jó beindulását; mit tehet azért, hogy a szoptatás élménnyé váljon; mit kell tennie nehézségek esetén; milyen gyakran és milyen hosszú ideig tegye mellre gyermekét.”

A borítók és a fülszövegek innen származnak.

Közben pedig szépen lassan elkezdtem kitöltögetni a korábbi bejegyzésben 3. számon futó Terhesnaplót. Remélem majdan szép emlék lesz a babának visszalapozni benne, hogy hogyan is volt…én mindenesetre most nagyon örülnék, ha anyukámnak (vagy akárkinek a családban) lenne hasonlója korábbról:)

Mégsem Garzonbaba

Mikor elkezdtük tervezgetni, hogy kisbabát szeretnénk még úgy gondoltuk, hogy bevállaljuk a 27 nm alapterületű (+ kb. 10 nm galéria) garzonunkban, legalábbis az első időszakra, mert hát a közgazdászok figyelembe veszik a gazdasági helyzetet is.:P Ki is néztük a lakásban a megfelelő helyet, ehhez a megfelelő ágyat. Tavasszal ki is festettünk és elterveztük, hogy még miket fogunk megcsinálni a babó érkezéséig.

Jelenlegi lakásunk alaprajza

Aztán a baba nem akart akkor jönni, amikor mi akartunk, mi pedig kezdtük egyre szűkebbnek érezni a korábban imádott kis lakásunkat. S egyre gyakrabban nézegettünk fel –egymástól függetlenül – az ingatlanokat hirdető portálokra. Aztán mikor egy-egy jobb lakást láttunk megmutattuk a másiknak, majd megbeszéltük, hogy nem költözünk, korán van még, drágák a lakások. Aztán megfogant a baba, s mi kicsit intenzívebben is körülnéztünk…persze ugyanarra a megállapításra jutottunk a pesti lakások (még a külsőbb kerületekben is) nagyon drágák, arról nem is beszélve, hogy nagyon kevés olyan része van a városnak, ahová tényleg szívesen költöztünk volna. Hát KáeM elővette a térképet és megnézte a környező városokat. Nagyon sokáig eszünkben sem volt agglomerációba költözni, de megtalálta Dunakeszit (A címer képe a város oldaláról).

Dunakeszi város címere

Jött google, aki a barátunk. Jött egy esős vasárnapon egy autókázás a városban (na jó, amikor behajtottunk még azt hittük falu, mire a végére értünk már biztosak voltunk benne, hogy város), ahol az eső ellenére olyat láttunk, amit én utoljára otthon gyerekkoromban, a gyerekek kint az utcán bicikliztek, játszottak. Számomra egy annyira kedves és aranyos volt, hogy máris szerelmes lettem a városba.

Az új lakás látványterve

Ki is néztünk egy lakást. Egy ingatlanközvetítővel sikerült megbeszélni a találkát, aki az első beszélgetésünkkor – finoman szólva – morcos volt. A második beszélgetés már sokkal jobban sikerült megkérdezte, hogy milyen árig keresgélünk, s a nézelődős napunkra be is szervezett nekünk vagy 10 lakást kiemelve, hogy van egy, ami kicsit árban ugyan több, mint amit mi mondtunk, de magasan a legjobb vétel a lakóparkban. Hát megnézegettük a lakásokat. Az eredetileg kinézett szóba sem jöhetett, mert készültségi állapota alapján elképzelhetetlennek tartottunk, hogy jövő januárban kész legyen (pesszimisták vagyunk az ingatlanos szerint….szerintem meg realisták).

Az új lakás alaprajza

Aztán beléptünk a kitűnő vételnek mondott lakásba, pontosabban az egyikbe, mert kettő volt eladó, a bal és a jobb oldali. Elsőként a balt néztük meg. Nem rossz. Aztán beléptünk a jobb-ba is. Nem tudom KáeM mit érzett, de én azt, hogy hazaérkeztem. A lakás készültségét tekintve a burkolásra vár (hogy a vevő kiválassza mit is szeretne) illetve a homlokzat festése és a külső tereprendezés (kocsibeállók kialakítása) van még hátra. Mondtuk az ingatlanosnak, hogy még a szuper árból is szeretnénk alkudni, szóval jó lenne egy találka a tulajjal. Aztán az élet úgy alakult, hogy a nagy alkudozást elintézte nekünk az ingatlanos és mi már csak a részleteket kellett pontosítsuk. Valójában egyébként kedden kinéztük a lakást és szombaton megvettük (na jó az adásvételi szerződés megkötése, meg a papírok intézése még folyamatban van). Azóta a babavárás mellett burkolatok és berendezési tárgyak bűvöletében telnek a napok. :) A megbeszéltek alapján legkésőbb karácsonyra beköltözhető lesz a lakás, de abban maradtunk, hogy ameddig a jelenlegi nincs eladva, addig nem költözünk ki (csak abban a szinte lehetetlen esetben, ha a babó érkezéséig nem tudjuk eladni).

Kislépések, nagy változások.. dilemmák, és a kispapa lelki világa..

