A magyar egészségügyi helyzetet szerintem senkinek nem kell bemutatni. Én bejártam keresztül kasul a magyar egészségügyi intézményeket, kórházakat, rendelőket, és bátran állíthatjuk, hogy nyugodtan lehet katasztrófa súlytotta övezetté nyilvánítani az egész területet. Hogy milyen okok vezettek ide, az persze hosszasan boncolgatható lenne, viszont két dolog biztosan tény. Az egyik, hogy kapcsolatrendszer, illetve ismeretség és pénz nélkül (és furcsa, de a sorrend a fontosságot is takarja, ugyanis pénzzel sem lehet akármit elintézni - hiába, az orvosok nagy urak) nyugodtan meghalhat a beteg a húspiacon (mert hogy ezzel jellemezhető leginkább az ellátás). A másik, hogy akár milyen is az embernek az előzőekben leírt lehetőségei, az infrastruktúrális adottságokon azok is csak kis mértékben képesek változtatni. Azaz, egy állami kórház sosem lesz olyan felszerelt, modern, tiszta, és szép, mint egy magán intézmény. Illetve a humánerőforrás ellátottság, azaz, hogy hány ember jut egy orvosra, nővérre, stb.
És van az egészben egy furcsa csavar, mégpedig, hogy ha összeszámoljuk, hogy egy állami kórházban az elvárható ellátásért mit fizetünk ki hála pénz formájában az orvosnak, a nővérnek, a csecsemősnek, az osztályosnak, az éjszakásnak, az anesztesnek...meg még ki tudja kinek. Nah, akkor már nem is állunk távol egy magánintézmény költségétől. Csak ott egyben fizetjük ki. Viszont kapunk számlát, törvényes és szabályos az egész.
A fentiek fényében és azzal a szerencsés helyzettel, hogy találtunk megfelelő orvost, aki pont ilyen intézményben dolgozik, döntöttünk úgy, hogy a kisbaba világrajövetelének helyéül a
Róbert Károly Magánklinikát választjuk.
Elöljáróban annyit szeretnék azért mondani, hogy kis hazánkban nincs még kultúrája a szolgáltató egészségügynek, így az ilyen magánintézmények története mindig valamilyen állami intézmény kalandos történetével kezdődik. Ennek hátránya, hogy kultúra hiányában még tanulják csak ezt a szakmát ezek az intézmények, illetve azt, hogy itt bizony szolgáltatás van, amiért fizetnek, és amit el kell tudni adni. Ezért itt sem volt minden tökéletes, de az irány jó, és megfelelő menedzsment energiákkal, és idővel kezelhető lesz.
Az intézményről a pozitívumok:
A klinika nagyon szépen fel van újítva, nagy részben modern felszerelésben, kisebb részben a Nyírő hagyatékából megmaradt használható darabokkal. Az személyzet száma több mint megfelelő, átlagosan egyszerre maximum 5 baba szokott lenni, így mindenkire jut megfelelő idő.
Nagyon jó szerintem - legalábbis nekem fontos volt - hogy az apuka is ott lehet a kórházban, ott is tud aludni, illetve bent lehet a szülésnél, császárnál is (ez utóbbi nem ment zökkenőmentesen, de erről majd a másik részben).
Az étel több mint tökéletes, éttermi étel van, finom, bőséges, változatos, lehet választani, és egészséges is, úgyhogy minden alap adott ahhoz, hogy a kismama szoptatni és gyógyulni tudjon.
A személyzet is szakmailag felkészült, az aneszteziológiát leszámítva nem is volt velük probléma.
A babák ellátása kiemelkedő, tényleg mindent kapnak a kórházba, a ruhát, a popsitörlőt, a pelenkát, krémet, az ápolóeszközöket, légzésfigyelőt, cumit, szóval mindent. Az intézmény fertőtleníti az eszközöket, biztosítja a mellszívót is, illetve a tápszert, amennyiben arra szükség van.
