Na meg amit előtte és utána tapasztaltam. Szóval három negyed 8 magasságában értünk a betegfelvételre. Ekkor a 17es sorszámot sikerült megszerezni, amivel helyet foglaltunk és vártunk. Várakozásunk közben két dologgal voltunk elfoglalva, egyrészt, hogy megszerezzük a vércsoportommal kapcsolatos leletet (mivel ebből a Nyírő Gyula kórházban is volt egy lelet, hát minden ismeretséget latba vetve próbáltuk elintézni, hogy átfaxolják – nem tudtuk elintézni), illetve azzal, hogy miért kell a betegfelvételhez sorszámot osztani, miért nem lehet az érkezéskor azonnal felvenni az adatokat és felküldeni a beteget az osztályja. Felmerült a kérdés, hogy így hogyan tudják tartani a műtéti rendet. Sebaj, csak felértünk az osztályra, előtte a liftben, egy ápolónő érdekes megjegyzésben részesített, amit nem igazán tudtunk hová tenni.
Az osztályra felérkezve elvették a leleteket, adtak egy fax számot, hogy oda intézzük el a leletet, mert anélkül nem fog menni. Megmutatták a szobát és mondták, hogy miért jönnek megvizsgálni. Egyéb instrukciót nem kaptam, így papucsot húztam a cipő helyett és az ágyra ülve vártam. Jött is egy hölgy Dr. Fazekasként mutatkozott be (biztos volt keresztneve is, de azt már nem sikerült elárulnia, mert míg nekem bemutatkozott mással is beszélgetett). A vizsgálat abból állt, hogy felvette az adataimat, aláíratta velem, hogy mindenért én vállalom a felelősséget (ami lássuk be vicces, hogy még az altatás alatt is magamért vagyok felelős:P), leírta, hogy puha a hasfalam (ezt ránézésre állapította meg, mert hozzám nem nyúlt). Aztán közölte, hogy vércsoport nélkül nincs műtét. Visszatértem a szobába, és elkezdtünk lázasan telefonálgatni. Mindenkit felhívtunk ahonnan a vércsoportomat be tudtuk szerezni. Közben befutott a műtős, aki csodálkozva nézett rám, hogy miért vagyok felöltözve és menjünk már…felvilágosítottam, hogy nekem mit mondtak. Nos ezzel meggyőztem és ott hagyott.
Kaptam szexi hátul kötözős műtőd rucit, közben pedig KáeM sikerrel járt az OVSZ-nél, ahol a telefonon elért kedves hölgy nem hivatalosan elfaxolta a papírjaimat (hivatalosan nem tehette volna meg). A lelet maga teljesen érdekes volt, mert két éve éppen hogy mást állapítottak meg, akkor A+nak minősítettek, annak ellenére, hogy én A-nak tudtak magam. Most ismét A-nak minősítettek. Szóval akkor a jelek szerint én tudtam jól. Közben be kellett vennem egy nyugtatót, hogy ne legyen magas a vérnyomásom a műtőben. Aztán a lelet megérkezése után érkezett ismét a műtős.
Elcsattogtunk a műtőkhöz. Ő bevonult engem kint leültetett. Jó 5 – talán 10 percet is ücsörögtem ott magamban, ami nem volt éppen kellemes élmény. Aztán bekísért. Felültem a….nem is tudom minek nevezzem, tárogató ágy, talán a legjobb megnevezés. Kaptam a lábamra zöld felkötözős „zoknit”, majd alóbb felemet teljesen feltárva kitötözte a lábaimat. Ezután jöttek a karjaim. A jobbra kaptam egy vérnyomásmérőt, majd azt is kikötözték. A balon elkezdtek vénát keresni, hogy az altatót megkaphassam. Hát elsőre sikertelen volt a próbálkozás, ahogy másodikra és harmadikra is…bevallom itt már a sírás környékezett. Mert hát vérvételnél sem volt eddig könnyű vénát találni, mégsem kellett eddig többször szúrni, most meg kikötözve, ajtó felé kiterítve, jól megvilágítva gyakorlatozott rajtam a hölgyike. A harmadiknál feladta, és hívott egy kolleganőt, aki gondolkodás és különösebb vizsgálódás és kíméletesség nélkül belebaszta (bocsánat, de nem tudom más szót, ami megfelelően kifejezné, amit csinált) a branült a bal csuklómba. A korábban próbálkozó hölgyike mondta, hogy egy kicsit fájni fog…hát ez azért enyhe kifejezés volt. Mikor bent volt, akkor megkérdezték, hogy nagyon fájt: grimaszolva közöltem, hogy túléltem. Ezután jött az altató, s közölték, hogy lélegezzek mélyeket a fölém tolt maszkból. Nos feltételezem, hogy megtettem, mert emlékezni nem emlékszem rá. Állítólag mikor kitoltak rögtön mosolyogtam KáeMre, bevallom erre sem emlékeztem, a legközelebbi emlékem, hogy a műtős megkér, hogy öleljem át a nyakát és átemel az ágyamra – amire előre terítettem egy gumi lepedőt a fenekem alá – majd a lábam közé dug egy…hát nevezzük betétnek, de pontosabb a pelenka kifejezés. Mondták, hogy aludjak még és elvonultak.