Annyi minden történt hirtelen, hogy az embernek nincs is ideje végig gondolni, mi is vár rá. Nem is tudom, hogy hol kezdjem. Először is, ugye voltak a vizsgálatok, ami magában egy egész kaland. Illetve még korábbról, amikor az ember eljut oda, hogy elhatározza, hogy szeretne gyereket. Aztán ezt elhatározzák közösen, aztán nem megy, aztán mindenki görcsöl, próbál megoldást találni. Aztán itt jön a vizsgálat. Egyik fél ok, másik nem ok. Miért nem ok. Mi lesz most.. hogyan tovább, meg ilyenek. Aztán kiderül nem nagy a baj, gyógyszer aztán minden ok. Aztán amikor megérzi az ember, hogy valami megváltozott, már nem mer semmiben reménykedni, még akkor sem amikor a 85. teszt is azt mutatja van minek örülni. És akkor eljut az orvoshoz, az orvos látja amit kell, van fotó, aztán megint lehet aggódni 9 hónapig, hogy minden rendben legyen.

És persze ez egy sokkal összetettebb dolog. Egy részt vannak a belső dolgok. Hiába a család, hiába a szeretet, azért a kispapa mégis kívülálló az egészben, és akármennyire igyekszik, sosem lesz olyan kapcsolatban a babával, mint ami abban a 9 hónapban megadatik az kismamának. Ennél belsőségesebb és mélyebb dolog szerintem nem is történhet az emberrel, hogy egy kisbabát a saját testében óvva egy új élet fejlődésében testileg lelkileg részt vehet. Én aki kívülről figyeli az egészet, csak annyit tudok tenni, hogy próbálom a körülményeket olyanná tenni több kevesebb sikerrel, hogy ehhez a legmegfelelőbb környezetet biztosítsam. És a másik oldalon csodálom a folyamatot, és csodálom a természetet, hogy két szárny a repülés ajándékával ajándékoz meg egy madarat, a két sejt találkozása létrehoz egy új életet, és a két sejt amely mindent tud a szülőkről, azok optimalizált tervrajzából létrehozza az újat, melyek sokszorosából létrejön a kisbaba. És milyen csoda kell ahhoz, hogy az összeállt sejtekből egy elhatározásra elkezd dobogni a szív, amely sok sok éven át, minden keresztül biztosítja a kis életnek, hogy mindent túléljen.

És persze, ott vannak a külső körülmények, egy új családtag, akiről gondoskodni kell, akinek hely kell, aminek következménye, hogy az anyuka a munkahelyét feladva neki szenteli az idejét, és a kispapa feladata, hogy mindhármuk számára továbbra is biztosítsa azt a zavartalan életet, amelyet a nagy döntés előtt éltek. És egy új helyzet, egy új igény, egy új lakás új kihívásokat támaszt az ember elé, amelyeknek úgy kell megfelelni, hogy közben ne felejtse el az ember, hogy az egésznek az a lényege, hogy mindig ott legyünk, hogy az első sírást, az első mosolyt, az első lépést az összes élményt együtt éljük meg. Hogy felismerjük mi is az igazán fontos, és ami fontos arra szakítsunk is időt. Hogy ne egy e-mailből, egy smsből, vagy az esti beszámolóból tudja meg az ember, hogy lemaradt a nagy dolgokról, amelyért érdemes volt élni.

Jelenleg úgy gondolom ezen egyenlet megoldása a legnagyobb feladat előttem.

Fekete pontot kaptunk…

...és ennek még örülünk is:) Elmentünk végre a dokibácsihoz, aki annak rendje és módja szerint megmutatta nekünk az ultrahangon a Pontocskánkat. Meglepődtünk, mert az eddig látott ultrahang képeken számunkra nem volt ilyen nyilvánvaló, hogy bizony melyik fekete pont lehet a „gyerek” a sok fekete pont közül, de a sajátot egyből észleltük és láttuk. Kaptunk képet is:

Aztán elmondta a doki, hogy jó helyen van megtapadva, teljesen megfelelő a mérete, de a hivatalos terhes gondozásomat, majd csak a négy hét múlva esedékes találkozásunk alkalmával kezdjük meg. Akkor intézzük a kiskönyvet és adja a beutalókat a vizsgálatokra. Addig is szedjem a vitamint (Femibion és MagneB6), semmi sincs megtiltva (ha kívánjuk szerethetjük is egymást…ezt szó szerint így fogalmazta), ha lázas lennék akkor Panadolt (esetleg hűtőfürdőt/borogatást) engedélyezett csillapítónak, más gyógyszert nem. Mondta, hogy hízás egy gramm sincs engedélyezve:) Mondta, hogy ha valami gond lenne, akkor jelentkezzünk, de nem lesz:) 10000 forintot fizettünk, s elköszöntünk.

Azért reggel még csináltam egy tesztet, ami már annyira pozitív volt, hogy lényegében abban a pillanatban, hogy érintkezett a vizelettel máris látszott a meglehetősen erős második csík: