2011. augusztus 13., szombat

A gyerekorvos - Dr. Koós Márta

Így hogy már túl vagyunk a második látogatáson is, azt hiszem teljesen időszerű, hogy róla is kerüljön fel vélemény és információ.

Mivel a körzetes gyerekorvosra igen sok a panasz a lakóparkban, szóba sem jöhetett, mint alternatíva. Szerencsére ajánlottak egy nagyon kedves doktornőt, akinek ugyan Újpesten van a körzete, de magánban rendelt itt Dunakeszin is. Hát nosza megkerestük....

Nagyon kedvesen fogadott, mikor még pocakosan (34. hét) találkoztunk, minden kérdésre kimerítően válaszolt. Átbeszéltük akkor az árakat is, a hogyanokat, ilyesmiket. Megkaptuk a recepteket és azt az instrukciót, hogy még két hetet bírjunk ki egyben, mert szabadságra ment a doktornő:) Alapvetően árban úgy van, hogy ha nem csinál semmit a babával, akkor nem kell fizetni, ahogy akkor sem, ha a Káposztásmegyeri rendelőbe megyünk. Az itteni magánrendelésen 2000 pénz egy konzultáció, a házhoz kiszállás pedig 3000 magyar forintot kóstál. (Ha nem a háziorvosi praxisba tartozik a baba, akkor ezek az árak kicsit másként néznek ki.) Szóval komoly várakozásokkal néztünk elébe a doktornőnek:)



Most sem csalódtunk. Hívtuk, hogy Zsebi megszületett, mondta, hogy szóljunk a hazaengedés napján és akkor ő még aznap, vagy másnap kijön. Csütörtökön már nem tudott kijönni, mert rendelt, de pénteken délelőtt már jött is. Első körben átbeszéltük a dolgokat, felírta az adatokat. Aztán megvizsgálta Zsebit. Végignézte a reflexeket, megnézte a csipőjét (ezen a ponton a doktornő jó reflexeinek volt csak köszönhető, hogy kimaradt a szentelt víz áradatból:P), a heréket, belenézett a torkába, aztán bejegyezte a véleményét a kis könyvbe, majd elbúcsúzott. Nagyjából háromnegyed órát töltött nálunk és nem fogadott el pénzt, mondván ez neki kötelező látogatás. Egy héttel későbbre beszéltünk meg újabb találkozót.

Így most pénteken újra érkezett. Ismét beszélgetéssel kezdtünk, majd megint jött a Zsebi macerálás. (Viccesen éppen itt tartozókása alatt érkezett meg Zsebi TAJ kártyája) Ezután kaptunk recepteket. Zsebi szeme kicsit csipásodik, erre kaptunk szemcseppet és instrukciókat, hogy hogyan is kezeljük. Aztán írattunk fel tápszert a biztonság kedvéért, meg testápolót, mert eléggé hámlik a kicsikénk bőre. Átbeszéltük a hízás, köldökcsonk és láz témákat. Aztán azt, hogy egy hónaposan esedékes a következő találkozás, illetve, hogy kezdjek el időpontot intézni a csípőszűrésre, meg a koponya és hasi UH-ra. Abban maradtunk, hogy egy hónap múlva is házhoz jön. Ezúttal sem akart pénzt elfogadni, de úgy gondoltuk - tudván, hogy a többi gyerekorvos nemigen jár ki második látogatásra egy héttel az első után - hogy az ő autója sem levegővel megy, ezért odaadtuk a kiszállás árát. Minden jel szerint nagyon értékelte a gesztust.

A rendelésekről információ: Újpesti - Dunakeszi

/Képet sajnos nem találtam a doktornőről, de ha legközelebb jön és nem felejtem el és megengedi, akkor lefotózóm Zsebivel...kicsit sok ha:P/