Azért I. mert biztos lesz még ilyen később is, most egyenlőre csak elméletben. Mert hogy még nem vagyok kismama, de van a csapatunkban két kismama (az egyik táppénzen, szóval egy van jelen) és három kispapa. Illetve több viszonylag friss édesanya, és még több laikus (akiknek már nem lesz, vagy még nincs gyerekük). A napi témák között – mióta megtudtuk a várandósságot – természetesen állandóan szerepel (dobogós helyen, a gazdasági és politikai helyzet mellett). Nem tudom, hogy a kismamák hogy viselik, de én egyenlőre laikusként elég nehezen. Nem csípem, ha beleszólnak az életünkbe, sem kicsit, sem nagyon. S számomra itt már sokszor nem a finom megbeszélés, vagy a tanács (amit vagy megfogadok vagy nem), hanem a kemény meggyőzés kategóriába tartozik a téma.
Az a tervem, hogy ameddig csak lehet maradok dolgozni, mert nem mondanám stresszesnek a munkámat, sőt, szerintem ideális kismama állás. De hogy az állandó „jó tanácsokat” hogyan fogom viselni azt nem tudom. Eleve a tervezést sem mondtuk el senkinek, részben a már említett okok miatt, részben pedig azért, hogy ne kérdezgessék folyton, hogy sikerült-e már. És bevallom azt is, hogy amíg nagyon nem muszáj addig nem akarom közhírré tenni.
Most szívesen feltenném a kérdést, hogy mások ezt hogyan élték meg, de mivel a blog zárt, s titkos, ezt nem tehetem meg. Azért majd ha egyszer, akkor szeretettel olvasom mások történeteit erről.
Egyébként a kispapák is rendszeresen hozzászólnak a beszélgetésekhez. Az egyik – első gyermeket váró kispapa – a tipikus „paraanyuka” megtestesítője, mindenen tud parázni, szokta mesélni, hogy a felesége tök kiakad rajta, hogy ezt a sok „hülyeséget” mind honnan szedi:P
Félreértés ne essék nincs bajom azzal, hogy beszélgetünk a témáról, illetve azzal sincs, hogy tanácsokat adnak, azzal van, hogy időnként megy a beparáztatás (persze tudom, hogy csak annál működik, aki parázásra hajlamos). Na mindegy, csak elméláztam a témán, egy iménti „beszélgetés” kapcsán.