Az orvosunkról:
Herczeg doktorról nem lehet rosszat mondani, a klinikán is hozta azt a szintet, ami elvárható, neki az alap természete is tökéletes ahhoz a hivatáshoz amit választott. Itt jegyezném meg, hogy ő hozzáállása az, ami elvárható egy ilyen szolgáltató intézményben. Az egész gondozás alatt, türelmes, alapos volt, mindig elérhető volt, és rendelkezésre állt, e-mailben illetve telefonon is jól lehetett vele kommunikálni. A nagy napon, a megérkezésünket követő 5. percben már ő is az intézményben volt. Mindig pontosan és érhetően lehetett vele átbeszélni mi várható, mik a lehetőségek, és természetesen figyelembe vette az igényeket is. A műtét alatt is professzionálisan végezte a dolgát, és gondosan ügyelt rá, hogy úgy legyen "összeszerelve" a Vica, hogy több babára is hitelesítve legyen, illetve hogy utána nyugodtan húzhasson bikinit. (itt emelném ki, hogy nem mindegyik orvos tud plasztikai varrással varni).
A bentlétünk alatt folyamatosan tartotta a kapcsolatot, naponta többször bejött, és figyelt az igényeinkre, mind orvosilag, mind emberileg. Az új kis család minden tagjára.
És akkor azokat a dolgokat hagytam a végére, amikben még van mit fejlődnie az intézménynek:
Kezdjük az emberi oldalával. Egy ilyen intézményben sokkal jobban kell figyelni a személyzetnek a vendégekre. Nem elég, ha ott vannak, és bármikor lehet kérdezni tőlük, segítséget kérni, fel kell ismerniük, és fel kell ajánlaniuk a segítségüket, hogy tudja a páciens, miben is tudnak segíteni. Ugyanilyen a kommunikáció, ami jelen esetben a termék legfontosabb csomagolása. Ugyanis hiába igaz, jogos, javasolt az amit mondanak, ha úgy adják elő, hogy kinyílik a bicska az ember a zsebében. (példaként említeném, hogy az első éjszaka javasolt, hogy az újszülött az aklimatizáció miatt a csecsemő osztályon legyen felügyelet mellett. De ha a szülő megkérdezi, hogy megoldható-e hogy nála legyen, akkor nem azzal kell kezdeni, hogy írjon alá ilyen nyilatkozatot, meg olyat, aztán azt csinál amit akar, hanem el kell magyarázni, hogy bizony a fentiek miatt van erre szükség, és ezt javasolnák).
A legsúlyosabb probléma azonban nem ezekkel volt, hanem a császár körüli mizériával - amelynek egyébként a kiinduló pontja a nem túlzottan professzionális, ám annál bunkóbb aneszteziológus. Ez persze nem jelenti, azt, hogy a klinika összes anesztese ilyen lenne, de ez a személy konkrétan nem való oda. Két okból: egyrészt, mert nem normális, és nem professzionális egy spinált 9.-re bökni, aminek a fele azért nem sikerül, mert rossz pozícióba ülteti le a beteget az asztalra. A másik, hogy egy anesztes vitatkozik a műtétvezető orvossal, illetve a beteg kérésével, amely a kispapa jelenlétére irányul. Azt már csak tényleg zárójelbe jegyzem meg, hogy ez a betegjogokat is sérti.
A másik ilyen súlyos probléma a kórház mendzsmentje, ugyanis a problémákra tekintettel - építő szándékkal - felkerestem az intézetvezetőt is, aki, hogy finoman fogalmazzak, nem érett meg még erre a feladatra. Maradjunk annyiban, hogy reméljük jobb orvos, mint menedzser, illetve jobban gyógyít, mint ahogy tárgyal, mert az inkább egy görög tragédiára hasonlított. Azért remélem, hogy a hosszas, ám kevésbé hatékony megbeszélésünk valamelyest mégis csak előre viszi a színvonalat.
Összességében nem bántuk meg, hogy a Klinikát választottuk, és ha minden jól megy, még több baba világrajövetelének tanuja lesz az intézmény.
/Sajnálatos módon elmulasztottuk a szoba fotózását, s a klinika honlapja pedig időközben megújult, így nem sikerült megtalálnunk rajta a szobánkat bemutató fotókat./
