Ma jutott végre eszembe felhívni a Doktornőt, s tudott is időpontot adni a mai magánrendelésre. Eredeti tervem annyi volt, hogy ma felmarkolom a két nem kötelező oltás és a vigantol receptjét, aztán már tekerünk is tovább, hogy majd csütörtökön adassuk be a szurkákat. Ehelyett mikor kihozta a recepteket, akkor mondta, hogy van ideje, így megcsinálhatjuk a státuszt is, meg beadhatjuk a két oltást is. Na puff szép kis születésnapi ajándék:P De nem mondtam nemet, legalább túlesünk rajta.
A szomszédos patikában kiváltottam az oltásokat, közben konstatáltam, hogy ha KáeM időközben nem fut be, akkor nem fogom tudni kifizetni a dokinőt, sebaj, reménykedtem;)
Visszaérkezve nekilátott a Doktornő a státusz vizsgálatnak: szívhang hallgatás, pocaktapogatás, kukac ellenőrzés ("Nagyon jó, már félúton járunk."), fog és torokellenőrzés. Mindent rendben találtatott. Közben pont hívott KáeM, hogy mindjárt ott van…hurrá, hurrá. Legalább segít lefogni az oltásoknál, úgyis éppen azt tárgyaltuk, hogy miként oldjuk ezt meg (a körzetes rendelőben ugye van asszisztens, aki segít). A bárányhimlőt bőr alá adta felkarba, ennél igazából csak egy pici nyikkanás volt, az is csak a végén. Apuka profin fogta le no:) Ezután jött az agyhártyagyulladás elleni oltás, izomba, combba, itt már kellettünk mind a ketten a lefogáshoz, s utána a vigasztaláshoz is. Nagyon fájhatott neki.
Még átbeszéltük a bárányhimlő ismétlést, meg a továbbiakat. Kértünk beutalót vérvételre, fizettünk (5.000 pénz volt, de ugye eleve a nem kötelező védőoltás beadás 2000/db) és távoztunk.