Ebédidő óta kerestem a megfelelő címet a bejegyzésnek. Nem találtam meg. De mikor elkezdtük írni a blogot megegyeztünk, hogy nem csak a szépről és a jóról fogunk írni. Hát bevallom azt hittem, hogy ma egy olyan UH képet fogok hozni, amin már látszik mackószerű kisbabánk és beszámolhatok arról, hogy hogyan tovább a magyar egészségügy útvesztőjében. A sors nem így akarta.
A nőgyógyászati vizsgálatnál a doki megállapította, hogy szépen zárt a méhszáj, ahogy kell, majd jött az UH és az egyre elkeseredettebb keresgélés…petezsák van, de élő magzat az nincs benne. Babucink itthagyott minket, mielőtt még komolyabban összeismerkedhettünk volna:(
Megbeszéltük előre, hogy benne van ez a pakliban, de azért nehéz leírni azt az érzést, amit akkor éreztem, amikor a saját szememmel is láttam az UH-n, hogy nem látom.
Felöltözés után elmondta a doki, hogy mi lehet az ok (fertőzés, nem megfelelő hormonszint vagy genetikai hiba), s azt is, hogy hogyan tovább. Mivel nem távozott magától, így hát műtéti úton kell eltávolítani. Hétfőn reggelre adott időpontot a kórházba, addig pedig elrendelt néhány vizsgálatot (vér, vizelet és EKG).
A műtét maga altatásban fog történni és a doki ígérete szerint délután már haza is jöhetek. Várta a kérdéseket, de bevallom, hogy eléggé sokkolt voltam, így kevésbé jutott eszembe bármilyen kérdés is. Annyit azért kiderítettünk, hogy ő két hónap pihenőt javasol, mielőtt ismét megpróbálkozunk a babagyártással.
Délután csak annyi időre rohantam vissza a munkahelyemre, hogy az ott maradt cuccaimat is elhozzam és elkezdtük intézni a szükséges vizsgálatokat. Hát ez sem egyszerű…elvileg a doki egy beutaló kérő lapot adott, ami alapján a háziorvosnak kellene beutalnia a vizsgálatokra. Hát a háziorvosom finoman szólva is messze van, így hát gondoltuk felkeressük a kórházat, ahol a műtétet is fogják végezni. Nos hát innen elhajtottak, hogy ők nem végeznek ilyen vizsgálatokat, csak kismamáknak…hát itt no comment, meg arra is, hogy kérdeztük, hogy akkor mégis hová menjünk, amire egy vállrándítás volt a válasz. Azért a lakcímemért cserébe kinyögték, hogy melyik kórházban próbálkozhatunk. Próbálkoztunk is a Szent István kórházban, ahol a beteg felvételis hölgy kedvességének és rugalmasságának köszönhetően bekerülhettem a kardiológiára EKG-ra, s mondta, hogy a vér és vizelet vizsgálatot az ottani orvos fogja tudni elrendelni. Az EKG-t simán megcsinálták, rövid várakozás után. A további vizsgálatokon enyhén kiakadt az ügyeletes doktornő, hogy miért nekik kell elvégezni, hiszen 1) nem ők a műtétet végző kórház 2) ők mégiscsak kardiológia. De aztán csak sikerült meggyőzni és holnap reggel megcsinálják a fennmaradó két vizsgálatot is, hétfőn reggel pedig mehetünk az eredményért, még azelőtt, hogy a másik kórházban (SOTE II. Női klinika egyébként) jelentkezni kellene. Az egész procedúra legszebb pontja az volt, amikor a kardiológus doktornő megkérdezte tőlünk, hogy miért küldtek minket oda…fáradt mosollyal jeleztük, hogy ha ő bennfentesként nem érti a magyar egészségügyet, akkor tőlünk ugyan ne várja, hogy megértsük:P Jaaa és a várakozásnak volt egy nagyon vicces pontja is: igencsak a rendelési idő végére sikerült érkezni, így ezerrel szórták ki a betegeket. Az asszisztenshölgy így mindenkit kérdezgetett, hogy mire vár. Odaér az egyik úrhoz (már csak róla nem volt infója): Ön mire vár? az Úr válaszán hangosan nevettünk: Én csak a feleségemre:)
