Igazából leendő apukaként – kispapaként – (vajon miért hívják kicsinek? melyik része lesz kisebb? a szíve nagyobb lesz, a szeretete nagyobb lesz, a családja nagyobb, nem értem mitől lenne kis) több megállapítást is kell tennem.
Egyrészt, hogy a 9 hónap túl hosszú. Másrészt a kispapa nem terhes, max várandós. Harmadrészt, hogy igazából akár hogy is nézzük, azon az egy (fél) sejten kívül semmi értelmeset nem képes hozzáadni a dologhoz. (és ráadásul még ott is csak elhanyagolható a jelenlétünk, mert éppen tegnap tudtam meg egy dokumentum filmben, hogy az emberi test legkisebb sejtje az ebihal, és a legnagyobb a petesejt.. emellett már csak elhanyagolható, hogy nekünk minden második kromoszómánknak(Y) csak fél láb jutott).
Itt állunk a 8. héten és nem történik semmi. Mármint kívül. Mert gondolom Törpike erről nem így nyilatkozna. És persze ez tök normális, mert mi is történhetne? Jövő héten megyünk orvoshoz megint, aztán remélhetőleg lesz egy új UH képünk. Aztán egy csomó vizsgálat, hogy minden ok-e? (miért ne lenne?) Aztán még 7 hónap. Ami persze nem hét, mert remélhetőleg amikor már láthatóan mocorog, akkor már izgalmasabb lesz. Persze addig szakállam nő (ami persze szintén minden nap megesik velem, csak leborotválom).
Amúgy azért vannak örömteli dolgok, illetve ami van az mind örömteli. Például akinek elmondom, mindenki örül. És akinek lehet, elmondom, hiszen miért ne tenném. És így már sok ember örül. Egyébként azért ilyen nyugodt az életem, mert szerencsés vagyok, mert a kismamának (nah ez már az abszolút butaság, hiszen ilyenkor inkább nagymamák lesznek, legalább is a hasuk. Ilyen alapon tevének is hívhatnánk.. (tovább fejlesztve az ikres anyuka lehetne a dromedár)), szóval a kismamánknak semmi különleges tünete nincs.
Nagyjából most ennyi, úgyhogy várunk, legalábbis én várok.
