Már én akartam hívni, mert elvileg úgy volt, hogy 9-10 hónapos kora környékén jelentkezik. Nem tette, de tudtunk nélküle élni, így gondoltam majd iderendelem az egy éves státuszra. Egy héttel előzte meg az én hívásomat.
Ma délelőtt járt nálunk, szokásához híven késett. S szokásával ellentétben elérte, hogy tényleg komolyan gondoljuk, hogy lemondunk a védőnői szolgáltatásról.
Kanállal akár a cicát is kínálja:) |
Szóval jött a gyerekével együtt, aki nagyjából 8 éves tűnt és akinél pofátlanabb csemetét még nem láttam. Zsebi éppen evett, így csak hallhattam, hogy 5ször kellett felszólítani, hogy vegye már le a cipőjét, aztán azonnal rávetette magát Zsebi játékaira, teljesen fittyet hányva édesanyukája kérésére, miszerint üljön le és várjon nyugton. Aztán önkiszolgáló üzemben vételezett a konyhapulton lévő kekszből (adtam volna neki, de azért nem lett volna rossz, ha megkérdezi, elvégre idegenek vagyunk egymás számára), amin az anyukája kicsit kikattant, mert hogy nem fér bele a diétájába…ekkor derült ki, hogy a ded mindösszesen 5 esztendős lesz és fogyókúrára van fogva, mert súlya megközelítette azt az értéket, amivel én középiskolába mentem:P Nos ezután újabb kekszet próbált meg csenni, de itt már időben rászólt az anyuka, s csak egy pohár vizet kért és kapott természetesen. Aztán eljött az a pillanat, ami eddigi életem során elég ritkán, ugyanis nem szoktam mások gyerekére rászólni, de mikor a lakásunk és értékeink épsége kezdett veszélyben forogni, akkor megkértem, hogy kicsit finomabban játsszon már, mert egyrészt baromira nem értékelném, ha lezúgna a kép a falról, másrészt Zsebi testi épségét sem láttam éppen biztonságban. Én nyilván főként az anyukájával és annak munkájával voltam elfoglalva. Szóval kikattantam nem kicsit, így újra előkerült a lemondunk a szolgálatokról téma, amit első körben tök lazán vett Szilvink, de aztán a fennmaradó 10 percben 100szor adta elő, hogy gondoljuk át, mert húúú, meg haaa, meg nem jön olyan gyakran, meg nem zaklat, meg jön a Gyivi. Utóbbit szeretettel látom, alkalmasint kapnak kávét és teát is, előbbiek valóban igazak, de az is, hogy feleslegesen adminisztrálunk (sokszor duplán), illetve az, hogy számunkra nincs hozzáadott értéke a védőnőnek és tanácsainak.
Hogy nem kell semmit átgondolni, azt nem közöltük vele, csak miután távozott, beszéltük meg, hogy önmaga a legjobb elrettentő példa, mert a) neki ez a munkahelye, ahová még normál esetben (értsd irodában dolgozna) sem szép dolog gyereket vinni, de kisbabás családokhoz pláne nem, főként a nevezett csemete ilyen szinten szófogadatlan b) az akar nevelési tanácsokat adni, akinek a gyereke fogyókúrára szorul (pedig elvileg ez a szakmája), illetve mint említettem cseppet neveletlennek tűnik:S Szóval a következő találkozás várhatóan az utolsó lesz, mert szépen aláírok mindent, csak hadd szabaduljak ebből az egész védőnői rendszerből.
Zsebivel egyébként fizikailag igen keveset foglalkozott, engem kérdezett, az alapján ikszelgetett, aztán megmérte…de szólnunk kellett, hogy basszus már egy hónappal ezelőtt nagyobb volt a fejkörfogata. A súlyát ránézésre becsülte…elsőre 10 kilóra, aztán mondtam, hogy egy hónapja mennyi volt, ebből lett 12,5. Jelezném, hogy a mérleg a gyerekszobában rendelkezésére állt volna. Aztán végülis csak ránézett a kukijára is, megfelelőnek minősítette, bár még nem tökéletes. (Ja a gyerekorvos véleménye szerint egy éves koráig hozzá sem kellett volna nyúlni etémában.)
A rendszeretet és a mozgásfejlődés találkozása;) |
S akkor a ki-mit-tud lista:
Testi fejlődés:
Testtömeg: 12.500gramm Testhossz: 79 cm Fejkörfogat: 47,5 cm Kutacs: 1 ujjnyi múlóban Mellkaskörfogat: 55 cm Fog: 6 ép
Pszichés, motoros, mentális, szociális fejlődés és magatartást problémák vizsgálata:
Egyszerű utasítást, tiltást gesztus segítségével megért: igen (jelzem erre rá sem kérdezett, bár tény, hogy érzekésükkor éppen tanúi lehettek, hogy igaz)
Akaratát kifejezi, megérteti magát: igen
Apró tárgyakat csippentő fogással megfog: igen
Feláll: igen
Kapaszkodva lépeget: igen
Mászva közlekedik: igen (2-3 lépést tesz)
Játékot ki-be rámol: igen
Kanalat próbál önállóan használni: igen
Poharat próbál önállóan használni: igen
Öltözködésnél, fürdetésnél aktívan közreműködik: igen (nem volt ilyen kérdés, mert jelen állapotában inkább aktívan ellenkezik, mondjuk ez a közreműködés egyik formája, bár fürdöni még mindig imád:))
A szülő elmondása alapján: (egyikre sem kérdezett rá!)
Viselkedése általában kiegyensúlyozott: igen
Nehezen fogadja el az új helyzetet: nem
A napirendje kialakult: igen
Látás, kancsalság vizsgálata:
Rámutat képekre: igen A szemmozgás párhuzamos: igen
Hallás vizsgálata:
Figyelmét elterelve hang irányába fordul: igen Suttogó hangot is figyel: igen (ezt valóban kipróbálta)
Beszédfejlődés vizsgálata:
Anyanyelvi hangzókészlettel halandzsázik: igen Egy-egy szót, szótagot mond: igen
Mozgásszervek vizsgálata:
Végtagok alaki eltérése: nincs Végtagok funkcionális eltérése: nincs
Láb deformitás: nincs Mellkas elváltozás: nincs
Egyéb megjegyzés: Beba Junior ital+D-vitamin+xxx (nem tudom elolvasni)
vegyes étrend Sz-V rendben