2009. április 21., kedd

Türelem, ami rózsát/babát terem?

Múlt hétvégén nem csak a könyveket szereztük be, hanem két 10 IU/l HCG érzékenységgel rendelkező tesztet. Ez elég érzékenynek számít, bár lényegében minden internetes oldalon mást írnak arról, hogy melyik teszt (milyen érzékenységű) mikori terhességet tud kimutatni. Arról nem is beszélve, hogy a beágyazódáshoz képest számol a legtöbb teszt, ami azért – lássuk be – elég ködös, hiszen a peteérését még csak-csak tudja az emberlánya, na de a beágyazódást? Aminek vagy vannak tünetei vagy nincsenek (erről itt van egy összefoglaló:)).





Na de vissza a teszthez, a leírása is elég ködös, nem éppen konkrét arra vonatkozóan, hogy mikor tud a teszt már viszonylag pontos eredményt adni. Ezt a fajtát pedig a neten sem találtam meg, a jelek szerint nagyon új még.
A tesztek most a polcon várják sorsukat. Nagyon kíváncsiak vagyunk, mert ugyan a fenti oldalon (és más oldalakon) olvasott tünetekből produkálok néhányat, de azért ezt nem tekintem biztosnak, már csak azért sem, mert könnyen elképzelhető, hogy csak azért érzem ezeket, mert olvastam róla, hogy ilyen „kell(ene)” éreznem. Ennek ellenére még várunk. A korábban bemutatott táblázat szerint szombaton érdemes megcsinálni a tesztet. De úgy gondolom, hogy ott a normál 20-25 IU/l HCG érzékenységű tesztre utalnak.



KáeM netes művelődése által arra jutottunk, hogy szerdán vagy csütörtökön reggel már értékelhető eredménye lehet a tesztnek. Az még nem dőlt el, hogy tényleg meg csinálom-e. Mert azért természetesen van az emberben félelem is, a csalódástól. Meg hát ha most negatív az még nem jelenti azt, hogy tényleg nincs baba a pocakomba, hanem jelentheti azt is, hogy még nem elég magas a HCG szintem…nem egyszerű. Persze nyílván a kimaradó menzesz már sokat elárul, de hát mit tegyen egy kíváncsi pár?:D Nyílván nem tragédia, ha elsőre nem fogant meg a baba, de ettől még jó lenne biztosat tudni:$




A bejegyzések ellenére szeretném leszögezni, hogy nem görcsölünk rajta, meg nem parázunk be, ha nem sikerült, egyszerűen csak kíváncsiak és picit türelmetlenek vagyunk.