2012. július 28., szombat

Születésnap 1/1.0


Győrben nyitottuk a szülinapi ünnepségsorozatot egy naturista grillezős pancsolós fűben mászos bulival. Az ünnepelt egészen pontosan még csak 363 napos, de ez cseppet sem akadályozta az ünneplésben. Nagyon tetszettek neki a lufik, az ajándékok (főként persze a csomagolásuk) , a torta amit mondjuk csak nagyon szolidan trancsírozott szét:) Bár anya bikinije, bőre, Ica mama ruhája és persze a saját teste azért bőven kapott a csokikrémből:)


Nagyon szuper kis nap volt, némi autós gikszer miatt mondjuk sajnos nem tudtunk olyan korán érkezni, mint szerettünk volna, de inkább később, mint soha (sajna a kocsi gondjára tekintettel ez is előfordulhatott volna, ami azért is érdekes, mert nem emiatt vitte KáeM reggel a szervízbe). 


Zsebi nagyon élvezte a fűben mászást, állást, lépegetést. Érdekes módon a pancsolás mint olyan, most annyira nem kötötte le, de már itthon is észrevettem, hogy vízmennyiségnek és pancsolásra érdemes helynek az uszodát tekinti, nem a 10 cm-magas "pocsolyákat":P Jar-jar kutyus és a helyi cicák (egy anyuka és két piciny kislánya) is nagy sikert arattak. Előbbi remekül tűrte Zsebi kicsit sem finom mozdulatait, mert nem agresszív a gyerek, de durva. Utóbbiakhoz nem engedtük túl közel, bár érdekes módon sokkal óvatosabban is közelített, mint itthon Jade cicához, pedig azok - nyilván - még sosem bántották, ellenben a házi szőrcsomóval, aki azért ugye lekever neki időnként egy-egy pofont. 


Délutánra rendesen elfáradt az ünnepelt, mire az autópályához értünk, már durmolt is és tette ezt egészen hazáig, annak ellenére, hogy odafelé is aludt egyet és már elég régóta nem alszik kétszer napközben. Itthon persze ment utána a nagy mókázás és csak kilenc körül sikerült az ágyba dugni:)


Itt is még egyszer köszönünk szépen mindent, nagyon klassz délután volt.