Nos hát aludni nem tudtam, legalábbis azonnal nem. KáeM mérése szerint 45 percet voltam távol, amiből az érdemi műtét nem lehetett több 20 percnél, hiszen a várakozás és a véna keresés bőven kitette a többi időt. Visszaérkezésem után pár perccel benézett a dokim, mondta, hogy nem kell aludnom, ha nem vagyok álmos és ígérte, hogy kettő körül visszajön és megbeszélünk mindent, ha meg jól vagyok mehetek is haza.
Nos fél 4kor még nem volt ott. Ezért megpróbáltam telefonon elérni, de nem sikerült. Később kiderült, hogy műtött. Közben érkezett egy szülésnő egy injekcióval, amit tekintettel a vércsoportomra (negatív) kellett beadnia, hogy a következő terhességnél megfelelő legyen az immunreakcióm. Bevallom eddigre már bármit megettem volna, ehhez képest, csak pocsék ízű vizet, majd király kórházi teát kaptam (nem vicc, tényleg szeretem a kórházi teát, szerintem verhetetlenül jól csinálják). Aztán visszatért a szülésznő, hogy öltözzek át hálóingbe, meg keljek fel, ő addig áthúzza az ágyat. Erre közöltem vele, hogy na hálóingem az nincs, sem ott, sem itthon. És egyáltalán nem áll szándékomban ott tölteni az éjszakát. Felvilágosított, hogy csak saját felelősségre mehetek haza, ha a dokim is rábólint és hogy a branült addig nem veszik ki.
Hát ¾ 4 körül előkerült a doki. Elmondta a továbbiakat: egy hétig nincs kádfürdő (mondtuk, hogy semmi gond, nincs kádunk), három hétig az öröm szerzés bizonyos formái is tilosak (ezt nem részletezte, én meg szolid voltam és nőies és nem kérdeztem:P), illetve mondta, hogy három hét múlva találkozunk. Ezután még kérdeztünk párat, majd elköszöntünk, azzal, hogy küld valakit, aki megszabadít a tűtől.
Jött ismét a szülésznő (egyébként inkább lány, mert nagyon fiatal volt), s egy laza mozdulattal kitépte – tényleg, fröcsögött a vérem mindenfelé – mondta, hogy 5 percig szorítsam. Kicsit tovább is kellett. Majd jött a felöltözés – KáeM megkérdezte, hogy szabad-e egyedül, én nagyon remélem, hogy igen, mert bevallom, hogy a szobatársnőm előtt is zavarban voltam. Próbáltam zavaromat palástolni zavaromat és minél gyorsabban felöltöztem. A „pelenkát” nemes egyszerűséggel a kukába dobtam – ami elvileg szabálytalan, hiszen veszélyes hulladéknak minősül, de úgy voltam vele, hogy inkább, mint hogy ott hagyjam magam után:$
Ezután a nővérpultnál ezerrel aggódva kérdezték, hogy biztosan jól vagyok-e, mert hogy most keltem fel a műtét óta először és inkább üljek le pihenni még, ha úgy érzem. Mondtam, hogy nem érzem úgy, csak had menjek már. Kellett írnom, egy papírt, hogy saját felelősségre, az orvosi ajánlás ellenére távozom. Ennyit a valóságról, hiszen a dokim maga engedett haza, de mindegy. Zárójelentés, csak ma van, amiért vagy én megyek be, vagy meghatalmazással a párom.
Utána eltepertünk enni – MCDonald’s, mert ez már annyira mű, hogy az már gyógyszer:P A szemem éhesebb volt. Aztán az orvosi tanácsnak megfelelően rengeteget ittam és pihentem. A héten még elvileg itthon maradok, ma is még a sok ivás van elrendve, hogy kimenjen az altató.
Magáról a műtétről és az érzésekről: nos hát érzelmileg péntek délutánra sikerült megfelelő helyre tennem a dolgot. A műtéttől magától azért nagyon féltem, konkrétan a fájdalomtól. Hát kár volt. Semmiféle fájdalomra nem emlékszem. Tegnap a kórházból kiszabadulva kicsit görcsöltem, ami lehetett emiatt, de lehetett amiatt is, hogy egész nap nem tudtam nagy wc-zni. Estig még volt egy kevés vérzés, de éjszaka és ma eddig semmi komoly. Azóta görcs sem jelentkezett. Szóval részemről igazából semmi negatív tapasztalat ezzel a részével kapcsolatosan.
A kórházról és az ellátásról: hát a betegfelvételnél már bosszankodtunk, sőt már előzetesen, hogy miért nem tudja a műtétet végző kórház elvégezni a szükséges vizsgálatokat (erre a kérdésre egyébként a dokim KáeMnek azt válaszolta, hogy választaniuk kellett, hogy műtenek, vagy labort tartanak fenn). A sokk akkor kezdődött mikor megláttuk a szobát, ami finoman szólva is lelakott volt és mocskos. Kétágyasba kerültem, szobatársam több napos tartózkodásra volt ítélve és valamivel előttem érkezett, vagyis már berendezkedett. A zuhanyzó/mosdó a folyosó másik oldalán volt, ez korrektül tiszta volt és viszonylag új is. A műtéttel kapcsolatos és azt követő ellátásról nem írnék még egyszer. De összességében nem lett túl jó benyomásom a kórházról. Csak reménykedek, hogy legközelebb csak a szüléssel kapcsolatosan „élvezhetem” a vendégszeretetet és hogy az kellemesebb lesz, mint, amilyen most volt.
